Mennyből a Zangyal...(Szeretettel a zembereknek...)

2013-10-20 14:11:55

Nincs még itt a Karácsony, de nyugalom, tegnap sem jött le el sem hozzánk, sem hozzátok a veszprémi Kossuth utca ki tudja immár hányadik átadási ünnepségére! Az elmúlt időszakban az átadásból volt már egy-kettő, s ki tudja még hányszor adják majd át, hogy el tudják végül számolni és egyesek meg tudják még dézsmálni annak a „kampánybulinak” is a költségeit, amit az un. kommunikációs költség címén számolnak majd el az Unió számára.

Nemrég rakta le - még szép hogy öltönyben- az utolsó követ is Veszprém fideszes polgármestere, aztán másnap jó néhányat szedtek fel és raktak le még heteken keresztül folyamatosan a felújítást alvállalkozásban végző munkások. Átadták már a „Zöld-ház” (Pártház) mögötti játszóteret is, aztán gyorsan be is zárták a beruházás egyetlen kellemes színfoltját . Azt olvashatjuk a kerítésére kifüggesztett táblán a mai napig (igen a tegnapi avató után egy nappal is) , hogy „A játszótér beüzemelés alatt! Használni tilos!”. Nem zavarta ez persze azokat, akik gyermekeikkel ki akarták próbálni, hisz a kerítésen egy felnőtt minden erőlködés nélkül, simán át tud lépni. A péntek éjjeli aluljárós demonstrációnkon -mivel a játszótér annak közelében van- hallottuk, hogy a hajnalban a szórakozóhelyekről kiáramló részeg fiatalok is nagyon jól érezték ott magukat. Csodálom, hogy oda még nem szereltek fel kamerát. Az aluljáróban már van.

Olvasva az átadási ünnepségről szóló, a beruházást megvalósítókat felmagasztaló híreket, nem bírtam megállni, hogy a hozzászólás rovatot ne fussam át. Észrevettem, üzentek ott nekünk "fanyalgóknak" is. Bizonyára a várost irányító Fidesz- potentátok legnagyobb elégedettségére, vagy kifejezett kérésére.

Azt írja az egyik „hozzászóló”, hogy „A városunknak színfoltja a Kossuth utca, hiába fujjog az ellenzék akkor is az. A rendszerváltás óta az Arénán kívül a Hangvilla a belváros egésze a város fejlődését mutatja.” Kedvem lenne leállni az üzengetővel vitatkozni, de minek. Nem arról persze, hogy amit mi „ellenzékiek” mondunk az „fujjogás -e” vagy sem, hanem azért, amit a mondata másik részében állít, nevezetesen, hogy mindez az eddigiekhez képes mekkora fejlődésnek tekinthető.

Sokan mantrázzák a város megváltó lépéseként ezt a belvárosi rehabilitációt és tekintik a város legjelentősebb beruházásának. Arról már régen elfeledkeztek, hogy igenis van itt egy folyamatos megújulás, hisz a Vár és épületei, az Állatkert, az Óváros tér, a Várban a Vass gyűjteményt magába foglaló épület, a Dubniczay -palota a László Károly gyűjteménnyel, a Jutasi úti műfüves pálya, a kádártai vagy a szentkirályszabadjai kerékpárút már a Fidesz veszprémi megjelenése előtt, az „emút nyóc” évben, vagy még a Dióssy-féle 16 évben megújult. Ez a korlátoltakat eddig sem és ezután sem igazán hatja meg. Mantrázás helyett foglalkozhatnának persze azzal, hogy pl. a műfüves pálya most kinek a biznisze, ha biznisz egyáltalán és hová kerültek a nemrég lecserélt műfűtéglák és van-e ehhez köze fideszes városvezetésnek, de erről sem dödögök sokat, mert minek és egyébként is a helyi újságírásból már régen kikopott az oknyomozás. (Félti itt szinte mindenki eléggé ahhoz a munkahelyét, hogy ilyesminek alaposabban utánanézzen.)

Visszatérve a tegnapi grandiózus eseményhez, az újabb nagy pénzköltéshez- ha már így kiprovokálták-mondanék egy-két mondatot. Bár az íráshoz is csatolt fotón- melyen Veszprém tejhatalommal bíró úrhölgye és urai- tettükkel igencsak elégedettnek látszanak, megjegyzem, egy pillanatig sem higgyék, hogy az adófizetők pénzén összetrombitált cirkuszon érdekelte a széles tömeget egy percre is a jelenlétük. Nem hiszem sem a kanyon névadóját Máriát "földre szállt angyalnak", sem a miniszterelnök helyettes urat, sem veszprémi helytartóját, s főleg nem a táskahordozóját.

