Ki szeletelheti a tortánkat?

2013-11-27 19:23:00

Az MSZP, némelyek cukrásza bejelentette, hogy nem szeletelné tovább a tortát. Az Együtt-PM pedig Szigetváristól, mint valami kisinas, buzgón szajkózza a mester(?) mellett, hogy nem, nem szeletelünk. A megrendelő (ugye tetszik emlékezni erre a szóra kedves PM és Együtt, valami Milla használta még régen), mármint a választói tömeg meg csak áll és bámul, nem érti, hogy miről rendelkeznek ott a konyhában.

Kié az a torta, amiről beszélnek? Nem az övék! És ki mondta nekik, hogy övék a megrendelés a tortasütésre? Hát most szólunk, még időben, hogy nem az Önöké, kedves cukrászmester és kisinas. A megrendelés tőlünk mindenkinek szólt, ott fenn a színpadon, a látványkonyhában. És ha sütés-főzés helyett azt látjuk, hogy a többiek elterelgetése a tűzhelytől a legfontosabb konyhaművészeti feladat, az nem tetszik. Óriási tévedés, hogy eloszthatják egymás közt a mi tortánkat! Majd mi szeletelünk a végén, és a kéretlen szeletelők szelete könnyen lehet a legvékonyabb.

Beszéljünk világosan!

Egészen elképesztő az a cinizmus, amivel Mesterházy és az MSZP vezetői az utóbbi napokban teleszórják a médiateret. (Bajnait és szószólóit nem említem külön, mert ők már csak halvány másolatok. )

Először is azt szajkózzák, hogy megfelelő ajánlatot tettek a DK-nak, de azt már nem hajlandók konkrétan – mondjuk írásban részletezve – a nyilvánosság elé tárni, hogy az a remek ajánlatuk miből is állt, milyen körzetekre vonatkozott pontosan. Hány listás helyre pontosan? Milyen kikötések övezték pontosan? Nem írják le, mert akkor nyilvánvalóan tarthatatlan lenne ez a kijelentés. De nincs amnéziánk és olvashattunk akkor hiteles beszámolókat a tárgyalásról. Niedermüller Péterét például, aki a tárgyaló delegáció tagja volt, s amelyből kiderül, milyen feltételeket diktáltak. Bauer Tamás elemzését, aki világosan kimutatta, miért volt irreálisan aránytalan az MSZP ma normálisnak és „nyitva hagyottnak” nevezett javaslata, már a DK akkor kimutatható támogatottságát tekintve is.

Másodszor, azt hiszik, nem emlékszünk a „méltányos”-nak és korrekt”-nek titulált ajánlathoz fűzött érvekre sem. Arra, hogy azért olyan egyenlőtlen az az ajánlat, mert a DK támogatottsága alig mérhető, ehhez képest Gyurcsány többet visz, mint hoz. Azóta mindkét érvelésről kiderült, hogy megalapozatlan, számszerűsíthetőn nem úgy van. Ennek ellenére ma is folyamatosan azt ismételgetik, érthetetlen, hogy a DK elutasította az ajánlatukat, pedig „csak” Gyurcsányra mondták, hogy nem jöhet.

Amikor október 23-án élőben kellett a valóságos közvéleménnyel szembesülni, akkor képmutatóan megsértődtek, vádaskodtak. Azóta a bizalom hiányáról hirtelen más értelemben kezdtek szónokolni. Már nem azt emlegetik akadályként, hogy a választónak megrendült a bizalma Gyurcsányban, hanem a saját bizalmuk elvesztésére hivatkoznak. Az új helyzetben újabb gombot kerestek tehát, amihez a kabátot varrhatják. Ez a bizalom szerintük attól veszett el, hogy a résztvevők 23-án nem tartották magukat a megállapodáshoz a színpadon. A demonstrálók meghekkelték Mesterházyt. Az nem számít, hogy ők korábban miként játszották ki a megállapodásukkal az összes többi ellenzéki erőt, akik bíztak bennük.

