A Hit Gyülekezete ellen költenek Orbánék félmilliárdot

2013-07-18 19:08:30

Miután Hajdúsámsonban tavaly a Hit Gyülekezetéhez került az iskola fenntartói joga, az állam most félmilliárd forinttal segíti ki a várost azért, hogy azok a gyerekek is járhassanak iskolába, akik nem igényelnek egyházi oktatást – számolt be az Origo.

475 millió forintot fordít a kormány arra, hogy a tizenháromezres alföldi kisvárosban, Hajdúsámsonban fejlesszék az állami közoktatást – derült ki a július 11-i Magyar Közlönyben megjelent kormányhatározatból, amelyet Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes írt alá. Az Origo emlékeztet, hogy arról a városról van szó, amelyik 2012-ben úgy döntött, átadja iskolájának fenntartói jogait a Hit Gyülekezetének.

A közel félmilliárd forintból a településen már jelenleg is álló iskolaépületeket fogják felújítani és bővíteni, a polgármester szerint pedig így azoknak is lesz hova járniuk, akik nem igényelnek egyházi oktatást – írja a lap.

A Klebelsberg Intézményfenntartó Központ a támogatás okáról azt írta, hogy azért újítanak fel két iskolaépületet, mert azt szeretnék, ha a településen és a környéken élő összes gyerek a legjobb minőségű okatatást kapná. "A kormány elkötelezett abban, hogy az állami fenntartású intézményhálózatban csak a legszükségesebb esetben kelljen utaztatni a gyereket" – írták.

A Hit Gyülekezete jogtanácsosa, Német Tibor a lapnak azt nyilatkozta: 1075 diákból végül 88-an döntöttek úgy, hogy nem szeretnék, ha gyerekük az egyházi fenntartású iskolába járna, a 140 alkalmazott közül pedig csupán 15-en folytatják máshol.

Forrás: Hvg.hu

Vissza...