Leszélkakasozták a semjénező politikust

2013-10-14 17:54:48

A KDNP közleményben reagált Debreczenyi János volt veszprémi polgármester Semjén Zsoltnak írt levelére, amelyben többek között ezt írta: „formálissá tettétek a demokráciát, megaláztátok a polgári értékrendet, sárba rántottátok a keresztény hit tanait”.

A város 2006 és 2010 közötti vezetője „Semlyén Zsoltnak” címzett levelében azt is írja, hogy súlyosan csalódott a kormányzásban, ők pedig tönkreteszik és lejáratják a népet és az országot, egyben bejelentette, hogy kilép a pártból.

A KDNP nevében Pálffy István, a párt Veszprém megyei elnöke reagált Debreczenyi kijelentéseire. Pálffy a „Megállt-e a szélkakas?” című közleményében többek között azzal vág vissza, hogy „Debrecenyi János megjárt már annyi pártot, hogy szavai aligha vehetők komolyan”. A párt ugyanakkor a kilépési szándékát is értetlenül fogadta, mivel állításuk szerint Debreczenyi a kereszténydemokrata pártban „rég nem csinál semmit, tagdíjat nem fizetett”, és már két éve törölték a tagok sorából.Debreczenyi János egyetlen elérhető életrajza szerint 1975-től – több mint húsz éven át – az államigazgatásban dolgozott, községi, járási és megyei szervezetekben, műszaki ügyintéző, tervcsoportvezető, végül beruházási osztályvezető beosztásokban, munkájának elismeréseként több kitüntetést kapott.

Forrás: Index.hu

Vissza...