„A mód, ahogy kikerültem, kicsit csúnya volt”

2013-08-03 07:20:22

Hét minisztert szolgált, de már nem kell a vak köztisztviselő

Dr. Orlicki János vak, mégis húsz évig dolgozott a közigazgatásban jogászként. Az első Orbán-kormány idején került az igazságügyhöz, a második Orbán-kormány idején felmentették.

A végkielégítését „pofátlannak” találták, ezért elvették. Orlicki úrnak három éve lett volna a nyugdíjig, most állást keres, és reménykedik. Életútja fordulatokban gazdag, és sokunk számára szolgálhat példával. Orlicki János látónak született. Miskolcon érettségizett közgazdasági szakközépiskolában, amely széles lehetőségeket nyitott volna számára, ám hiába volt jó tanuló, családja anyagi helyzete nem engedte, hogy továbbtanuljon.

A fiatalember az iskolapadból kikerülvén – kényszer szülte megoldásként – a Diósgyőri Gépgyárban helyezkedett el, logisztikai területen. Tisztázatlan okokból azonban az érettségit követően nem sokkal rohamosan romlani kezdett a látása. Egy feltáró agyműtét után orvosai azt mondták, a problémát feltehetően egy veleszületett érrendellenesség okozta. Biztos magyarázattal azonban ők sem tudtak szolgálni. „Eddig bírta a látásom, 18-19 éves koromig” – mondja Orlicki János. „Képzelhetik, fiatal emberként egy világ omlott össze bennem.”

A műtét után több helyen is szerencsét próbált: volt portás a diósgyőri gépgyárban, dolgozott fűtési ellenőrként és fizikai munkásként is. „Nem akartam leszázalékoltatni magam, hiszen éppen csak elkezdtem dolgozni” – magyarázza a helyzetet.

Végül a megyei titkár javasolta neki, hogy költözzék Budapestre, ahol akár tovább is tanulhat. A fővárosban ismerkedett meg sorstársaival – tőlük hallotta, hogy a jogi pálya már kitaposott egy nem látó ember számára is.

Orlicki úr beköltözött hát a Vakok Állami Intézetébe. A jogi stúdium megkezdése előtt elvégzett egy gyógymasszőr-tanfolyamot, itt ismerkedett meg későbbi feleségével is.

Felvételizett az ELTE jogi karára, ahová – bár a pontszáma megfelelt – helyhiány miatt nem vették volna föl. Ő azonban nem adta fel, a miniszternél megfellebbezte az elutasító határozatot. Ennek eredményeként felvették, ráadásul négy pluszhelyet biztosítottak az évfolyamon. „Gyakorlatilag jót tettem másokkal is” – mondja.

Évekig az ORFI-ban gyógymasszőrködött, közben estin elvégezte a jogot az ELTE-n. Megházasodott, fia született.

Frissdiplomásként első munkahelye a Vakok Szövetségében volt, mint jogi előadó. Igen hamar, egy-két éven belül letette az ügyvéd-jogtanácsosi szakvizsgát. 1992-ben lánya az újságban talált egy hirdetést, amelyben a kárpótlási hivatal munkatársat keresett. „Felvettek a jogi főosztályra azzal, hogy ha van kedvem, lássam el a perképviseletet” – mondja. Munkáját a sorkötelezettséget polgári szolgálatban töltő fiatalok segítették.

A Pesti Központi Kerületi Bíróságra, a Legfelsőbb Bíróságra járt tárgyalásokra. Rövidesen megismerte a bírákat, és a bírák is őt, hiszen akkoriban (is) ritkaságszámba ment, hogy valaki nem látóként jogászként dolgozzon a közigazgatásban. Hamar nevet szerzett magának.

2000-ben azután Dávid Ibolya felkérte, hogy vállaljon szerepet a központi közigazgatásban. 2011 márciusáig folyamatosan az igazságügynél dolgozott. „A minisztérium más munkastílust követelt meg, de itt is nagyon jól éreztem magam” – mondja. Saját megfogalmazás szerint „szorgos kis szürke eminenciásként” tárcavezetők, államtitkárok parlamenti felszólalásait írta.

Dávid Ibolyától Navracsics Tiborig hét minisztert szolgált, azután 2010-ben elindult a központi leépítés.

A teljes riportot ide klikkelve olvashatja el a 168 óra.hu-n.

Vissza...