Valójában üres a zsebünk

2013-11-30 17:44:47

2013. november 28-án került a veszprémi közgyűlés elé az „Üzembentartói szerződés jóváhagyása a Veszprém MJV Önkormányzata tulajdonában álló kisbusz gépjárművek Klebelsberg Intézményfenntartó Központ részére történő használatba adása érdekében” tárgyú előterjesztés. Azok számára, akik nem rendelkeznek ezekben az ügyekben némi információval, a címet elolvasva, kizárt, hogy gyanút fognának.

S az előterjesztésben a határozati javaslatot indokló rövidke felvezetésből (lsd. a szöveget alább) sem érzékelhetik, hogy mi van ennek az aprócska ügynek a hátterében valójában.

Ennyire elsumákolni a valóságot pedig kész művészet!

Egy évvel ezelőtt Veszprém közoktatási intézményeinek nagy része még önállóan gazdálkodó intézmény volt. A Fidesz azzal, hogy államosította az iskolákat, felszámolta az intézmények önálló gazdálkodását is. Az iskolaigazgatók már nem munkáltatók. A pedagógusokat az állam fizeti a Klebelsberg Intézményfenntartó Központon keresztül, de annyira azért nem volt bőkezű a kormány, hogy a napi működtetés problémáját is ő akarta volna megoldani. Úgy döntöttek a törvényalkotók, hogy jól van az úgy, ha a helyi adókból a települési önkormányzatok próbálják meg ezután is fenntartani az intézményeiket. Ekkor hozták létre az Intézményszolgáltató Szervezetet, amely szervezet felel azért, hogy a z iskolák mindennapos működése zökkenőmentes legyen. Hát, nem éppen az. Vannak jelenleg is komoly működési zavarok. Annak ellenére, hogy minden csapból a sikeres „átállás” kommunikálása folyik, amikor a közgyűlésen szóba hoztam, hogy olyan hírek járják a várost, hogy hónapok óta nem fizetik ki az iskolák energia és közműszámláit (van ahol az áram kikapcsolásával fenyegetőzik a szolgáltató), akkor a polgármester készséggel elismerte, vannak likviditási nehézségek. Azonnal hozzátette, „persze” ezek csak átmenetiek és év végéig majd csak rendeződnek.

Az, hogy mennyire komolyak ezek az állítólagosan átmeneti likviditási gondok jó példa ez az előterjesztés. Azok a kisbuszok, aminek a használatát most majd a Klebelsberg Intézményirányítóhoz kötötten engedélyezik, azért álltak eddig a VKSZ Zrt. udvarán, mert lejárt a műszaki vizsgájuk és nem volt pénz a vizsgáztatásukra. Pontosabban nem akarta, már nem tudta ezt a költséget lenyelni a VKSZ Zrt. S az intézményeknek, illetve az őket működtető Intézményszolgáltató Szervezetnek sem volt arra pénze, hogy rendezni tudja egy év alatt a buszok műszaki vizsgáztatását.

Ezeket a buszokat a Vetési és a Középiskolai Kollégium azért szerezte be még annak idején, mert így sokkal olcsóbb volt a gyerekeket versenyekre szállítani. Egy éve ez nincs így. A Középiskolai Kollégium kisbuszával az Arany János Tehetséggondozó Programban résztvevő hátrányos helyzetű tanulók versenyre utaztatásait és a programban országszerte résztvevő többi iskolával a kapcsolattartást oldották meg egy évvel ezelőttig. Mikor minderre a közgyűlésen a felszólalásomban ráirányítottam a figyelmet, tágra nyílt szemmel oktatott ki arról a polgármester, hogy még szép, hogy ennyi ideig tartott eldönteni, honnan lesz forrás arra, hogy a kisbuszok műszaki vizsgáztatása megtörténhessen. Ők ilyen gondosan vizsgálják meg azt, hogyan költik el a polgárok adóforintjait. Kérem, ide érve az olvasásban, azért ne tessenek hangosan vihorászni! Nekem is sok olyan dolog jutott ekkor eszembe, amikor számolatlanul költik és pocsékolják a közpénzt és közben még a szemük sem rebben.

No, de ilyen világot élünk kedves barátaim! Az, hogy erről a történetről bárhol is olvashatnának egy pár korrekt sort tájékoztatás címén, azon meg végképp nem csodálkozom! Szép új világot épített ide nekünk a Fidesz!

Tisztelt Közgyűlés!

A Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése által meghozott 380/2012. (XI.30) határozat értelmében a „VKSZ” Veszprémi Közüzemi Szolgáltató Zrt (VKSZ Zrt.) látja el az intézmények szakmai feladatainak támogatására irányuló szolgáltatások között az épületek, a műszaki infrastruktúra és az eszközök működését és karbantartását.

A gépkocsi üzemeltetés eredetileg tervezett bevonása a fenti szerződésbe utólag módosításra került oly módon, hogy az önkormányzat tulajdonában álló gépkocsikat az önkormányzat fenntartásában levő intézmények üzemeltetik és használják. Az ilyen jellegű működési, fenntartási költségek az intézményi költségvetésben kerültek 2013 évre megtervezésre.

Az elmúlt időszak intézményi változásainak következtében a korábban a Vetési Albert Gimnázium és a Veszprémi Középiskolai Kollégium által használt kisbusz gépjárművek üzemen kívül kerültek. Ezek a gépkocsik az idéntől nincsenek tartósan egyik intézmény használatban sem, jelenleg a VKSZ Zrt. telephelyén állnak, jó állapotban vannak, mégis kihasználatlanok.

Önkormányzatunkat a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ azzal a javaslattal kereste meg, hogy létesítsünk részére üzembentartói státuszt ezen két kisbusz vonatkozásában, hiszen az intézményhálózat igényli a járművek állandó rendelkezésre állását. Az Intézményfenntartó javaslatát elfogadásra alkalmasnak tartjuk, tekintettel arra, hogy a veszprémi iskolások érdekeit szolgálja.

Kérem a Tisztelt Közgyűlést, hogy az előterjesztést megtárgyalni és a mellékelt határozati javaslatot jóváhagyni szíveskedjen!

Veszprém, 2013. november 14.

Némedi Lajos

Vissza...