A városban ki a felelőse a közterületeknek?

2013-08-03 07:16:52

Hírportálunk az elmúlt két hónapban már három esetben emelte fel szavát a közterületen felfestett önkényuralmi jelképekkel szemben.

Szerencsétlenségünkre most újra foglalkozni kell ezzel a témával. Egy idős, 75 éves munkásember szavait idézzük, aki felhívta szerkesztőségünk figyelmét az egyik szemtelenül virító horogkeresztre.

„Tudja. Én harmincöt év kemény fizikai és fejlesztő munka után kaptam a nyolcvanas évek elején egy állami kitüntetést. Ha én ma ezt, mint egy, a munkám miatt megérdemelt elismerésemet felvenném, bizonyos vagyok benne, hogy ötszáz méter után már lefognának és büntető eljárást indítanának ellenem. Semmi másért, csak mert egy vörös csillag van a közepén és ennek a közterületen való használata bűncselekmény. Ugyanakkor elnézem ezt a hetek óta a város szívében lévő épületet, senki nem veszi a fáradtságot arra, hogy ezt az önkényuralmi förmedvényt letakarítsa?”

A városban az elmúlt hetekben egymást érték a fesztiválok és a Balaton közelsége miatt - szerencsére - nagyon sok a külföldi és belföldi a megyeszékhely vendége. Sok mindent meglehet magyarázni a felújítással, korszerűsítéssel járó kellemetlenségeket, de azt, hogy hetekig miért van egy horogkereszt egy olyan helyen, ahol naponta rengeteg autós megfordul, azt nem!

Az egyik "alkotás" június vége óta a piac melletti parkolóból jól látható és a régi Balatontourist épületét „díszíti”. Akik gyakran járnak arra, láthatják azt is, hogy a „köz szolgái” ebben a parkolóban naponta megfordulnak, mert ellenőrizniük, büntetniük kell(ene) a felelőtlen, parkoló jegyet nem váltó autósokat.

Bár mi tudjuk a lényeget, mert az egyik a munkatársunknak egy hasonló bejelentés kapcsán az egyik felügyelő már elmagyarázta: "Ők parkoló őrök – a közterület felügyeletnél - és semmi közük a bűnös felfestésekhez”.

Jó, érthető, de akkor a kérdés megmarad: ki a felelőse Veszprémben a közterületnek? Ugyanis ha az elkövetők látják ezt az érthetetlen tehetetlenséget, a falfirkálók gyorsan elszemtelenedhetnek és a következő áldozat már a város valamelyik új büszkesége lehet.

A másik, a már régen meglévő falfestést a belső körút Cholnoky út, körforgalom előtti részén található, ahol szintén nagy forgalom van. A fényképezés ideje alatt az út mellett lévő trafó ház előtt - amelyen a horogkereszt található - több gépjármű, köztük egy rendőrségi autó is elhaladt! 

Lehet bármilyen reklámértékű eredményeket elérni a fesztiválokkal. De nem a virágos, inkább a (minden szempontból) tisztább városért mozgalomban kellene indulni. Hiszen ha nincs gazdája annak, hogy ki kezelje ezeket az elképesztő helyzeteket, akkor ki magyarázza el az ide érkező vendégeknek ezt a szégyent?

Forrás: Veszport.hu

Már foglalkoztam a honlapomon én is a témával régebben. (Klikk ide!)

 

Vissza...