Demonstráció!

2013-10-13 16:53:47

Kedves Barátaim!

2013. október 17-e a szegénység elleni küzdelem világnapja. Ma, amikor az országunkban bűn szegénynek lenni, amikor lenézik és megvetik a szegényeket, amikor börtönnel fenyegetik a hajléktalanokat, kötelességemnek érzem kifejezni, nem értek egyet ezzel a kormányzati szinten is osztott nézettel.

2013. október 18-án pénteken éjszaka 22.00-től szombaton reggel 06 óráig a Jutasi -Budapesti útnál épült körforgalom aluljárójában, a Szilágyi László utcagalériában jelenlétemmel kívánok tiltakozni a hajléktalanok és a szegények üldözése ellen. (Azért ekkor, mert talán ezen a napon többen tudnak eljönni, hisz másnap reggel nem kell munkába állniuk.) Szeretném ezzel a demonstrációval arra felhívni a figyelmet, hogy azonnali lépések megtételére van szükség az egész magyar társadalom számára beláthatatlan mértékű katasztrófa megelőzése érdekében.

Mint a Világos Veszprémért Mozgalom tagja, tudom, hogy pár barátom velem kíván tartani ezen az éjszakán. Amennyiben Te is szeretnéd ezt tenni, kérlek jelezd a számomra a lehető legrövidebb időn belül. Nem kell az egész éjszakát ott töltened. Annak is örülnék, ha egy-két órára az éjszaka folyamán oda tudnál jönni és segítenél jelenléteddel abban, hogy kitarthassak, barátaimmal együtt kitarthassunk az eredeti szándékunk mellett. Magam sem vagyok az egészségtől kicsattanó és egyáltalán nem biztos, hogy képes leszek az egész éjszakát végigcsinálni. Ha többen vagyunk és tartjuk egymásban az erőt és hitet, az biztosan segíteni fog az elhatározásunk és kiállásunk véghezvitelében.

Hívni szeretnék érdekes embereket és barátainkat az éjszaka folyamán egy kis beszélgetésre. Ha ötletetek van, írjátok meg! Hívni szeretném egyházak képviselőit, a hajléktalanellátás veszprémi felelőseit, az az utcaszolgálatot ellátókat, döntéshozókat.

Nem lesznek ülőalkalmatosságok és lehet, hogy hideg, nyirkos idő lesz. Nem kívánjuk berendezni a helyszínt, leülni is arra tudunk majd csak, ami ott van, vagy amit hozunk a fenekünk alá. Nem lesz forrótea, étel, ital, de ez a hajléktalanoknak sem szokott a rendelkezésükre állni.

Ennek ellenére azt mondom, gyertek el, ha csak egy rövid időre is és beszélgessetek velem és egymással, arról hova tart ez az ország, mit kezdjük azzal a helyzettel, amit a közel 4.5 millió szegénységben élő magyar, a közel félmillió, naponta még az éhségét csillapítani sem tudó polgártársunk problémája jelent mindannyiunk, az egész ország számára. Keressük közösen a megoldásokat, s mutassuk meg a szolidaritásunkat!

Barátsággal: Katanics Sándor

 

Vissza...