Amikor az MSZP vezetőit a párt legtapasztaltabb politikusai igyekeztek a felelősségükre emlékeztetni, arra, hogy már egy ugyanakkora pártot diszkreditálnak, mint amekkora a szövetségesük, kijelentették, hogy nincs kibeszélés. Abban áll, és ki is merül egyben, az MSZP megújulása, hogy ma már nincsen kibeszélés. Azt gondolják, ha Orbánnak sikerül átírni a valóságot, akkor nekik is sikerülhet. De tévednek. Egyrészt, mert nem tudják elfoglalni hozzá a teljes médiateret, igaz, megpróbálják a megmaradtnak egy részét einstandolni. Másodszor, mert ezen a térfélen több a gondolkodó és még a demokrácia normáit és elveit ismerő, tisztelő ember. De hiányzik a tehetség is. Mert aki nem mond igazat, ráadásul ügyetlenül is teszi, az szánalmassá válik, és bizony, ez az önellentmondásokkal teli magyarázkodás egész egyszerűen fáj. Nemcsak a hazugság miatt, hanem a színvonaltalansága miatt is.

Azt mondják, azért nem emelkedett az új szövetség népszerűsége eddig, mert nem a választóval foglalkoztak, hanem egymással.  (Vajon ez kinek a sara?) Ezért most „kampány-üzemmódra kapcsolnak”, nem fognak a szövetségépítéssel bajlódni, és ugyebár az, amit a szőnyeg alá söprünk, nincs is, úgyhogy rögvest jön majd az eredmény. Meg azt is mondják, hogy a választót kizárólag a megoldások érdeklik, és nekik ugye az a dolguk, hogy most már végre megoldásokat ajánljanak a választó mindennapi problémáira.

Könnybe is lábadna a szemünk, ha nem jutna eszünkbe, hogy már három éve is pontosan az ilyen mondatoktól kapunk kiütéseket. Azoktól az álságos és üres mondatoktól, amelyeket a valóság helyett szoktak hozzánk vágni, miközben hülyének néznek, lekezelnek bennünket. A képünkbe nevetve közlik, hogy majd a kényszer működik, amikor választani kell. Tessék mondani, miért képzelik, hogy ami a Fidesztől elfogadhatatlan, az az MSZP-től és szövetségesétől elfogadható?

Hol van itt a szemléleti korszakváltás? Tényleg nem tetszenek érteni, hogy az álságos hazudozásból van a leginkább elege mindenkinek? Hogy az álságos hazudozásra épített nemzeti konszenzussal telt be a pohár? Ha már most nyilvánvalóan mellébeszélnek az egymáshoz való viszonyukról, akkor mitől nőne a bizalom?

Ha az a baj, hogy konkrétan Gyurcsánnyal nem akarnak együttműködni, akkor miért olyan gyávák, hogy ezt félnek nyíltan megokolni? Tán csak nem azért, mert kicsinyes dolog, hogy valójában a személyes skrupulusaikról van szó? Elhiszem, hogy nehéz lenne világos érveléssel megindokolni, miért fontosabb állítólag demokratáknak egy demokratával nem együttműködni, mint frusztrálni több százezer embert, és beáldozni a szavazatukat, miközben a közvélemény-kutatási adatok totál szembemennek azzal a hamis érveléssel, hogy ennek szavazatmaximalizálási oka lenne. A Medián mérése szerint ugyanis a demokratikus pártok összes ellenzéki szavazójának kétharmada nyilatkozott úgy, hogy olyan ellenzéki összefogást tartana helyesnek, amelyben Gyurcsány is szerepel. Ugyancsak a Medián októberi mérése szerint arra a kérdésre, hogy „ha a kormányváltásra készülő ellenzék egyetlen közös listán indulna a következő választáson, Ön a felsorolt politikusok közül kiket tenne a közös lista első öt helyére?” Gyurcsány Bajnai, Mesterházy és Kuncze után a negyedik helyre került.

