Orbán-tanítványok, ha szövetkeznek

2013-11-01 15:34:43

Az október 23-ai ellenzéki skandálás után írta a Népszabadság: „MSZP-s forrásaink szerint ez végletesen bezárhatja a kaput a két szervezet [a DK és az MSZP] között, de – ahogy egyik mérvadó forrásunk fogalmazott – biztosan nem marad következmények nélkül [mármint a DK-ra nézve].”

„…az én fantáziám bizonyára kevés ahhoz, hogy az MSZP-s bosszútár színességét átfogja. Így aztán marad a kíváncsiság. Figyelni fogok. Szeretek tanulni”, írtam én.

De kezdem sejteni, miben áll a bosszú. És azt is, hogy nemcsak MSZP-s, hanem „összefogásos” bosszúról van szó. És azt is, hogy nem fogok tanulni belőle semmit.

A bosszúnak ezt a fajtáját ugyanis Orbán Viktor már lejátszotta 2004 után, de főként a 2006-ot követő évek minden egyes napján. Ezt vallotta meg, a teljes siker eufóriájában, Gyurcsány Ferenc céltudatos „amortizálásaként” Semjén Zsolt.

És ez az, amit a szent szövetség most előhúzott mint egyetlen sikeres mintát. Tanultak Orbántól. Mondhatom úgy is: Orbán-tanítványok szövetkeznek Orbán leváltására.

Tisztelt és nem kedves Bajnai Gordon és Mesterházy Attila!

Térjenek észre! Én választópolgár vagyok. Önök azért létezhetnek egyáltalán politikusként, mert én – elvileg – elfogadom a szavazatommal Önöket a saját érdekeim és értékeim politikai szintű képviselőjének. Engem viszont a legkevésbé sem érdekelnek az Önök párt- és személyes érdekei és ambíciói. Ugyanígy nem érdekelnek a sértődéseik és ellenérzéseik, de még a jogos kritikájuk sem. Mert Önök elvileg profi politikusok, és nem magánemberek, akik akár azt is megtehetik, hogy önsorsrontó módon életük végéig őrizgetik a nehezteléseiket. És mert Önöket épp annyi jogos kritika érheti, ha nem több, amennyi a Gyurcsány Ferenc nevű kollégájukat. Mert például az én szememben a langyosakat gázrezsóra küldeni felmelegedés céljából sokkal kisebb vétek, mint egy demokratikus, szabadságelvű pártot diszkreditálni és a választóit megzsarolni azért, hogy a pozíciók önkényes elosztása, amelyen Önök oly sokat dolgoztak, sértetlen maradjon. És sokkal kisebb bűn, mint azt a gondolkodásmódot erősíteni ebben az egyébként is normavesztett társadalomban, hogy nem az a bűnös, aki kirekeszt, hanem az, aki tiltakozni mer ellene.

Szóval: amibe most teljes erővel belevágtak, az nem védhető és nem tartható. Először: hazug alapra nem lehet Orbán-bírálatot és Orbán ellen mozgósító propagandát építeni. Mert hiteltelen. Önök méltatlankodhatnak azon, hogy még mindig erről a védhetetlen szövetségkötésről van szó, ahelyett, hogy az össztűz Orbánra irányulna. De ne bízzanak abban, hogy ezekről a hamis alapokról, amelyekre a szövetségüket felhúzták, megfeledkeznek a választók, akik nem Önöket akarják teljes szívükből, hanem Orbán elzavarását. És tudják, mert nem békemenetes fanok, nem Szanyi Tiborok és nem „politológusok”, hogy Önök ketten erőlködhetnek, amennyit csak akarnak, ehhez kevesek. Másodszor: hazug módszerekkel nem lehet szövetséget erősíteni. Tehát ne bízzanak abban, hogy Gyurcsány, ezáltal a pártja lejáratása, ezáltal az Önök szövetségének mint egyetlen lehetséges megoldásnak az igazolása sikerülni fog. Önök ugyanis messze nem olyan tehetségesek, olyan ördögiek, olyan gátlástalanok, mint Orbán Viktor. Elmulasztották azt a lehetőséget is, hogy a pártjukból olyan ütőképes és ellentmondásmentes végrehajtógépezetet faragjanak, amilyenné Orbán hosszú évek alatt tette a pártját. Lehet, hogy vannak ott Szanyi Tiborokon kívül Török Zsoltok és Juhász Péterek is, de mivel nem egy Orbán Viktor kaliberű önkényúr kézivezérli őket, minden megszólalásuk nevetség tárgya, és csak olaj a tűzre. De még az Önök gyengécske Gyurcsány-minősítő jelzőivel sem lehet ezt a meccset megnyerni.

Úgyhogy azt javaslom, vegyenek ki mind a ketten egy nap szabadságot, gondolják át újra önmagukat, a magatartásukat, a szavaikat és azt a munkát, amelynek az elvégzésére tartjuk Önöket. Aztán jöjjenek elő, mondják a szemünkbe, hogy Önök is úgy látják, elég volt ebből, és kérjenek bocsánatot a választóktól. Aztán sürgősen ácsoljanak egy újabb színpadot, amelyre nemcsak ócska számításból engednek fel mindenki mást, azért, hogy némán falazzanak az Önök ál-összefogás-paktumához, és megadóan kikaparják Önöknek a gesztenyét. Hanem azért, hogy bebizonyítsák, Önöknek is van más céljuk, mint az, hogy bekerüljenek a parlamentbe. Ahogy Gyurcsánynak is van. És minden istenverte pártnak. Egy párt ugyanis ezért párt.

Van egy hosszú, nyugodt hétvégéjük erre az egészre.

Mihancsik ZsĂłfia

Forrás: Galamus

Vissza...