Tabajdi: A Tavares-jelentés mögött az EP kétharmada van

2013-10-08 17:19:11

Újabb jobboldali összeesküvés-elmélet

Strasbourg, 2013. október 7. - Herczog Edit képviselőtársam nyilvános pályázati anyaga kapcsán ismét a jobboldali támadások kereszttüzébe került a Tavares-jelentés. Az összeesküvés-elmélet állítása szerint a jobboldali többségű Európai Parlament baloldali megrendelésre készítette a jelentést. Minden alapot nélkülöz, hogy a Tavares-jelentést Göncz Kinga és én írtuk vagy készítettük volna azt elő.

Az Európai Parlament működését ismerők számára egyértelmű, hogy milyen összetett folyamat eredményeképpen születik meg egy EP állásfoglalás és jelentés. Pártcsaládoktól függetlenül fogalmazódott meg annak elemi igénye, hogy jöjjön létre egy olyan demokrácia ellenőrző mechanizmus, amely alapján az Unió kezelni tudja a demokratikus, jogállami deficiteket.

A Tavares-jelentést egyéves felkészülés előzte meg, a magyar kormány demokrácia-ellenes politikájának alapos vizsgálata kapcsán. 2012 szeptemberében az Európai Parlament Állampolgári Jogi Bizottságának delegációja - amelyben néppárti és konzervatív politikusok is részt vettek - Magyarországra látogatott, hogy hiteles, tényeken alapuló jelentést készítsen. A jelentés készítése során öt munkadokumentum is született, amely a jelentés alapját képezik. Ezek a dokumentumok néppárti és konzervatív képviselők bevonásával, valamint a magyar kormány észrevételeinek figyelembevételével készültek.

Rendkívül sajnálatos körülmény az, hogy a jelentés elkészítésére az Orbán-kormány politikája adott okot. Az elmúlt években milliók személyes méltóságát és érdekeit sértette meg, a demokráciát, a jogállamiságot, a médiaszabadságot rendszerszerűen lebontó magyar kormány. A magyar szocialisták a jelentés készítése alatt mindvégig mindent megtettek azért, hogy az ne tartalmazza az uniós Alapszerződés 7. cikke 2. és 3. pontja szerinti pénzügyi szankciókat hazánkkal szemben.  Ezt el is értük, amely nemzeti szempontból rendkívül fontos. Az Unió az Orbán-kormány rossz politikája miatt nem büntetheti a magyar népet.

Az Európai Parlament kétharmada vagy támogatta, vagy pedig nem ellenezte a Tavares jelentést, többek között közel 70 néppárti képviselő. Ez azt jelenti, hogy az EP kétharmada együtt tud élni a Tavares-jelentés megállapításaival és javaslataival.

Mindezek alapján Mesterházy Attila pártelnök teljes joggal jelenthette ki, hogy Tavares-jelentés mögött nem a Magyar Szocialista Párt áll. Nyilvánvaló az is, amit hozzáfűzött miszerint, "a mi programunk címe arról is szól, hogy nem csak igazságosság kell Magyarországon, hanem több szabadság is, és ebben azt gondolom, hogy a Tavares-jelentés egy világos segédanyag, hogy melyek azok a területek ahol egészen biztosan lépni kell.”

A Tavares-jelentésben foglalt kritikák nem Magyarországra, nem a magyar emberekre, hanem Orbán Viktorra és kormányára vonatkoznak. A bajai fideszes választási csalás éppen azt bizonyítja, hogy az Orbán-kormány jogsértő politikájának uniós figyelemmel követésére nagy szükség van a magyar emberek jogainak megvédése érdekében.

