Szittyajelek az útjainkon |
2013-12-27 15:54:18 |
|
Nem tudom, hogy a közjó érdekében felállított táblákat az uralkodó halála után lerombolták-e vagy sem, annyi azonban bizonyos, hogy jóval később minden települést táblával jeleztek. Manapság jóval bonyolultabbak a viszonyok, hiszen a helynévtáblák mellett utcanévtáblák, közlekedési táblák, reklámtáblák sokaságával találkozik a polgár a legkisebb településen is. Néhány éve járványos gyorsasággal székely rovásírásos táblák kerültek számos magyarországi település helységnévtáblája elé. Mivel a közlekedés a jobbra hajts elvén alapul, s a helységnévtáblák a jobb oldalon vannak, talán nem véletlen, hogy az ötlet is jobbról jött. 2003-ban, amikor Csíkszeredában felállították az első rovásírásos táblát, még senki sem gondolta, hogy epidémiai jelenséggel állunk szemben. Ez csak 2010 őszén vált bizonyossá, amikor a Jobbik a nemzeti összetartozás jegyében országos, sőt Kárpát-medencei táblaállítási akciót hirdetett. A politikai színezetű „mozgalom" jó üzletnek bizonyult. A szolnoki Rovás Alapítvány a magyar közlekedésfejlesztési hatóságokkal egyeztetve, egységes rendszert hozott létre, amely garantálja, hogy a tervezés, engedélyezés, gyártás és felállítás zökkenőmentes legyen. Elég, ha egy derék magyar akad az adott településen, aki szeretné, ha a hivatalos helységnévtábla mellett egy rovásírásos tábla is virítana, kérésének máris helyt ad a Magyar Közút Nonprofit Zrt., hiszen az egységes rendszerű táblák megfelelnek a közlekedésbiztonsági előírásoknak. A táblaállításhoz az önkormányzat engedélyét sem kell kérni. Ha a testület tiltakozik, nem kap jogorvoslatot. Az sem gond, hogy a reklámtáblának minősülő új rovásírásos helységnévtábla megszólalásig hasonlít a meglévőhöz és szokatlan feliratával elvonja a vezető figyelmét. Lehet, hogy nem is felel meg a közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. törvény (2) bekezdésének, mely előírja, hogy közút mellett nem lehet elhelyezni „olyan jelet, jelzést vagy egyéb tárgyat", amely a közúti jelzésekkel összetéveszthető. Bizonyára meg lehet indokolni, hogy a rovásírásos tábla formailag megfelel a KRESZ előírásainak. Funkcióját tekintve azonban ugyanúgy a tájékoztatást szolgálja (szolgálná), mint a helységnévtábla. Ha a gyártón kívül lenne valaki, aki el tudná elolvasni. (Így volt ez az 1780-as években is, amikor a lakosság túlnyomó többsége analfabéta volt.) Valószínűleg senki sem gondolkodott el azon, hogy a székely rovásírás sosem volt az ország hivatalos írásmódja; 1844-ig a latin dívott, 1844-től mostanáig a latin ábécére épülő magyar nyelv az állam hivatalos nyelve. Lehet, hogy nyelvi reform előtt állunk? Az írás a Naplóban jelent meg. Hudi József (a Dunántúli Református Egyházkerület Levéltárának vezetője) ezért az írásáért a szélsőjobb célkeresztjébe került szinte napokon belül. Íme egy írás, ami a zirci esetet is felemlíti és annak kapcsán a markáns ellenvéleményt megfogalmazó tanárnőt is gúny tárgyává igyekszik tenni. Amikor jómagam foglalkoztam a rovásírás táblák Veszprém bevezető útjai mentén történő kihelyezésével, magam is megtapasztalhattam, mennyire nem tűrik ezek az "urak" a másféle vélemények megfogalmazását. (A Jobbik vezetői "olvasóim" közé tartoznak, pontosabban megfigyelnek és ha írok valamit, a témáról, már jön is a gyülölködést magába foglaló reakció.) Az erőszaktevésre is uszító magatartást úgy tűnik a hatalom viszont egyáltalán nem tartja veszélyesnek. Amikor az ő ténykedésüket éri támadás, kikérik maguknak a vélemény szabadságára hivatkozva. Amikor nekik nem tetsző állítás kap helyet valamelyik fórumon, a 30-as évek fasizálódó Németországát visszaidéző hangvételű cikkek jelennek meg tőlük sajnos napjainkban és itt Magyarországon. Kevesen érzik még a veszélyt. Így írt a kuruc.info a történtekről: S erre Újhegyi Vass István az alábbi hozzászólást jegyzi: "És ez az aljadék még él???? A Napló mai számában olvasói levélben folyik tovább a vita. Hudi József egy számonkérő hangvételű olvasói levélre reagál. Érdemes elolvasni. Íme két részlet: "A székely rovásírás sosem volt az ország hivatalos írásmódja. Egyszerűen azért, mert az államalapításkor István király és környezete úgy döntött, hogy az új helyzetben nincs szükség a "pogány" írásra. Az utóbbi helyett nyilvánvalóan azért választotta a latint, mert elérhető közelségben egyedül a latin (deák) nyelv és írás volt elég fejlett ahhoz, hogy a tudomány, a művészet és a hivatalos írásbeliség nyelve legyen." "A rovásírást nem a magyarok találták fe: az óperzsa birodalom óta számos számos nép használta egyik-másik típusát az elmúlt évezredekben, így arról beszélni, hogy őshazánktól távol eső területeken is mi terjesztettük el, merész állítás." |
A népet a nép megkérdezése nélkül boldogítani akaró „kalapos király”, II. József (1780–1790) uralkodása idején elrendelte, hogy minden település elé helyez. A felülről jött újítást jóformán még megszokni sem volt idejük a derék magyaroknak, a király ágynak esett, s halálos ágyán – kettő kivételével – az összes rendeletét visszavonta.