Almádi, ahogy én látom

2013-09-03 20:13:25

Nagyon optimista voltam. Azt gondoltam, sosem kell majd megírnom ezt a gondolatsort. Naivan még hittem abban, hogy most az egyszer győz a szakmaiság, elfogadják a tantestület, a diákság, a szülők és városi önkormányzat egybehangzó véleményét, s kinevezik dr. Várkuti Annát igazgatónak. Csodák viszont nincsenek.

Lehet az almádi gimnáziumot szeretni, lehet utálni, egy dolgot nem szabad: közömbösnek lenni, miközben azt látjuk, hogy valami olyat akarnak lerombolni, ahol felnőttünk, ahol örök barátságok köttettek, ahol olyan tanárokat ismertünk meg, akiket a mai napig felemlegetünk.

Nekem is voltak pillanataim, amikor megígértem magamnak, hogy soha nem megyek vissza, voltak rossz élményeim, de felül tudtam emelkedni ezeken, s elég aktívan segítettem az iskolát több fronton is. Jól is esett nyár elején, amikor megkerestek a tantestületből néhányan, hogy pályázzam meg az igazgatói posztot. Most, gondolom, sokan meglepődnek, hisz minden hír arról szólt, hogy egy pályázó volt. Nem egy volt. Én voltam a másik. Ahogy kellett, megírtam a pályázatot, beadtam mindent időben, majd vártam, hogy meghallgathassa a tantestület is az elképzeléseimet. Sajnos erre már nem került sor, mert a KLIK egy nappal az önkormányzati meghallgatás előtt értesített e-mailben, hogy nem felelek meg a pályázati kiírásnak, hisz „nincs pedagógiai végzettségem”. Mindezt e-mailben, hivatalosan sosem. A tisztánlátás kedvéért: van egy angol nyelv és irodalom szakos előadói, azaz bölcsész végzettségem. Tény, hogy ez nem tanári, viszont pár éve elvégeztem egy intézményvezetői képzést, s másoddiplomámban ez szerepel: „pedagógus szakvizsga.” Nos, a pedagógus szakvizsgára azt mondani, hogy nincs pedagógiai végzettségem, több mint merész. S azért ebben a szakmában, ahova a KLIK szerint nem is tartozhatok, elég sok mindent letettem már az asztalra. Tanítottam középiskolában 11 évet (ebből hatot Almádiban), kettő évet tanítottam a Pannon Egyetemen, ahol konkrétan a tanárképzésben vettem részt, 4 évig mentortanár voltam, ami azt jelenti, hogy nálam végezték a leendő tanárok a tanítási gyakorlatukat. Egy évig tanítottam Kaliforniában, s mindezek mellett 5 angol tankönyvet írtam, köztük sikerkönyveket is, amiből sok diák tanul szerte az országban. Kiterjedt kapcsolati hálót építettem az évek során, s pont a sajátos menedzserszemléletemnek köszönhetően gondoltak rám a tanárok.