Akkor mégis miről beszélnek? És megmondhatja-e egy demokrata, hogy egy másik párt kit válasszon vezetőjének, kiket indítson a választáson, mert különben nem állnak vele szóba? Megmondhatják-e azok, akik hasonló vétójogot magukra nézve nem tartanak elfogadhatónak? Miért gondolják a választót butának? Mesélhetnek neki annyit a problémái megoldásáról, amennyit akarnak, ha közben azt látja, hogy nem lesz erejük megvalósítani. Mert a jelenlegi együttműködéssel nem lesz, és mert nem tesznek meg mindent, hogy többen legyenek. A választó ezt pontosan érzi, mint ahogyan azt is tapasztalja, hogy nem törődnek vele. Hazardíroznak a bőrére. Arra játszanak, hogy majd ő elég bölcs lesz helyettük, és majd helyettük ő dönti el azt a vitát, amelyet konszenzussal megoldani képtelenek voltak. Mondjon le a választó arról az igényéről, hogy a neki leginkább elfogadható politikus is részt vehessen az együttműködésben, mert más politikusok képtelenek nem kizárni azokat, akikkel szemben személyes problémáik vannak. De a politikust nem azért tartjuk, hogy infantilisabb legyen, mint a választó. Ne játsszon velünk adj király katonát! Ne várja el, hogy oda húzzunk x-et, ahol a legtöbben vannak ugyan, de magukra reteszelték az ajtót, hogy nehogy még többen lehessenek. Semmi nem bizonytalanítja el jobban a választókat, mint a látványos ellentmondás szavak és tettek között.

A bizonytalanok megszerzését célzó stratégia nem attól keletkezik, hogy naponta elmondják, ez milyen szörnyen fontos, és hogy most már aztán tényleg ezzel fognak foglalkozni, meg csak az a jó politizálás, ami ide vezet, de azért közben kizárnak mindent és mindenkit, aki és ami nem felel meg pártokráciák érdekeinek.

Miért kell arról hadoválni, hogy a kormányzásban is meg kell állapodni egy szélesebb ellenzéki együttműködés megteremtéséhez? Miért kell arról hadoválni, hogy választási szövetséget csak azzal kell és lehet kötni, akivel kormányozni akarnak? A demokratikus jogállam helyreállításában kell egyetérteni. És fel kell fogni, hogy az a szövetség vonzó a szavazónak, amelyben jelen van az ő támogatottja is. A szavazó nem azzal foglalkozik, hogy ki ne legyen ott, hanem az, hogy ott legyen az is, akit ő a legmegfelelőbbnek tart

Azt javaslom a cukrászmesternek és a kisinasnak, hogy vonuljanak vissza picit a látványkonyha mögé, tanulmányozzanak bevált szakácskönyveket és már kipróbált recepteket, és csak akkor jöjjenek vissza, ha biztosak benne, hogy tudnak olyan tortát sütni, amilyet a megrendelők akarnak. Egy minél nagyobb közös tortát, amivel nyerni lehet a cukrászversenyen. A szeletelés majd azután jön, vagy többet nem lesz se fakanaluk, se cukrászsapkájuk, csak hab a képükben, tortástól.

Lánczos Vera

Forrás: Galamus.hu

Utóirat

Ezúton kérem az MSZP vezetését, hozza nyilvánosságra írásban, milyen egyéni választókerületeket ajánlott a DK-nak és hányat. És hány listás helyet? Hadd lássuk, mi az a még mindig nyitott remek, mégis visszautasított ajánlat! Nyilatkozzanak arról is, hajlandók-e levenni a listájukról azokat a saját politikusaikat, akik a választók körében nem érik el azt a „csak” kétharmados népszerűséget, amelyet Gyurcsány elért!

Vissza...