A pánik jelei

2013-06-28 09:12:02

Tegnap a közgyűlésen a napirendi pontok megtárgyalása előtt a polgármester váratlanul azt jelentette be, hogy a „Döntés a belső körgyűrűvel, Veszprém, 3270/1 hrsz-ú ingatlannal kapcsolatos kártérítési igényekről című napirend tárgyalására nem kerül sor.

Miután Hartmann Ferenc képviselőtársam (a meglepődésből elsőként ocsúdva) rákérdezett, mi ennek az oka, Porga Gyula annyit mondott, úgy ítéli meg még nem került végleges formájába az előterjesztés.

Ez roppant érdekes kijelentés annak fényében, hogy két nappal a közgyűlés előtt és a júniusi bizottsági ülések után még azt mondta az ellenzéki egyeztető ülésen a város első embere, hogy tárgyalni fogjuk, de nem kér frakciófegyelmet a határozati javaslat elfogadását illetően. Magyarul, úgy szavaz mindenki, ahogyan akar.

Ebből arra lehet következtetni, hogy a Fidesz képviselői közül voltak, akik jelezték, nem lesznek hajlandóak támogatni a határozati javaslatot. Talán olvasták a blogbejegyzésem? Ezt többen és többször elismerték már, nyílt ülés keretében is. A blogbejegyzésemben ugyanis azt helyzetem kilátásba, ha megszavazzák, kénytelen leszek ebben az ügyben hűtlen kezelés gyanújával feljelentést tenni.

Szerintem jobb megoldás lett volna az előterjesztést megtárgyalni és abban reménykedni a polgármesternek, hogy a többség leszavazza és így megmenekül a további kellemetlenségektől. Ez a megoldás, hogy levette napirendről ugyanis inkább csak megerősíti a gyanút, hogy hivatali visszaélés, vagy hűtlen kezelés kísérlete történt meg. A múlt heti pénzügyi és költségvetési, a tulajdonosi bizottsági ülésen tárgyalták ugyanis és meg is szavazták azt kártérítést, amit januárban még előzetes kötelezettségvállalásként a pénzügyi bizottság elvetett és éppen ezért le is vették azt akkor napirendről. (Az ügyrendi és igazgatási bizottság ügyrendi szempontból szintén tárgyalásra alkalmasnak tartotta az előterjesztést.) A januári előzetes kötelezettségvállalás elvetését követően februárban -az egészről egy árva szót sem szólva- betervezték a kártérítést a költségvetésbe és májusban elkezdték kiértesíteni az érintetteket arról, hogy ki kap és ki miért nem kap kártérítést az önkormányzattól. Nem véletlenül szóltam napirend előtt a május végi testületi ülésen ebben a témában. Most azt lehetett sejteni, hogy elbújik a polgármester a többség mögé és megosztja a felelősséget. A többség meg úgy tűnik nem akarta, hogy elbújjon mögé. S így a legjobb megoldásnak az ügy a napirendről levétele tűnt. Szerintem ez pedig a legnagyobb hiba volt. Most akkor abban bíznak az érintettek, hogy a nyár folyamán mindez a feledés jótékony homályába merül? Kizárt. Ez arra utal, hogy valóban megtörtént olyasmi, amit a jogszabályok szigorúan tiltanak. Ha még Magyarország jogállam, akkor ez a döntés valakinek a politikai bukását is jelenti. Hamarosan.

Utószó: Igazán elgondolkodtató az is, hogy a Fidesz-közeli média, a Vehir. hu miért írt erről az egy napirendi pontról cikket a közgyűlés hajnalán. ( A hír felrakásának időpontja csütörtök: 05.30) S láthatóan őket is meglepi, hogy az előterjesztés lekerül a napirendről.)

Vissza...