Lehet-e a Kinizsiből a kiskanász "fehérvári" (veszprémi) bicskája?

2013-07-29 15:48:33

A kisgömböcről a mesét mindenki ismeri. Nem is mondom el az alaptörténetet. Tessék utánanézni. (Akár itt!) A kisgömböc a mai Magyarországon ismét bekebelező kedvébe kerekedett. (Már nem volt mást mit enni, őt ették volna éppen meg, de a gömböc úgy döntött, inkább ő kap be mindenkit.) Most a takarékpénztárakon a sor.

Még július elején „aláírta Áder János a takarékszövetkezeteket gyakorlatilag államosító törvényt. A köztársasági elnök egyszer már visszaküldte a jogszabályt a parlamentnek, ám az minimális változtatással újra elfogadta.” (Mindenki eljátszotta a rá rótt szerepet, így az Áder János nevű báb is.)

„Az új jogszabály célja a preambulum szerint a takarékszövetkezeti szektor átalakítása, mivel annak tőkeellátottsága alacsony, szervezettségi és szolgáltatási szintje nem megfelelő és félő, hogy jelenlegi formájában nem lesz hosszú távon működőképes.” Ez ellen a szerintük minden valós alapot nélkülöző állítás ellen érintettek igen határozottan tiltakoztak.

Lakatos Antal (aki 2002-ben a Fidesz, az MDF és az MKDSZ közös polgármester-jelöltje volt Veszprémben.) a Népszavában így reagált a történtekre:

„Ha az államnak szüksége van a takarékszövetkezeti hálózatra, akkor tegyen tisztességes vételi ajánlatot, és ne ilyen módon sajátítsa ki a tulajdont. A veszprémi székhelyű Kinizsi Bank Zrt. elnök-vezérigazgatójának véleménye szerint téves a kormányzatnak az a megállapítása, hogy a takarékszövetkezetek gyengék, és gyámolításra szorulnak. Példaként az általa vezetett Kinizsi Bank Zrt.-t hozta fel, amely az első nem budapesti székhelyű, kizárólag magyar magánszemélyek tulajdonában lévő lévő pénzintézet. A teljes magyarországi bankszektor tendenciáival szemben tavaly is tudták növelni - egy százalékkal - a mérlegfőösszegüket, 36,7 milliárd forinttal. A lakossági hitelállományuk is 50 százalékkal növekedett, 15, 5 milliárd forintra, és mivel betétállományuk 28,7 milliárd forintot tett ki, így kiváló hitel/betétmutatóval dicsekedhetnek. Miután pedig a takarékszövetkezetek - köztük a Kinizsi Zrt. is - nem vettek részt a devizahitelezésben, így nagyobb mértékben tudtak részt venni a devizahitelesek terheinek forintosításában, mint a többi bank - emlékeztetett Lakatos Antal.

A bankszakember véleménye szerint a takarékszövetkezeti törvény ellenkezik az alaptörvénynek a tulajdonnal való önrendelkezésről szóló elveivel is. Egy jogállamban ezt szigorúan kell venni, különben a takarékszövetkezeti szektor nem tudja betölteni a szerepét. Úgy vélte, erős, a magántulajdonon alapuló takarékszövetkezetekre van szükség, márpedig az új törvény nyomán e pénzintézetek kistulajdonosai a jövőben a meghatározó döntéseknél statiszta szerepre kényszerülnek.”

Az, hogy ez a vélemény és határozott kiállás a kormányzati hengerrel szemben mennyit ér, ma még nem tudjuk. Más nagy potentátok, így Demján úr is elbukni, bekebeleződni látszik. (Amikor a kisgömböc éppen lenyelte, nála sem volt kéznél a bicskája.)

A Kinizsi Zrt. elnöke lehet, hogy mégis a zsebébe tette a néha-néha bizony jó szolgálatot is tévő bugyliját.

Kérdés, hogy előveszi-e? Nekem abból, hogy a Vas Gereben utcában nem történik semmi, úgy tűnik, hogy igen.

No, ne tessék megijedni, a kisgömböc az ő késhasználatától felhasadni egészen biztosan nem fog. Viszont van a kezében egy olyan "adu", ami döntésbefolyásoló potentátoknál talán számít valamit.

 Veszprém városában zajlik, közel 1800 millió Ft-ból (és a konzorciumi partnerek bevonásával egy ugyanekkora összegből, másik 1800 millió forintból) a nagy belvárosi rehabilitáció. Ennek része parkolóházak építése. Az egyik éppen a Kinizsi Bank Zrt. érdekeltségi körébe tartozó projektcég, mint konzorciumi partner közreműködésével.

Ha elsétál bárki most a Vas Gereben utcába, a tervezett beruházás helyszínére, azt látja, ott még egy kapavágás sem történt. Pedig két hónappal ezelőtt Porga Gyula polgármester azt jelentette be, hogy elindul végre a parkolóház építése. (A takarékszövetkezetek bekebelezési elképzelése ekkor még a nyilvánosság és a bankigazgatók előtt nem volt ismert.) A parkolóháznak szeptember végéig meg kellene épülnie. (A két parkolónál is hamarosan elkezdődik az építkezés: az egyik a bagolyvári parkoló, a Vár Áruház mellett, a kivitelező kiválasztását végzi a tulajdonos, a másik a Vas Gereben utcai parkoló, itt mélygarázs épül, szeptember 30-i határidővel. Forrás: Klikk ide! )

A belvárosi rehabilitáció tervezett befejezési időpontja már így is veszélyesen sokat csúszik. Ha a gömböc kifakasztásához ez a még meg sem kezdett beruházás nem is lesz elég, egy sajátos alku kicsikarására talán mégis? (Ha nem épül meg a parkolóház, az egész projekt bukhat.) S lehet hogy a miniszterelnök helyettese, Veszprém Fideszes alapszervezetének az elnöke lehet ennek a veszprémiek egy részét minden bizonnyal foglalkoztató problémának a megoldója?

Vissza...