A Pannon Lapok beszáll a politikába?

2014-01-17 19:32:25

Szó mi szó, elég furcsa, hogy a saját magam által működtetett honlapomon írt két blogbejegyezésem törlését kéri egy debreceni jogtanácsos közreműködésével a Pannon Lapok Társasága. Pár nappal ezelőtt ajánlott levelet kaptam.

Pontosabban levelet hozott a postás a veszprémi MSZP irodára. Oda címezték ugyanis a nekem szóló levelet. Puff neki! Nem tudják, hogy a Demokratikus Koalíció irodája nem ott működik? Egyáltalán irodája sincs a DK-nak Veszprémben? S nem voltak képesek kideríteni a lakcímemet? Vagy így tették világossá, nem Katanics Sándor magánszeméllyel, hanem Katanics Sándorral a DK politikusával van bajuk? Azt egy percig sem gondolom, hogy nem tudják, melyik párt képviselőjeként ülök a veszprémi testületben, hisz olvasták a blogbejegyzéseimet, ami alapján perelni akarnak. S tudósít is rendszeresen a közgyűlésen történtekről a Veszprémi 7 Nap felelős szerkesztője, aki ennek a történetnek a hátterében, panaszosként "húzódik" meg. Nem egy erős jellemre utal, ha miközben találkozunk, legutóbb épp kedden egy sajtótájékoztatón, lekezelve velem, erről egy szót sem szólt. Egészen biztosan ő áll pedig az ügy hátterében, ugyanis tőle kellene nagy nyilvánosság előtt állítólagos bűneimért elnézést kérem. Csak azt nem értem, miért. Nekem nem jár a szabad vélemény-nyilvánítás lehetősége? Akár magánemberként, akár politikusként nekem nem lehet véleményem arról, hogy az adófizetők pénzét milyen haszontalanul használják manapság fel? S amikor ezt ki is fejtem, annyira felbőszítem őt, őket, hogy perrel fenyegetőznek? Mi az oka annak, hogy egy ekkora tőkét maga mögött tudó társaság, akik olyan lapokat adnak ki, amelyeket naponta, vagy hetente tízezrek, százezrek olvasnak, el akarják hallgattatni a „hangomat”, kontroll alá akarják helyezni a naponta csupán pár száz látogatót vonzó blogomat? Egyáltalán mi az oka annak, hogy ezek szerint oly nagy buzgalommal ők is rendszeresen olvasnak engem?

 

Vissza...