Egy év után kezd érdekes lenni ez a kínai gránit sztori

2013-06-14 17:58:21

Öröm a számomra, hogy ma (végre) a szocialisták is sajtótájékoztató keretében tartották fontosnak felhívni a figyelmet arra, hogy valami nagyon nincs rendben a veszprémi Kossuth utca kínai gránittal történő burkolása körül. A honlapomon jól nyomon követhető, mikor pattant ki először ez az ügy, de a helyi sajtót akoriban nem igazán izgatta ez a történet.

2012. április 17-én írtam egy meglehetősen pikírt hangvételű írást arról, mi is történt a Lovassy épületében a belvárosi rehabilitációval kapcsolatos önkormányzati tájékoztatón.

Egy részlet az akkori írásomból: „Megkérdezte pl. az egyik résztvevő, hogy igaz-e, hogy egyenesen Kínából hozzák a belvárosi rehabilitáció közterületeinek lefedésére a nagy kopásállóságú gránit burkolatot? Brányi Mária szemrebbenés nélkül válaszolta, hogy a közbeszerzési eljárásban rögzítettek szerint zajlik minden, s neki fogalma sincs arról, mit írnak abban elő a burkolat anyagára. Tudni véli persze sokan, hogy a hír igaz, s valakinek tényleg az jutott az eszébe és ezt "verte" keresztül eredményesen, hogy egyenesen Kínából érkezzen a burkolóanyag. A magyarázat kézenfekvő, bizonyára innen a legolcsóbb. S engedjék meg, hogy én azt vélelmezzem, kizárt, hogy erről fogalma sincs a fórum szónokának.”

Ma is azt gondolom, nem mondott igazat az alpolgármester asszony. S ezért is adtam írásom címének nem éppen hízelgő módon, hogy „Hanta Maria és a kínai gránit”.

A veszport.hu is megírta (egy negyedórával később került fel a honlapjukra), szintén 2012. április 17-én a "Fény az aluljáró végén” címmel, hogy dr. Bősze Ferenc feszegette ezt a kérdést a lakossági fórumon.

Azóta nem igazán foglalkozott érdemben ezzel a témával senki.

Legutóbb a 2013. március 28-i veszprémi közgyűlésen hoztam szóba ismét ezt a kérdést. Annak az aggodalmamnak adtam hangot, hogy a Kossuth utcán egyre nagyobb tömegben deponált kínai gránit egyre nehézkesebbé és egyre veszélyesebbé teszi a gyalogos közlekedést. S szóba hoztam azt is, hogy a figyelmes veszprémiek úgy látták, hogy a  kivitelező cég "udvarára"  svéd országjelzést viselő kamionok hozzák a raklapokon tárolt kínai gránitot, ki tudja melyik európai kikötőből. Ez utóbbi megjegyzésemet a jegyzőkönyvben nem is tartották fontosnak megjeleníteni. Nyilván azért, mert a polgármester meg nem tartotta fontosnak, hogy minderre akár egy szóval is reagáljon.

Aztán egy hete váratlanul mégis kiborult a "bili". Egy veszprémi és közismert, áldozatokra kész , de ebben a beruházásban hoppon maradt, becsapott vállalkozó szította fel a kedélyeket. A polgármester pedig ijedtében azonnal vizsgálatot ígért.

Sokan várjuk kíváncsian ennek a végeredményét.

Vissza...