 Háttér – a Tavares-jelentés kapcsán készített munkadokumentumok

1. sz. Munkadokumentum az alapvető jogok helyzetéről Magyarországon: normák és gyakorlatok (az EP 2012. február 16-i állásfoglalása alapján) - Az igazságszolgáltatás függetlensége (2012. szeptember 5.), Szerző: Juan Fernando Lopez Aguilar, S&D, Spanyolország

 2. sz. Munkadokumentum az alapvető jogok helyzetéről Magyarországon: normák és gyakorlatok (az EP 2012. február 16-i állásfoglalása alapján) - Alapelvek és alapvető jogok (2012. szeptember 6.), Szerző: Frank Engel, EPP, Luxemburg

3. sz. Munkadokumentum az alapvető jogok helyzetéről Magyarországon: normák és gyakorlatok (az EP 2012. február 16-i állásfoglalása alapján) – A médiaszabályozás (2013. január 17.), Szerző: Renata Weber, Románia, ALDE

4. sz. Munkadokumentum az alapvető jogok helyzetéről Magyarországon: normák és gyakorlatok (az EP 2012. február 16-i állásfoglalása alapján) - A demokrácia és a jogállamiság elve (2013. március 5.), Szerző: Anthea Mcintyre, ECR, Nagy-Britannia, Marie-Chistine Vergiat, GUE, Franciaország

5. sz. Munkadokumentum az alapvető jogok helyzetéről Magyarországon: normák és gyakorlatok (az EP 2012. február 16-i állásfoglalása alapján) – Az előadó összefoglaló észrevételei (2013. április 5.), Szerző: Rui TAVARES (Portugál, Zöld)

Rogán Antal azonnal kérdése és Orbán Viktor viszontválasza

 "Tavares-jelentés vagy Tabajdi-jelentés"

2013. október 7. 15:35

Rogán Antal azt kéri, hogy azokat a szocialista európai parlamenti képviselőket, akik ebben részt vettek, véletlenül se indítsák újra! 

Rogán Antal:

Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Miniszterelnök Úr!

Nem olyan régen, alig néhány hónappal ezelőtt, június végén az Európai Parlament elfogadott egy rendkívül méltánytalan és igazságtalan jelentést Magyarországról, illetve határozatot Magyarországgal szemben.

Ezt követően a magyar Parlamentben is hosszú vitát folytattunk, válaszoltunk erre és kimondtuk, hogy a Magyar Országgyűlés csodálkozásának ad hangot, hogy az Európai Parlament olyan határozatot hozott, amelyhez nincs joga, amellyel túllépi hatáskörét. Kimondtuk, hogy önkényesen állapított meg követelményeket, önkényesen vezetett be új eljárásokat, illetve kreált intézményeket, melyekkel megsértette Magyarország uniós alapszerződésében is garantált szuverenitását.

Mi akkor azt gondoltuk, hogy egy olyan jelentéssel vitatkozunk, amelynek szerzői valóban az Európai Parlamentben ülő, de más nemzetekhez tartozó szocialista, baloldali képviselők. Ehhez képest némi meglepetéssel értesültünk arról, hogy ez lehet, hogy nem így van. Herczog Edit, az MSZP európai parlamenti képviselője nem olyan régen érdekes újdonságokkal ismertette meg a közvéleményt, amelyben elárulta a Tavares-jelentésről, hogy összeállítása elsősorban Göncz Kinga és Tabajdi Csaba érdeme. Végigharcolásában mindannyian részt vettünk - saját magukra gondolt -, elfogadtatásáért valamennyien mindent megtettünk. Ugyancsak leszögezi, "szeretném leszögezni" - szó szerint - "fellépésünk a Tavares-jelentés elfogadása során pártszerű, szakmailag előkészített és megalapozott volt, mindenben megfelelt vállalásainknak." Az Európai Szocialisták Pártjának vezetésében, az Európai Szocialista Frakcióban növelte a Magyar Szocialista Párt tekintélyét.

Jobban örültünk volna, hogyha Magyarországon növeli a tekintélyét. Tekintettel arra, hogy Miniszterelnök úr volt az, aki az Európai Parlament vitájában képviselte Magyarország érdekeit, tisztelettel kérdezném: volt-e sejtelme arról, hogy valójában nem a Tavares-jelentés, hanem a Tabajdi-Göncz-jelentés vitáján vesz részt? Köszönöm szépen!