Hiába írta a beruházások kommunikációs költségeiből szintén részesülő és a várostól függő, vagy annak pályázatokat író és ott hirdető cégek reklámmegrendeléseiből működtetett portálon azt a tudósító, hogy „a délután csúcspontja az ünnepélyes átadás” volt, ezt vélhetően csak igen kevesen gondolták így a jelenlévők közül. Őket kimondottan a Légierő Zenekara érdekelte és Reider László a Rubber Puppet valóban sokakat megfogó Kossuth utca című dala. Az a dal, ami nem a felújításról szól, sokkal inkább Veszprémről és annak szocreál típusú építményeiről, ahol lehetett persze normális életet élni a rendszerváltozás előtt is. Nem tudom megítélni, mennyire volt szakmailag sikeres a dal jazz-esítése. Nekem nem igazán jön be. Bizonyára azért, mert az eredetit nagyon szeretem. (S ha már itt tartunk, a dalban is arról énekelnek: "Európa itt minket vár, bár tudom, hogy nem egy Kánaán..." Jó lenne ezt elmondani a miniszterelnöknek is kedves fideszes "elvtársak", aki mostanság sajnos éppen Brüszellel áll harcban és azzal fenyegetőzik, végleg kivezeti ezt az országot "Európából".) Egy biztos, ettől sem lett sem zöldebb, sem színesebb -talán csak egy pillanatra- a belváros. Ahhoz képest, hogy közel 1800 millió forintot sikerült elkölteni az Uniós polgárok adóforintjaiból, így a mi adóforintjainkból is arra, hogy a városban a beton mindenhatósága még jelentőségteljesebb legyen, ez az összeg iszonyatosan nagy ahhoz a szürkeséghez képest, amit létre tetszettek itt hozni a számunkra, azaz a Veszprémben élők mindegyik polgára, igen még a morgolódók számára is. Nekünk ez már itt marad mindörökre, akár anno a Pap Jánosi "megújulások". A szürkeségről annyit, kész katasztrófa, hogy nemcsak a gránitlapok lehangolóan szürkék. Szürke az összes pad, hulladékgyűjtő edény, fémkorlát és ki tudja még mi minden nem szürke itt Veszprémben. (A lelkek talán nem mind.) Olyan ijesztő képet nyújt a lépcsőket és rámpákat körülvevő sok szürke fémkorlát, hogy legközelebb akár itt is bemutathatják majd a Veszprémben oly népszerű Börtönmusicalt.. ( A korlátok rögzítéséről jobb ha nem beszélünk. Remélem nem lesz baleset a vége.)

Bármennyire is szeretnék azt a látszatot kelteni a helyi hatalmasságok, hogy szeretik ezt a veszprémiek, megbékéltek ezzel a gondolattal, azt kell mondanom, szerintem ez nem így van. Eljön az az idő, amikor mindezt már a "papjánosi" időktől nem lehet majd megkülönböztetni. Amikor világosan fog látszani, mi volt a valódi oka ennek a pénzpazarlásnak. Látszani fog egykor, hol szivárgott el a pénz egy jelentős része esetleg éppen magánzsebekbe. S nem bántva a program szervezőjét, világossá fog válni, miért volt rá is szükség, aki fogalom a veszprémiek fejében és akinek ezúttal egyáltalán nem volt indokolt az "alkalmazása", hisz vannak hivatalos művelődésszervezőink, igaz őket kiűzték a város másik nagy betondzsungelébe. (Ki emlékszik már arra, hogy nemrég szóvá tettem, vajon mi értelme van ennek a másik nagy pénzkiadással járó beruházásnak a kapcsán ezt a furcsa és a tulajdonosi bizottság, illetve a mögöttük állók által összegründolt „egyszemélyes” intézményt létrehozni?) 2010-ben a választás napja előtti hetekben olyan plakátok is láthatóak voltak az utcákon, amelyek az "ítéletidő" közeli eljövetelét harangozták be 2010. április 11-re. (Később kiderült, a CBA Fideszközeli tulajdonosai álltak ennek a jóslatnak a hátterében.) Látva, miként cselekszik ma ez a hatalom, azt mondom, könnyen eljöhet az  Ő számukra is 2014-ben ez az ítéletidő.

Vissza...