Az Európa Tanács leszavazta, hogy rendőrterror lett volna 2006-ban

2013-06-29 08:25:08

EÖRSI MÁTYÁS KÖZLEMÉNYE: A Jobbik hiába erőlködött. Az Európa Tanács június 23-ai ülésén leszavazta azt a Gaudi-Nagy Tamás által benyújtott javaslatot, hogy a közgyűlés mondja ki: 2002 és 2010 között emberi jogi válsághelyzet volt Magyarországon, a 2006-os őszi rendőrterror súlyos következményekkel járt és elfogadhatatlan, hogy az elkövetők, -többek között a korábbi miniszterelnök- felelősségre vonása nem történt meg.

A testület végül úgy szavazott, hogy a támogató voksok aránya az egyharmadot sem érte el.
Ismét bebizonyosodott, hogy a nemzetközi színtéren teljes a konszenzus: Magyarország demokratikus jogállam volt a Gyurcsány-kormány idején.
A Demokratikus Koalíció ezért arra szólítja fel a Jobbikot - a vele szövetséges Fideszt -, valamint az ebben az ügyben fanyalgó ellenzéki formációkat, fejezzék be az ellenzéki együttműködésnek ártó . nyilatkozataikat. 2006 őszén az olykor hibákat is vétő rendőrség a felheccelt, a várost szétverő csőcselékkel szemben az alkotmányos rendet védte.
A DK választási győzelemre készül és felkészül arra, hogy a Fidesz az új, demokratikus kormány erőszakos megbuktatására tör. Szükség lehet arra, hogy a rendvédelmi szervek alkotmányos, de határozott fellépésével megakadályozza, hogy megismétlődjék a 2006-os ámokfutás.

Eörsi Mátyás Országos Tanács tag
Demokratikus Koalíció

Vissza...