23,7 milliót kapott Navracsicséktól a volt Fidelitas-alvezér alapítványa

2014-01-09 18:39:37

A veszprémi Városi Nyilvánosságért Alapítvány kétszer is kapott idén támogatást a veszprémi Navracsics Tibor igazságügyi miniszter tárcájától. A civil szervezet rendezvényeinek rendszes szereplői fideszes politikusok, például az Új Nemzedék Program miniszteri biztosa, az általuk állítandó emléktáblát maga a miniszter fogja felavatni.

Csütörtökön közzétették a kormányzati portálon azoknak az ötmillió forintnál nagyobb támogatásoknak a listáját, amelyeket Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) ítélt meg a fejezeti kezelésű előirányzatok terhére, nem alapfeladatok ellátására.

A lista szerint a veszprémi Városi Nyilvánosságért Alapítvány 8 700 000 forintot kapott tavaly novemberben-decemberben "az Alapítvány 2013. novemberében induló és 2014. áprilisa közötti időszakban tervezett programjainak támogatására". Az alapítvány 2013. január-február hónapban is kapott 15 milliót "kezdeményezett szakmai programjainak megvalósításához kapcsolódó kiadásaira".A Városi Nyilvánosságért Alapítvány honlapján nem derül ki semmi arról, mit csinált az alapítvány november óta, de még arról sincs információ, hogy az egész 2013-as évben bármikor mit csinált. A Rólunk menüpontban ez áll:„Az alapítvány meghatározott célja elősegíteni Veszprém városában a vélemények és gondolatok szabad áramlását. Bővíteni a nyilvánosság csatornáit oly módon, hogy a különböző információk és vélemények minél több városi polgárhoz eljuthassanak. Szervezésben lebonyolításban épp úgy kivesszük a részünket, mint a mások által rendezett események közvetítésében és népszerűsítésében.”A rendezvények menüpontban 4 eseményt sorolnak fel, a legutóbbi 2012 novemberében volt. A honlap egy másik részén találtunk egy linket, amely egy 2012. decemberi konferencia programjára mutat. Ennél frissebb rendezvényről nincs információ.

A honlapon ezen kívül található még három darab fotó a Veszprémi képek link mögött, a Veszprémi videók és a Látványosságok link üres oldalra mutat, míg a Történelem link Veszprém Wikipédia-oldalát hozza be.

A honlapján az alapítvány Vermes Gábort nevezi meg kapcsolattartóként. Ő az alapítvány elnöke. Vermes Gábor korábban a veszprémi Fidelitas alelnöke volt. A civil szervezetek bírósági névjegyzékében csupán egy 2011-as pénzügyi beszámoló érhető el az alapítványról.

A Városi Nyilvánosságért Alapítvány nevére az MTI archívuma 2009 óta egyetlen találatot sem ad ki. Az alapítvány neve a veszprémi vehir.hu hírportál cikkeiben viszont viszonylag gyakran feltűnik. A lap archívuma alapján az elmúlt években a következő események kötődtek az alapítványhoz.

  • 2013. április 13., május 16. A Városi Nyilvánosságért Alapítvány kezdeményezésére öt kategóriában három héten át lehetett jelölteket állítani és szavazni a mindennapokhosei.hu weboldalon. A közönségszavazás nyerteseit díjátadó ünnepségen jutalmazták. Az est fővédnöke, Mihalovics Péter, az Új Nemzedék Program miniszteri biztosa, a házigazda Porga Gyula polgármester volt.
  • 2013. október 11. A Pannon Egyetemen tartott nemzetközi konferencián, melyet a KIM támogatott, a Városi Nyilvánosságért Alapítvány kuratóriumának elnöke bejelentette a Modern Filológiai és Társadalomtudományi Kar hallgatóinak kiírt pályázat eredményét. A pályázatot Navracsics Tibor támogatta.
  • 2013. október 22. Bejelentik a városházán, hogy nemzetközi futsal-tornát rendeznek a hétvégén. A rendezvényt a Városi Nyilvánosságért Alapítvány is támogatja.
  • 2013. november 26. A Városi Nyilvánosságért Alapítvány jótékonysági gyűjtést kezdeményezett, melyhez csatlakozott a Máltai Szeretetszolgálat. Az adománygyűjtő akció helyszíne a dózsavárosi Penny Market parkolója volt, ahol sátrakban várták a felajánlásokat, tartós élelmiszert, játékot. "Az alapítvány jóvoltából minden nap hatvan főnek tudnak majd meleg italokat és szendvicseket biztosítani" – írta a vehir.hu. A kéthetes akcióban hétköznaponként 16-19 óra között, valamint szombatonként 10-13 óra között várták a felajánlásokat. A lap december 14-én megírta, hogy véget ért az akció, 100 kg élelmiszer, 20 nagy doboz ruha, 12 doboz játék, 2 doboz írószer gyűlt össze. A záró sajtótájékoztatón beszélt Dr. Mihalovics Péter, a városrész önkormányzati képviselője és a Közigazgatási- és Igazságügyi Minisztérium miniszteri biztosa, aki megdicsérte az alapítvány munkatársait.
  • 2013. december 7. A Városi Nyilvánosságért Alapítvány az 1956-os Néma nőtüntetésen résztvevő hős nők előtt tisztelgett december 6-án a Szabadság téren felállított emlékplakettnél. Beszédet mondott Talabér Márta fideszes országgyűlési képviselő, koszorút helyezett el a Városi Nyilvánosságért Alapítvány, a Fidesz, valamint a Fidelitas veszprémi csoportja, Veszprém Város Önkormányzata, a KDNP veszprémi csoportja, a Munkástanácsok, az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség, illetve az 56-osok szövetsége.
  •  2013. december 20. Bejelentik, hogy a meggyilkolt Marian Cozma emlékére emléktáblát helyezne el a Virágh Benedek utca járdáján a Városi Nyilvánosságért Alapítvány. A bronzból készült, a járda szintjén elhelyezett emléktáblát február 13-án avatja majd fel Navracsics Tibor. A hír szerint az emlékművet részben saját forrásból, részben közadakozásból hozzák létre.

A Blikk hétfőn arról írt, hogy Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter zömmel a saját választókerületéhez, vagyis a Veszprémi 1-es számú körzethez tartozó szervezeteket támogatja a tárca szabadon használható keretéből. Navracsics Tibor választókerületében 25 település található, a Blikk összesítése szerint közülük húszan nyertek valamilyen formában támogatást 2013 első tíz hónapjában, összesen több mint félszáz alkalommal.

Nem alapfeladatok ellátására megítélt, 5 milliónál nagyobb összegű támogatást 2013-ban az Index számításai szerint összesen 30-szor osztott ki a KIM. A csütörtökön nyilvánosságra hozott táblázatokban „a megvalósulás helyére vonatkozó adatok” rubrikában a 30-ból 23 esetben Budapest szerepelt, 3 esetben Veszprém, 1-1-szer pedig a Veszprém megyei Zirc és Zánka. Budapesten és Veszprém megyén kívüli település csak 2 volt, 1-1 alkalommal bukkant fel Sopron és Lajosmizse.

Forrás: Index.hu

Vissza...