GYŐZELMI JELENTÉS!

2013-09-14 06:08:12

Egy kirúgás anatómiája. Nem is oly régen, április végén jelent meg egy győzelmi jelentés a Pannon Lapok Társasága honlapján. Ebben a három ügyvezető igazgató a legfényesebb észak-koreai hagyományőrző politikusok és agitipropagandisták bőrébe bújva méltatták a cégcsoport és a maguk nagyszerű munkáját, valami fura megfelelési kényszerből, vagy lelkiismeret furdalásból zengett az ének, szinte én magam is nótára akartam gyújtani és megkötni az úttörő nyakkendőt.

 De nézzük inkább a lelkendező szöveget.

Szabó Miklós, a PLT ügyvezetés elnöke: "Másfél éve vagyok a PLT ügyvezetésének elnöke. Korábban a PLT gazdasági átvilágítását végeztem, és kidogoztam a kiadó megújítási tervét. A társaság hazánk egyik, ha nem a legeredményesebb kiadói vállalkozása, mind az eladott példányszámot, olvasottságot, mind a pénzügyi eredményességet tekintve. A megújítási terv végrehajtásának, olvasóink hűségének köszönhetően a 2012-es év nagyon jól sikerült. Úgy gondolom, hogy ez folytatódni fog 2013-ban is, amikor a Pannon Lapok Társasága a 20. születésnapját tartja.
Lapjaink mindennél közelebb kerültek az itt élőkhöz. Azon dolgozunk, hogy ezt olvasóink is így érzékeljék. A legfontosabb a minőségi tartalom fenntarthatósága, a helyi hírek és személyek minél nagyobb számú közlése, a vizualitás, azaz a képi megjelenítés erősítése. Az emberek ezért veszik meg lapjainkat, ez biztosítja a magas példányszámot, a hirdetési piacon a vezető szerepet".

A konyhában olvastam, fölálltam, de körbenéztem nehogy fölborítsak valamit, amikor elkezdek ütemesen tapsolni és éljenezni és hangosan skandálni Szabó Miklós nevét, mert erre másként hirtelenjében nem is tudtam volna reagálni.

De mint minden bódulat és mámor, ez is fokozható, Kázmér Judit a PLT stratégiai igazgatója például mámorosan számol be arról, hogy " lapjainknak, online portáljainknak, nagy sikerű receptkönyvsorozatunknak közösségépítő ereje van". És mint megtudjuk a gyerekek, a fiatalok újságolvasóvá nevelése is része a PLT sikereinek.
De ezt is képes überelni Kinde Kálmán gazdasági igazgató, aki már-már az észak-koreai házi feladatok nagyszerű stílusában pattan elénk mondandójával: "Csodálattal tekintek a Cégre, hiszen immár 20 éves a médiapiac meghatározó szereplője...Azért vagyok itt, és azért dolgozom, hogy a múlt eredményeire alapozva a jövőben, a következő húsz évben is sikeres legyen a cégünk. A tavalyi év alapján elmondható, hogy a PLT lapcsoport sokkal sikeresebben zárta a pénzügyi esztendőt, mint az előzőt. Ehhez hozzájárultak a korábbi években meghatározó hatékonyságnövelő és költségcsökkentő döntések, amelyek megalapozzák a jövőbe vetett hitet."...Na, most ennél a jövőbe vetett hitnél sírtam el magam.

Akkor hagyjuk szépen a nyálverést és az öntömjénezést, szálljunk le a hétköznapi poklok szintjére és nézzük a tényeket. A nagyszerű eredményekkel és nemzetmentő programmal bíró PLT néhány hónappal a fentebb olvasható koreai típusú házi feladat közzététele után elhatározza, hogy olyan szerződést ajánl a 14 fotósának, ami a Cégnek ugyan hatékonyságnövelő és költségcsökkentő, ám a munkatársaknak megalázó, ledegradáló, elsilányító, emberként és szakmabeliként egyaránt. Ezt a szerződés módosítást kilencen nem óhajtják aláírni, köztük a Vas Népe fotórovatának vezetője Benkő Sándor. És akkor nézzük, az ügymenetnek nevezett faszakodást.

Szabó Miklós nyári szabadságra trenírozza magát, de előtte még aláírja a felmondásokat, a közös megegyezéseket vagy az esetlegesen elfogadott módosított szerződéseket, a'la carte, ki mit választ majd magának, hiszen ebből a három lehetőségből választhatnak a tisztelt kollégák. A pakkal, a jóságos Kázmér Judit stratégiai igazgató leutazik Szombathelyre - neki egyébként nem lenne már joga munkaügyi kérdésekről tárgyalni - és Benkő Sándort próbálja meggyőzni, hogy fogadja el a módosított munkaszerződést, ellenkező esetben vagy közös megegyezéssel, vagy felmondással kiebrudalják a laptól. Benkő Sanyi kollégánkat, barátunkat, a MÚOSZ Sajtófotó nagydíjas, hihetetlenül felkészült és már-már bántóan tisztességes rovatvezetőt, akinek minden ráncában, minden lelki és szervi sajgásában ott táncol a Vas Népénél eltöltött több, mint harminc év.

Végül Benkő Sanyi nem ír alá semmit, mert megalázónak és méltatlannak találja, ezért felmondanak neki. De másik kilenc kolléga sem írja alá, köztük az a Kiss Teodóra, az a Dórika, akinél szebben és értőbben a beszédes csendet nem tudja fotózni senki, és aki a beszédes csend maga. És egy végtelenül jó ember, aki úgy működik együtt az újságírókkal, hogy azt észre sem lehet venni. Vele mi lesz? És a többi hét szintén tehetséges kollégával? Nos, akkor hasonlítsuk össze a fentebbi öntömjénező győzelmi jelentést az elmúlt napok makacs tényeivel.

És immáron tehetetlenségemben, kollégás haragomban és civil fölháborodásomban megint nem tudok mást mondani, de most már nevesítve: A kurva nénikéteket Szabó Miklós, Kázmér Judit, és Kinde Kálmán!

Forrás: Facebook

Vissza...