DK Ă©s az összefogĂĄs: A megĂĄllapodĂĄst az Ă©let fogja kierƑszakolni?

2013-10-11 19:25:02

LegkĂ©sƑbb tavasszal egyĂ©ni visszalĂ©ptetĂ©sekre kĂ©szĂŒl a Demokratikus KoalĂ­ciĂł

A nyerhetƑ körzeteket kellene egyedĂŒl Ășjranyitni mĂ©g az utolsĂł pillanatban – valljĂĄk a Demokratikus KoalĂ­ciĂłban. GyurcsĂĄnyĂ©k tisztĂșjĂ­tĂł kongresszusra kĂ©szĂŒlnek.

TisztĂșjĂ­tĂł kongresszusra kĂ©szĂŒl a hĂ©tvĂ©gĂ©n a GyurcsĂĄny Ferenc vezette Demokratikus KoalĂ­ciĂł, a pĂĄrtelnöki Ă©s alelnöki tisztsĂ©gekre nem Ă©rkezett többes jelölĂ©s, Ă­gy vĂĄrhatĂłan Ășjra a volt miniszterelnök lesz a szervezet vezetƑje, az eddigi alelnökök kara pedig (MolnĂĄr Csaba, Bauer TamĂĄs, Debreczeni JĂłzsef, NiedermĂŒller PĂ©ter) vĂĄrhatĂłan csak Vadai Ágnessel egĂ©szĂŒl majd ki; eddig ugyanis az öt alelnöki hely közĂŒl csak nĂ©gy volt betöltött. A tĂ­zfƑs elnöksĂ©gben annĂĄl nagyobb cserĂ©lƑdĂ©s kĂ©szĂŒl: a tĂ­z helyre tizenöten kaptak Ă©s vĂĄllaltak is jelölĂ©st.

GyurcsĂĄny Ferenc pĂĄrtelnök egy csĂŒtörtöki hĂĄttĂ©rbeszĂ©lgetĂ©sen azt közölte, hogy szemĂ©ly szerint hĂĄrom elnöksĂ©gitag-jelöltet ajĂĄnl majd mindenkĂ©ppen a kongresszus figyelmĂ©be: az ĂșjsĂĄgĂ­rĂł Kakuk Györgyöt, kĂŒlpolitikai szakĂ©rtƑt; a volt Los Angeles-i konzul Ă©s MDF-politikus KerĂ©k-BĂĄrczy Szabolcsot; illetve Nagy Huszein Tibor agrĂĄrközgazdĂĄszt. ArrĂłl a NĂ©pszabadsĂĄg korĂĄbban mĂĄr hĂ­rt adott, hogy az Ășj elnöksĂ©gnek vĂĄrhatĂłan tagja lesz mĂ©g ÉlƑ Norbert budapesti koordinĂĄtor, SebiĂĄn-Petrovszki LĂĄszlĂł operatĂ­v igazgatĂł, vagy Ă©pp Borka-SzĂĄsz TamĂĄs csepeli önkormĂĄnyzati kĂ©pviselƑ is. UtĂłbbi egyĂ©bkĂ©nt vĂĄrhatĂłan a DK egyĂ©ni orszĂĄggyƱlĂ©si kĂ©pviselƑ-jelöltje is lesz a csepeli körzetben.

A Demokratikus KoalĂ­ciĂł a most hĂ©tvĂ©gi kongresszusĂĄn fogja bemutatni az egyĂ©ni jelölteket, Ă­gy – a NĂ©pszabadsĂĄg megbĂ­zhatĂł forrĂĄsai szerint – többek között BuzĂĄs AnnĂĄt, akit a hĂ©tvĂ©gĂ©n szintĂ©n elnöksĂ©gi taggĂĄ vĂĄlaszthatnak, Ă©s aki a makĂłi körzetben lehet a DK egyĂ©ni jelöltje; ugyanitt egyĂ©bkĂ©nt Ă©pp Ă©desapja a szocialista polgĂĄrmester. ForrĂĄsaink szerint a DK egyĂ©ni kĂ©pviselƑjelöltjei között – amelynek vĂ©gsƑ listĂĄjĂĄt a pĂĄrt elnöksĂ©ge most pĂ©nteken tĂĄrgyalja csak – szerepel mĂ©g SzabĂł Attila (SzĂĄzhalombatta), Varga ZoltĂĄn (Debrecen), Debreczeni JĂłzsef (Miskolc), Kolber IstvĂĄn (KaposvĂĄr), a mĂĄr emlĂ­tett Kakuk György (Budaörs) vagy Ă©ppen KerĂ©k-BĂĄrczy Szabolcs, aki a fƑvĂĄros V. kerĂŒletĂ©ben indulhat egyĂ©ni jelöltkĂ©nt. Ez utĂłbbiban egyĂ©bkĂ©nt az EgyĂŒtt-PM Ă©s az MSZP megĂĄllapodĂĄsa szerint a millĂĄs JuhĂĄsz PĂ©ter lehet a fideszes jelölt kihĂ­vĂłja. Lapunk informĂĄciĂłi szerint a Demokratikus KoalĂ­ciĂł egyĂ©ni kĂ©pviselƑjelöltkĂ©nt kĂ­vĂĄnja indĂ­tani Bauer TamĂĄst is (XII. kerĂŒlet), illetve a pĂĄrtszĂłvivƑt Ă©s korĂĄbbi miniszterelnöki fƑtanĂĄcsadĂł GrĂ©czy Zsoltot (XXII. kerĂŒlet), Gy. NĂ©meth ErzsĂ©betet (XVII. kerĂŒlet), valamint Vadai Ágnest, aki Angyalföldön mĂ©rettetheti meg magĂĄt. FeltĂ©ve, ha nem lesz addig valamilyen ellenzĂ©ki megĂĄllapodĂĄs. 