Orbán Viktor:

Tisztelt Képviselőtársam! Először is szeretném megköszönni, hogy ezt a témát szóba hozta. Ezt már csak annál is inkább jól tette, mert az ellenzéktől ezt aligha várhattuk volna. Már csak azért is, mert eddig az ellenkezőjét mondták. És azt gondolom, hogy Magyarország szempontjából egy fontos fejlemény az, ami az elmúlt napokban történt, és amire Ön a kérdésében rámutatott. Nem kevesebb történt annál, mint amit Ön most itt fölolvasott, vagyis kiderült, hogy a Magyar Szocialista Párt európai parlamenti képviselői összefogtak Magyarország ellenfeleivel Magyarország ellen.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Javaslom, hogy higgadtan vitassuk meg ezt a kérdést, mert ez egy fontos ügy. Nyilvánvaló, hogy a magyar Parlament pártjai között vannak viták. Azonban azt gondolom, hogy vannak nemzeti érdekek, amelyeket ezeknek a vitáknak nem ildomos túllépni. Itt most nem kevesebb dolog történt, mint az, hogy vannak olyan magyarok, vannak olyan, a magyarok szolgálatára fölesküdött magyarok, vannak olyan, a magyar közéletben részt vevő magyarok, akik nem kevesebbet tesznek, mint, hogy az ország ellenfeleivel összefognak a magyar emberek ellen. Ez lehangoló, és rendkívüli csalódottságra ad okot

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Azt kell mondanom, hogy mindenkinek tudnia kell, aki ilyet tesz, hogy az, aki egyszer hátat fordít a magyar embereknek, ne lepődjön meg, ha legközelebb a magyar emberek is hátat fordítanak neki.

Köszönöm megtisztelő figyelmüket!

Rogán Antal:

Tisztelt Elnök úr! Tisztelt Miniszterelnök Úr!

Abban az országgyűlési határozatban, amit július elején fogadott el a magyar parlament, azt is ki kellett mondanunk, hogy a Magyarországot sújtó hatalmi visszaélés mögött bizony üzleti érdekek húzódnak meg. Azaz érzésem, hogy ezek mögött a megrendelt és megírt szavak mögött is ugyanezek húzódnak meg, hiszen ugyanez az ellentmondás, amire Miniszterelnök úr utalt, hogy egyik oldalról azt mondják tisztelt szocialista képviselőtársaim, hogy nem Önök írták ezt a jelentést, aztán kiderül, hogy mégis. Másik oldalról, végig azzal kampányolnak, hogy Önök rezsit szeretnének csökkenteni, miközben kormányoznak, durván megemelik a rezsiárakat és még sorolhatnám. Mindig is kiszolgálták az üzleti és a banki érdekeket, és úgy tűnik, hogy ennek érdekében emeltek szót az Európai Parlamentben is, és ennek érdekében írták a Magyarországot méltánytalanul elmarasztaló jelentést, így a viszontválaszban had kérjem azt a szocialista képviselőktől, hogy azokat a szocialista európai parlamenti képviselőket, akik ebben részt vettek, véletlenül se indítsák újra.

Ujhelyi István:

Köszönöm szépen! Az apró közjáték után szeretnék szót adni a következő képviselőnek. Józsa István az MSZP képviselője azonnali kérdést kíván föltenni a miniszterelnöknek "Miért titkolóznak?" címmel.

Józsa István:

Köszönöm a szót elnök úr. Tisztelt miniszterelnök úr! Érdekes volt, ahogy elbeszélgetett a frakcióvezetőjével, de amit az Európai Unióról mondott azt szeretném visszautasítani valamennyi MSZP-s nevében. Nem ellenfelünk az Európai Unió. Magyarország barátja az Európai Unió. Lehet, hogy ön ferde szemmel néz rájuk, de az Európai Unió Magyarország barátja.... (bekiabálások miatt nem tudja folytatni).

Vissza...