A magyarok még mindig rossz irányba csúsznak

2013-05-26 12:43:21

„Magyarország úton a szakadék felé” c. összeállításában az Al-Jazeera televízió, 25 perces riportfilmmel körítve azt igyekezett kideríteni, miért gondolják azt a bírálók, hogy a tekintélyelvű kormány a fasizmus felé vezeti az országot. Mint megjegyzi, manapság magyarhonban félő, hogy a történelem legrosszabb elemei bukkantak fel újra, éspedig oly módon, hogy az egyszer már visszaszorított politikai szélsőség utat talált a fősodorba.

A szerző a helyszínen hamar rájött, hogy a hírek igazak: a magyarok masíroznak az autoriter uralom felé. A kérdés ezek után csak az maradt számára, hogy miként vált ez lehetségessé, és hogy a magyarok várhatóan még meddig csúsznak a rossz irányba. Orbán felemelkedése egybeesett a romák elleni gyűlölet-bűncselekmények erőteljes hullámával és az antiszemitizmus ugyanilyen megrázó megélénkülésével. A neonáci Jobbik támogatja, vagy legalábbis jóváhagyja a kormány sok döntését. A mélypont idáig Gyöngyösi listázása volt, amelyről Heller Ágnes azt mondja: a felszólalás csak most hangozhatott el, mert korábban a képviselő legfeljebb a barátainak fejthette volna ki ez irányú véleményét, a Parlamentben soha. Ám most már átléptek egy határt, és elképzelhető, hogy állandó eszkaláció következik. A filozófus hozzáteszi, őt azért támadták, mert zsidó és liberális. Túlélőként Konrád György is figyelmeztet az antiszemitizmus miatt. Az írót aggasztja, hogy 70 év elteltével zavartalanul szaporodnak a neonáci félkatonai szervezetek. Az Orbán-kabinetet pedig puha, pártállami diktatúrának tartja. Meg ahogy a németek mondják: Führerállamnak. Kövér László úgy nyilatkozott az újságírónak, hogy Nyírő Józsefet nem szabad igen rövid politikai pályafutása alapján megítélni, mert Európában sok írót vonzott a náci vagy éppen a bolsevik ideológia. Ugyanez a megértő hivatalos hozzáállás mutatkozik meg a háborús bűnös, Csatáry ügyében is. Amikor a tudósító felkereste, a férfi nem volt hajlandó beszélni vele. Pár perccel később viszont megérkezett a rendőrség, őket már beengedte. Kérdés, hogy a hatóság akkor is ilyen készségesen szállt-e ki a helyszínre a panaszok nyomán, amikor tavaly egyenruhás neonáci csoportok Budapest központjában parádéztak a Kitörés napján.

A forgatócsoport ellátogatott Ópusztaszerre is, ahol Orbán Viktor megtartotta híres „vér és rög” beszédét, amely kiverte a biztosítékot, mivel a turul a magyar fasiszták jelképe volt a világháborúban. A miniszterelnök – gondosan megválasztott szavaival – újból aláhúzta a saját vezető szerepét az ország új nacionalista odüsszeiájában. Az újságíró úton visszafelé megállt Tatárpusztán, az egyik roma gyilkosság színhelyén, ahol a rendőrség először semmiképpen nem akarta megtalálni a kilőtt töltényhüvelyeket. A túlélő nagymama jelenleg semmilyen segítséget nem kap az államtól a három másik unoka felneveléséhez. Ő is arra panaszkodik, hogy egyre több a rasszista. A hatalom ugyan azt állítja, hogy a gyilkosság-sorozat szélsőségesek műve volt, de a helyzet az, hogy egyre inkább eltűrik Magyarországon a romaellenes gyűlöletbűnöket. Lásd Gyöngyöspatát, ahol a kormány két hónapig nem tett semmit, amikor félkatonai csoportok megszállták a települést. Erről Németh Zsolt azt mondja, hogy London bizonyos körzeteiben, továbbá Bronxban sem tehetnek meg mindent a hatóságok, amit szeretnének. Csakhogy itt van az államtitkár barátjának, Bayer Zsoltnak a cikke, amely állatoknak nevezi a romákat és azonnali megoldást sürgetett ellenük, tekintet nélkül az eszközökre. A véleménye még egy olyan országban is felháborodást váltott ki, amely halad a szélsőjobb felé. Kövér László azonban örömmel megvédte. Szerinte az írásban sok minden elfogadható.

Ami a sajtót illeti, Nagy Navarro Balázs kiemeli, hogy a médiahatóságot telerakták a Fidesz híveivel, ugyanakkor a közmédiában nagyfokú tisztogatást hajtottak végre a lehetséges bírálók körében, és ez a két fejlemény drámai hatással járt a sajtószabadságra nézve. A közmédia hírműsoriban mindennapossá vált a manipuláció.

A beszámoló megszólaltatta Iványi Gábort is, akivel az a baja a hatalomnak, hogy nyilvánosan beszél a szegénységről, miközben a legelesettebbekről gondoskodik. Továbbá harcol a rászorulók jogaiért. A lelkész szerint mindent elárul az új Alkotmányról, amely immár bünteti a hajléktalanokat, ha azok az utcán élnek, hogy kevesebb, mint 10 perc alatt fogadták el. A tudósító különben éppen elcsípte a dunaparti cipő emlékműnél a romák megemlékezését. Több mint jelképesnek nevezi, hogy az egyik, mind inkább elnyomott etnikai kisebbség szívbe markoló módon kinyilvánítja szolidaritását egy másik iránt, miközben Magyarország újból alvajártóként tart a szakadék felé.

Zárómegjegyzés: megjelent a Tavares-féle jelentéstervezet, amely lesújtó véleményt mond az új alkotmányról és a hatalom központosításáról. Orbán Viktor pedig a Zsidó Világkongresszus közgyűlésén nyilvánosan elítélte az erősödő antiszemitizmust, de nem marasztalta el a Jobbikot.

Forrás:168ora.hu

Vissza...