GyurcsĂĄny Ferenc az emlĂ­tett hĂĄttĂ©rbeszĂ©lgetĂ©sen elmondta azt is, hogy a DK jelenleg 8500 tagot szĂĄmlĂĄl, ez hetente szĂĄz Ășj taggal bƑvĂŒl. Közel ezer telepĂŒlĂ©sen jelen vannak mĂĄr, a tĂ­zezer fƑ alatti telepĂŒlĂ©seken pedig mĂĄra a baloldal vĂ©lhetƑen legszervezettebb Ă©s akciĂłkĂ©pesebb pĂĄrtjĂĄvĂĄ lettek az elmĂșlt idƑszakban. A volt kormĂĄnyfƑ ismertette azt is, hogy a hĂ©tvĂ©gi kongresszuson megtĂĄrgyaljĂĄk Ă©s elfogadjĂĄk majd a DK – kĂ©toldalas anyagba sƱrĂ­tett – alapvetĂ©seit is, amely egy progresszĂ­v, szabadelvƱ, polgĂĄri MagyarorszĂĄg megteremtĂ©sĂ©t vĂĄzolja fel.

GyurcsĂĄny az ellenzĂ©ki egyĂŒttmƱködĂ©ssel kapcsolatban megismĂ©telte: pĂĄrtja tovĂĄbbra is nyitott Ă©s kĂ©sz közös listĂĄban, közös jelöltekben Ă©s közös miniszterelnökben megĂĄllapodni, bĂĄr ennek lĂĄtjĂĄk mĂĄr a legkisebb esĂ©lyĂ©t. A volt kormĂĄnyfƑ annak lĂĄtja „nagyobb valĂłszĂ­nƱsĂ©gĂ©t”, hogy az ellenzĂ©ki pĂĄrtok kĂŒlön listĂĄn indulnak, de legkĂ©sƑbb tavasszal, „a szĂŒksĂ©ges arĂĄnyban” egymĂĄs javĂĄra visszalĂ©pnek az egyĂ©ni körzetekben. GyurcsĂĄny szerint a DK jelenleg is 7-8 szĂĄzalĂ©kon ĂĄll, de amikor a közvĂ©lemĂ©ny-kutatĂĄsok is folyamatosan Ă©s biztosan 5 szĂĄzalĂ©k fölĂ© mĂ©rik majd Ƒket, akkor „kĂ­vĂĄnatos Ă©s kötelezƑ” lesz a szavazatvesztĂ©s elkerĂŒlĂ©se Ă©rdekĂ©ben megĂĄllapodniuk egymĂĄssal. GyurcsĂĄny szerint a DK elkĂ©szĂ­tett egy, 25-30 körzetet tartalmazĂł listĂĄt, amely a szinte nyerhetetlen kerĂŒleteket tartalmazza; itt a pĂĄrtelnök szerint mindegyik ellenzĂ©ki erƑnek el kellene indulnia, Ă­gy biztosĂ­tva az önĂĄllĂł listaĂĄllĂ­tĂĄshoz elengedhetetlen 27 kerĂŒletben valĂł kötelezƑ indulĂĄst.

GyurcsĂĄnyĂ©k elkĂ©pzelĂ©se szerint a nyerhetƑ körzeteket kellene egyedĂŒl Ășjranyitni mĂ©g az utolsĂł pillanatban, ez pedig alapjaiban Ă©rintheti az MSZP-EgyĂŒtt-PM megĂĄllapodĂĄsĂĄt. Lapunk azon kĂ©rdĂ©sĂ©re, miszerint a DK kĂ©sz-e az utolsĂł pillanatban „fĂ©lrerĂĄntani a kormĂĄnyt” Ă©s az ellenzĂ©ki gyƑzelem Ă©rdekĂ©ben akkor sem indĂ­tani mindegyik körzetben sajĂĄt jelöltet, ha nincs egyĂŒttmƱködĂ©si megĂĄllapodĂĄs, a pĂĄrtelnök azt vĂĄlaszolta: mindenkinek megvan a felelƑssĂ©ge, „épp annyira fogja elrĂĄntani a kormĂĄnyt, amennyire az MSZP”. GyurcsĂĄny szerint a megĂĄllapodĂĄst nem Ƒ, hanem az „élet” fogja kierƑszakolni. A NĂ©pszabadsĂĄg tovĂĄbbi kĂ©rdĂ©sĂ©re a kormĂĄnyfƑ megerƑsĂ­tette, hogy az orszĂĄggyƱlĂ©si Ă©s az EP-listĂĄrĂłl csak januĂĄrban döntenek, egyĂ©ni körzetben pedig nem kĂ­vĂĄn elindulni. Az ellenzĂ©k felkĂ©szĂŒltsĂ©gĂ©vel kapcsolatban – egyĂ©rtelmƱen Bajnai Gordonra utalva – hozzĂĄtette: „aki vĂ©dekezik, az alulmarad; egy gyƑztes futballcsapatba nemcsak kapusok, hanem csatĂĄrok is kellenek”.

ForrĂĄs: Nol.hu

Vissza...