Az ellenzék mai állapotáról

2013-06-16 07:02:12

Az ellenzék pártjai negligensek, ha nem veszik számításba, hogy ha fél szívvel vágnak bele ebbe a küzdelembe és sikertelennek bizonyulnak, akkor még nagyobb apátia alakul ki, és még inkább megerősödik a jelenlegi rezsim.

Ám ha a választók azt tapasztalják majd, hogy képesek voltak a választójogi rendszer számító és antidemokratikus átalakításán úrrá lenni, azt megerősítendő, ami közös bennük – a demokratikus rend tiszteletét –, ha látják a közös erőfeszítést, akkor egy esetleges vereség miatt sem lenne szégyenkezni valója sem az ellenzéknek, sem azoknak, akik rájuk voksoltak. A vereség nem morális megsemmisülést, hanem megerősödést hozna. Akkor a rezsim bukása csak halasztódik, de elérhető távolságba kerül.

Az ellenzék azonban jelenleg nem ilyen képet mutat. Választói szemszögből – és éppen a fent leírt logika miatt – érthetetlen pozícióharcot folytat. Nem világos, hogy ebben a harcban milyen szempontok játszanak elsődleges szerepet, amelyek felülírhatják a közös cél elérését. Mit akar az MSZP, hiszen a realitás az, hogy a legtöbb közös jelöltet nyilván ez a párt adhatja, viszont úgy tűnik a közvéleménykutatások alapján, hogy a potenciális választók többsége nem akarja, hogy miniszterelnök-jelöltet is megnevezze. Mit akar az E-2014–PM, amikor látja, hogy a támogatottsága messze elmarad az MSZP-étől, mégis meg akarja határozni a teljes választói szövetség építkezésének menetét. Bajnai Gordon szerint előbb azoknak kell megállapodni, akik majd koalícióra lépnek, és csak azután jöhetnek mások, még a választási szövetséghez való csatlakozás is csak az után jöhet. Nem véletlen ez a következetlenség (kormányzás vagy választási szövetség, tehát a parlamentbe jutás kérdése) tekintetében, mert ugyanilyen következetlenség érezhető ki az összefogás és korszakváltás fogalmi meghatározása során is a retorikájában. Szereti hangoztatni, hogy összefogás csak korszakváltással együtt történhet, de miközben például az MSZP-vel összefüggésben nem nevezi meg a korszakváltás szempontjait, a Demokratikus Koalícióval igen, és úgy tesz, mintha a korszakváltás követelményei között kardinális kérdésként magától értetődő lenne a két olyan szimbolikus kérdésben való feltétlen egyetértés is, mint amilyen a 2004-es állampolgársági népszavazás és 2006 októberének politikai, történelmi megítélése. Mintha a két kérdésben meglévő nézetkülönbség a választási összefogást magát akadályozhatná. Mintha ezeket inkább kardinális kérdésként kezelné, mint mondjuk a pártfinanszírozás ügyét, a kormányzás átláthatóságát, a korrupció felszámolását vagy a demokratikus jogállam feltétlen tiszteletében tapasztalható elvitathatatlan véleményazonosságot. Nem mutat készséget rá, hogy e tekintetben vita során árnyalódhassanak az álláspontok, és ezzel sajnos éppen maga megy szembe a korszakváltás ígéretével, amely elképzelhetetlen az őszinte politikai párbeszéd nélkül. Nem nehéz észrevenni ebben az attitűdben a remélt jobbközépnek tett gesztust, sajnos biztos baloldali és liberális demokrata szavazók megsértésével és beáldozására is készen. Ez pedig nemcsak morálisan megkérdőjelezhető politika, de súlyosan irreális is. Bajnaira nem fognak jobboldaliak szavazni, jobbközép szavazók meg nincsenek. Nemlétüket igazolja, hogy az elmúlt három év legképtelenebb antidemokratikus intézkedései ellenére mélységes hallgatás van a jobboldalon. Amúgy sem értem, hogy ha demokratáknak tekintjük azokat, akikre számítunk, miért azt feltételezzük, hogy nem a deklarált célok, hanem bizonyos személyek szerepvállalásától teszik függővé a támogatásukat.

Bajnai Gordon nem határolódott el igazán Juhász Péter kijelentésétől sem, aki szerintGyurcsány szimbolizálja Orbán Viktor mellett azt a romlott politikát, ami egyébként most 2013-ban is tart, ahol gyakorlatilag egy maffia tartja kézen az országot.”

Ez az egalizálás nagyon súlyos személyes vádat tartalmaz, de fontosabb ennél is a fogalmi maszatolás ténye és következményei. Amikor Vadai Ágnes nyílt színvallásra hívta fel Bajnait, ő nem közvetlenül, hanem a Haza és Haladás útján adott válaszában másról beszél. Arról, hogy ő nem fog Gyurcsányozni, meg 2006- és 2004 megítélésében való nézetkülönbségekre hivatkozott, amelyeknek azonban semmi összefüggésük nincs Juhász vádjával. Mindezek következetlenségre utalnak, ez a következetlenség pedig vissza fog ütni, mert elvtelen maszatolást fed el. Maszatolást az önkényuralmi és a demokratikus, még ha bárki által kritikákkal illethető – rendszer és kormányzás között. A vissza nem utasított hamis állítások, azaz a hazugság tűrése vissza fog ütni. És szintén súlyos következetlenség egyidejűleg két ellentétes mércét képviselni a szövetségépítésben. Az MSZP-vel megegyezni, és azokkal meg nem, akik éppen olyan szemléleti változás elutasítása miatt hagyták el annak idején az MSZP-t, amelyek teljesítésére Bajnaiék most garanciákat várnak. Ez azt jelzi, hogy nem arról van szó, amire hivatkoznak. Kétségbeejtő, hogy az ellenzék prominensei nem érzékelik, hogy bármelyikük ugyanúgy leamortizálható, ahogyan Gyurcsánnyal történt, és ez ellen csak az óvná meg az ellenzéket, ha egységesen szállna szembe a lejárató propagandával. Ehhez képest azt látjuk, hogy igazodnak ennek eredményéhez. Mindeközben attól lehet tartani, hogy az ellenzéki pártok az egymással való vetélkedésben egy olyan megoldás felé sodródnak, ahol külön pártlisták indításán gondolkodnak a közös jelöltek megnevezése mellett. Mérhetetlenül téves álláspontnak gondolom, ami azt sugallja, hogy nem kell a pártoknak közös pártszövetségként elindulniuk, elegendő a közös képviselő-jelölés, és legyenek külön pártlisták. Egyrészt, mert a bizonytalanok – ez tapasztalati tény – egyik már meglévő pártot sem akarják választani külön-külön, egy erős ellenzéki pártot szeretnének, ha nem ilyet látnak, passzívak fognak maradni. Másrészt, mert mint írtam, nem annyira a miniszterelnök személye avagy a különböző pártkoncepciók, hanem a „kötelező kűr” feladatai fogják meghatározni a későbbi teendőket, ezeket pedig már jóval a választás előtt le kell tárgyalni. Az a párt, amely elsőként dönt úgy, hogy önálló pártlistát indít, a többit is lépéskényszerbe hozza, és első számú felelősévé válik annak, hogy az egységes ellenzék monolit tömbként nem jöhet létre. Ez nagyon sok szavazat elvesztését jelentené. Sőt, a választás elvesztését is. Van tehát min töprengeniük, miközben az idő rendületlenül halad.

Lánczos Vera írása teljes terjedelmében ide klikkelve olvasható el a Galamus..hu-n.

Vissza...