Szerény körülmények között lakik, nincs villany a tanyáján, a tévéjét akkumulátorról működteti, ám novembertől nincs többé antennás tévézés, jön a digitális korszak. Mi lesz Zvolenszki István magányos estéivel? Azt mondja, nem kell aggódni, mert olyan rádiója van, amin a Kossuth és a bajai rádió mellett a tévé hangja is bejön, az neki bőven elég.
De hiszen ez nagyszerű! Nem tudom, ki hogyan van vele, de engem a televĂziĂłzásban leginkább a kĂ©p idegesĂt. Hogy nem elĂ©g arrĂłl a sok szörnyűsĂ©grĹ‘l, ármányrĂłl Ă©s ostobaságrĂłl hallani, mĂ©g mutatják is az embernek; nem vĂ©letlen, hogy egyre többen háttĂ©rtĂ©vĂ©znek, szobában, konyhában egĂ©sz nap megy a tĂ©vĂ©, de csak a hangja jut el az emberekhez. Ez mentálisan kifejezetten jĂłt tesz. Magamon is látom, hogy mekkora tűrni tudás kell ahhoz, hogy pĂ©ldául a hĂradĂłt vĂ©gig is nĂ©zzem, ne csak hallgassam.
Már egy szimpla miniszteri rádiónyilatkozat is rémületes tud lenni, ám ha még látja is az ember az illetőt, miként hazudik szemrebbenés nélkül, vonul végig a parlamenti folyosón végtelen gőggel az arcán, vagy dölyfösen méri végig a kérdezőt, az már szinte fáj, hasogat, s egyáltalán: hogyan mer ez az ember bemerészkedni a szobánkba, odatolakodni az asztalunkhoz, amikor épp vacsorázunk, hogyan mer gyerek előtt mutatkozni lefekvés előtt ezzel az ijesztő ábrázattal.
MindettĹ‘l az Ă©let Zvolenszki Istvánt megkĂmĂ©li. Nincs az a film, amelynek a hangjához hozzá ne tudná kĂ©pzelni a tökĂ©letes kĂ©pet, nincs az a csĂşnyácska nĹ‘i arc, ami a kĂ©pzeletĂ©ben varázslatossá ne válna; gyönyörű estĂ©i lesznek okos tekintetű Ă©s finom vonásĂş emberekkel, tiszta városokkal Ă©s gondozott falvakkal.
Zvolenszki István az elmondása szerint a Fideszre szavazott legutĂłbb, Ă©s a Fideszre fog szavazni legközelebb is. MĂ©gpedig azĂ©rt, „mert azt hallotta a Kossuth rádiĂłban, hogy már kĂĽlföldön is elismerik a rezsicsökkentĂ©st”. Zvolenszki István ugyan nem tudja, mi az a rezsicsökkentĂ©s, neki a tanyáján a villany mellett gáza, de mĂ©g kĂştja sincsen, szemĂ©tszállĂtĂłval, kĂ©mĂ©nyseprĹ‘vel sem akad dolga, sĹ‘t az egĂ©sz környĂ©ken sincs rezsicsökkentĂ©s, mert ahhoz legelĹ‘bb is fogyasztás kellene; mĂ©gis, Zvolenszki István kĂ©pzeletĂ©ben olyan lehet ez az egĂ©sz, mint mikor fehĂ©r lovon Ă©rkezik a királyfi a szĂ©p szolgálĂłleányhoz, az pedig szĂ©p Ă©s nagyon is meghatĂł törtĂ©net, bizony, meg is könnyezi az ember a vĂ©gĂ©n.
A nyugdĂjak Ă©rtĂ©kĂ©t is megĹ‘riztĂ©k, mondja a tĂ©vĂ© hangja, ami ha lehet, mĂ©g nagyszerűbb hĂr Zvolenszki Istvánnak, noha neki speciel nincsen se rendes, se rokkantnyugdĂja, pedig kacsatelepen is dolgozott, de el tudja kĂ©pzelni, milyen lehet az, amikor van. Nem mintha bármiben is hiányt szenvedne. SĹ‘t áprilisban kĂ©tezer forint segĂ©lyt kapott az önkormányzattĂłl, legutĂłbb pedig nĂ©gyezret visszamenĹ‘leg, s amikor meg akart bĂ©nulni a lába, ingyen vittĂ©k be a kĂłrházba, s ingyen gyĂłgyĂtották meg, amiĂ©rt nem gyĹ‘z elĂ©ggĂ© hálás lenni Orbán Viktornak.
Az egĂ©szsĂ©gĂĽgy szĂnvonalánál már csak a közbiztonságnak örĂĽl jobban; igaz, hogy legutĂłbb kĂ©tszer is betörtek hozzá, ám aztán a saját szemĂ©vel látta, hogy a közelben kommandĂłsok vittĂ©k el egy gazdag ház lakĂłit „nemzetközi áfacsalás miatt”, lám, vĂ©gĂĽl is a rossz mindig elnyeri mĂ©ltĂł bĂĽntetĂ©sĂ©t. Mondja meg valaki: mi kell mĂ©g az Ă©lethez, a bĂ©kĂ©s Ă©s nyugodalmas öregkorhoz, hacsak nem egy pohár jĂłfĂ©le bor.
A szerző az Élet és Irodalom munkatársa
Forrás: Nol.hu |