Gréczy Zsolt: Egyházellenes lenne a DK?

2013-12-03 19:20:57

Lett nagy visítás arra, hogy Gyurcsány Ferenc bejelentette: a DK felmondaná a Vatikáni Szerződést, hogy ismét szétválasztassuk egymástól az államot és az egyházakat.

Utóbbiaknak ne azzal kelljen foglalkozniuk, hogy a hatalom éppen hogyan viszonyul hozzájuk, hanem azt tehessék, amire hivatottak. Az egyházaknak az az eredeti küldetésük, hogy lelki vigaszt nyújtsanak a csüggedőknek, a hívőknek, úgy taníthassanak, hogy ezirányú munkájuk elválasztódjék a világi oktatástól, karitatív tevékenységükkel gyámolítsák a szegényeket, az elesetteket, ehhez pedig adótámogatást kapnak a híveik felajánlásából.

A KDNP rögtön közölte, hogy nahát, már megint nemzet- és családellenes a DK, holott, éppen az ő tevékenységük az, amely a legtöbb kárt okozza az egyházak megítélésének. A KDNP minden, csak nem keresztény és nem demokrata párt. Egy párt, amely szavazatával támogatja a nők verését, amelynek elnöke állatokat lövöldöz le szabadidejében, amely vállát sem rándítja a hírre, hogy négymillió szegény él ebben az országban, a Blaha Lujza téren pedig egy tál ételért állnak hosszú, kígyózó sorba az emberek, minden csak nem kedves az Úr előtt.

A KDNP az, amely nem hallja meg Ferenc pápa friss és tiszteletreméltó szavait és tetteit. Jó lenne hallani a katolikus és református egyház tiltakozását a zsidózások, menóra rongálások, Radnóti-emlékművek rejtélyes (?) ledöntése idején. Amikor a Jobbik és a Gárda vonulgat, riadalmat keltve holokauszt-túlélők és leszármazottaikban. Némely reformátusok Horthy-szobrokat emelnek, antiszemita prohászkák magasodnak fölénk közetereken, nyirők kerülnek tantervekbe? Egyházellenes lenne a DK, amely csak annyit kér, hogy állami és egyházi iskolák közül az utóbbi ne kapjon nagyobb támogatást, hogy ne vonják ki az egyházakat a számviteli törvény alól? Hogy ahol egyetlen iskola van a faluban, az ne kerüljön az egyház kezébe? Hogy a vallás gyakorlása legyen szent magánügy, és ne kényszerítsenek gyerekeket erkölcs-, vagy hittanoktatásra az iskolákban? Nem tisztességes, ha a DK szóvá teszi, hogy sok szülő azért választotta inkább a hittant az erkölcstan helyett, hogy legalább ebből ne legyen bajuk valamikor? Baj, ha a DK felhívja a figyelmet arra, ha az ügynöklisták nyilvánosságáról van szó, akkor a papokat sem mentegessék? Miért nem akkor emelnek szót Semjén és ernyője alatt álló személyek, amikor hajléktalanokat tiltanak ki, szegényeket vegzálnak? Ferenc pápa éjjel pénzt küld szegényeknek, ez a kormány, Orbán és Semjén rezsimje pedig még a melegedés lehetőségét is elveszi tőlük.

Nyilván keresztényi szeretetből teszik. Pedig a kilencvenes évek elején még Orbán is azt gondolta, amit ma Gyurcsány Ferenc. Íme két idézet:  …vannak-e garanciák arra nézve, hogy az egyházak nem avatkoznak be közvetlenül a politikai életbe, nem gyakorolnak közvetlen befolyást az államra? Ez a kérdés. (Parlamenti jegyzőkönyv, 1991. július 4.) Én úgy gondolom, hogy a mai magyar politikai helyzetben az, hogy az állam költségvetési támogatásban fogja részesíteni évente az egyházakat, az kifejezetten függőségi viszonyt teremt az állam, egyház viszonylatában.

(Orbán Viktor parlamenti beszéde, 1991. július 4.)

A DK nem egyházellenes. Mindenki úgy és abban hisz, vagy hisz, amiben akar, vagy nem akar. A Demokratikus Koalíció készülő programjának ez a része is felvilágosult, demokratikus és méltányos. Hogy úgy mondjam, a keresztényi és liberális elveknek egyaránt megfelel. Ha sikerül kisöpörni ezt a rezsimet, új rendszer alapja egy új alkotmány, az önkormányzatok, az oktatás, a vallás- és a sajtószabadság legyen.

 Forrás: Hírhatár

Vissza...