Egy helyben toporog az ellenzéki együttműködés

2013-08-09 13:01:00

Még mindig csak remélhetik az ellenzéki együttműködés hívei, hogy megszületik a megállapodás a három mérhető támogatottságú ellenzéki párt között. Az MSZP és az Együtt-PM hivatalosan, az MSZP és a DK, valamint az Együtt-PM és a DK informálisan egyeztet. Még távoliak az álláspontok.

A szocialista Tóbiás József azt mondta a Hírhatárnak, hogy megállapodtak abban az Együtt 2014-PM-el, hogy a tárgyalások lezárásáig, az egyeztetések részleteire, illetve arra vonatkozóan, hogy mely pártokkal fognak még együttműködni, nem nyilatkoznak. Legkevésbé a követendő kormányzati teendőkön akadozik a megbeszélés. Úgy tudjuk, vita van a két párt között nem csak a miniszterelnök-jelölt személyéről, hanem abban is, hány listán induljanak az ellenzéki pártok, és hogy milyen arányban osztozzanak az egyéni jelölteken. Az MSZP - a DK-hoz hasonlóan - a teljesen közös listát, miniszterelnök-jelöltet és egyéni jelöltek felállítását támogatja.

Az Együtt-PM-ben viszont vannak olyanok - elsősorban az LMP-ből kivált képviselők között -, akik azt akarják, hogy Mesterházy Attila vezetésével az MSZP,és Bajnai Gordon vezetésével az Együtt-PM is külön listán induljon. Az elképzelés szerint amelyik lista több szavazatot kap, annak vezetője lesz a miniszterelnök-jelölt. Ezt a javaslatot a szocialisták elhibázottnak tartják. Szerintük így a közös egyéni jelöltek nem tudnak egységesen kampányolni, és a külön lista Orbánt segítené. Tovább bonyolítja a képet Szigetvári Viktor mai nyilatkozata a Klub Rádióban, miszerint a DK nélkül bizonyos budapesti kerületek nem megnyerhetők, ezzel együtt ők nem kezdeményezik a Gyurcsány Ferenc vezette párt bevonását az ellenzéki egyeztetésbe. Ez azt jelenti, hogy a Bajnai vezette formáció tudja ugyan, hogy a Demokratikus Koalíció megkerülhetetlen, mégsem akarják őket bevonni a tárgyalásokba. Szigetvári szerint ezt az MSZP sem kezdeményezte. Hivatalosan ez így is van, de informálisan a DK is konzultál mindkét párttal.

A szocialisták amiatt is aggódnak, hogy az Együtt-PM csapatnak semmiféle jelentős beágyazottsága nincs. Vidéki szervezetei nem léteznek, egész megyékben fehér foltot jelentenek, így az egyéni jelöltek arányaiban túlzott igényeket támaszthatnak az MSZP-vel szemben.

Varju László, a DK pártigazgatója szerint a DK-nak mindenképpen meglesz az egyéni jelöltje valamennyi körzetben és indulni is fognak. Ez úgy lehetséges, hogy ha van hárompárti megállapodás, akkor a közös jelölteket a DK magáénak is tekinti és kampányol is értük, vagy megegyezés hiányában a párt mindenhol indítja saját jelöltjét. Varju úgy látja, 900 településen jelen van a DK, Gyurcsány Ferenc személyében az ellenzék legkarizmatikusabb politikusát tudja felmutatni, így a párt az önálló indulásra is készen áll. Mindenekelőtt azonban az a céljuk, hogy teljes legyen az ellenzéki együttműködés, és nyitottak minden párt irányában.

A megbeszélések a jövő héten folytatódnak. 

(mb)

forrás: Hírhatár.hu

Vissza...