Mindez nem volt elég a KLIK-nek. Tudtam, hogy sok jóra nem számíthatok egy olyan testülettől, amelyet Marekné Pintér Aranka vezet, aki annak idején ideálisnak nem nevezhető körülmények között távozott az iskolából. Újabb meglepetés? Csak azoknak, akik nem ismerik belülről az iskola történetét. Pedig Marekné és az iskola neve szorosan összefonódott a ’90-es években. Ő volt ugyanis az igazgatóhelyettes. Igazi végrehajtó. Voltak jogtalan tanárkirúgások, majd 1991-ben a rendszerváltás utáni első diáksztrájk. Volt College Bt., ami a kollégiumot hasznosította/kiadta minden nyáron (ennek is Marekné volt a vezetője). Ja, hogy Marekné igazgatóhelyettes és kollégiumhasznosító egy normális országban összeférhetetlen lenne? LOL. Volt angolszakos férj, aki infót tanított, mert az angoltanításhoz teljesen alkalmatlan volt. S talán lett volna sokkal több hasonló húzás is, ha nem elégeljük meg (már ott tanítottam akkor), s nem sikerül elérni, hogy váltsák le. Akkor Marekné valószínűleg eldöntötte, hogy ezt az iskolát tönkre kéne tenni. Próbálkozott sokszor, voltak apró jelei annak, hogy nemkívánatos számára az intézmény, de az igazi lehetőséget most kapta meg. Most, amikor ő lett kvázi a munkaadója az ország összes tanárának. Tavaly az iskola megkapta a „listázós” igazgatót, akinek a nevéhez a listázáson és botrányokon kívül semmi nem fűződik a nevéhez, kollégái nem tudtak együtt dolgozni vele. Még szerencse, hogy a tanári gárda még mindig kiváló szakemberekből áll, s a gyenge igazgató ellenére vitték a vállukon az iskolát. Aztán idén augusztusban felpörögtek az események. Augusztus 5-én feladott a KLIK 3 már betöltött állást hirdetett meg. „Majd” augusztus 2-án (igen, időutaztunk) az egyik állásra már fel is vették Széplaki Leát, angol-matematika szakos tanárt, akiről senki sem hallott semmit, nem mérte fel senki angoltudását, nem interjúztatta senki. (A pletykák szerint először egy híres füredi gimnáziumba jelentkezett, de oda az angolja miatt nem vették fel. Ezt az információt még nem erősítették meg hivatalos helyről.) Nemsokára az új kollégát kinevezték igazgatóhelyettesnek, s ezáltal leváltották azt a helyettest, aki 1999 óta 8 éven keresztül, majd pár év kihagyás után az utóbbi egy évben ellátta ezt a feladatot, s nagyon jól ráadásul.

Az iskolaév igazgató nélkül kezdődött, de többen bíztunk, hogy a másik pályázó, dr. Várkuti Anna pályázata pozitív elbírálást kap. Nem kapott. Szeptember 3-án megkapta az értesítést, hogy eredménytelen a pályázat. Az SZMSZ szerint így most újra egy újonc vezeti az intézményt. Olyasvalaki, akinek a két tanítási nyelvű oktatásról nagyon kevés tapasztalata van, aki most jött vissza többévi GYES-ről, akit úgymond felkértek, hogy legyen már ő a végrehajtó.

Tavaly, amikor elindítottuk a Facebookon a Petíciós oldalunkat, kijelentettük, hogy szigorúan pártsemlegesek vagyunk, s kizárólag a szakmaiságot tekintjük prioritásnak. Most már nem tudok ennyire semleges lenni. Voltak illúzióim 2010-ben nekem is, s nem gondoltam, hogy lehet rosszabb annál, mint amit az előző évtizedek kormányai elkövettek. Igen, a Fideszre szavaztam, mert … most már nem is tudom, nem is akarom tudni. Nem gondoltam volna, hogy képesek lesznek mindent erőből megoldani, hogy szétverik az oktatási rendszert, hogy még a saját szakpolitikusaikat sem hallgatják meg, hogy vissza akarják hozni a Kádár-rendszert az oktatáspolitikában. Sajnos azonban most pontosan ez folyik. Két nő, akiknek a szakmaisága mindent képzeletet alulmúl, akarnak klebelsbergi nyomot hagyni az oktatáson. Nyomot már most hagytak, de nem véletlen, hogy Klebelsberg Kuno leszármazottai felháborodtak a névhasználaton, hisz mert a volt miniszter minden bizonnyal forog a sírjában a sok inkompetens és szervilis végrehajtó láttán.

Szülőként azt kérem a többi szülőtől, hogy tegyék fel a kérdéseiket az őket képviselő politikusoknak, ne hagyják, hogy gyerekeink jövője arról szóljon, hogy milyen bólogatójánosokat sikerül a kormányzatnak nevelnie belőlük! Ennél többet érdemelnek. Adjuk meg nekik a lehetőséget, hogy gondolkodó ifjak legyenek, akik ha kell, még akár a rendszert is kritikával illetik.

Kész Zoltán

A „Petíció az Almádi Gimnáziumért” oldal egyik adminja

volt diák, volt tanár

 

Vissza...