Tessék végre felébredni!

2013-04-27 07:04:50

Kakuk György írását a Galamusban (Lúzer FC) végig azzal az érzéssel olvastam, hogy akár én is írhattam volna. Láttam aztán a cikkre adott reakciók némelyikében a valósággal való őszinte szembenézés dühös elutasítását is, de az a helyzet, hogy pont ezek a kételyek, dilemmák, dühök kavarognak bennem is, miközben figyelem az ellenzék demokratikus pártjait.

Senki nem állíthatja, hogy a mai kritikus észrevételeimet ellenszenv motiválja, mert írásaim igazolhatják, hogy mennyire pozitívnak tartottam az E-2014 megszületését. Nem ellenszenv, hanem csalódottság az, amit érzek, mert egyre halványul a lehetőség, éppen a fő célt és üzenetet tekintve a lényeg, amit Bajnai felvillantott október 23-án, hogy védernyőt akar, fog, tud nyújtani. Olyan ernyőt, amelynek a védelmében nem önfeladással, de igazi kooperációval, nagyvonalú alkalmazkodással, gondos prioritás-kezeléssel bekövetkezhet majd a plurális demokrácia átmentése 2014 utánra, a centrális erőtér elsöprése, a gátlástalan hazugságok kiszellőztetése a politikai közbeszédből, a demokratikus rend helyreállítása. A felsorolás elemei és sorrendje egyaránt fontosak. De elvétették. Először azzal vétették el, hogy válogatni kezdtek, ki jöhet, és ki nem. A válogatást nem elvek következetes érvényesítése vezérelte, hanem alkalmazkodás a politikai előítéletességhez. Elvétették, ezért beelőzték őket. Elvétik, mert még mindig azt hiszik, hogy eljátszható a középen állás, azzal áltatják magukat, hogy a bizonytalanok valahol középen lebegnek és arra várnak, hogy középről menjen értük egy új párt, holott ezer jele volt már, hogy nincs ilyen közép. Nincsenek Bajnaira váró nem baloldali, nem liberális választópolgárok. Legutoljára március 15-én derült ki, amikor a hóesés elsöpörte a sokat szervezett közös ünneplést. Az eredeti tervek szerint a pártok külön gyülekeztek volna ünnepelni, és az után találkoztak volna a Milla rendezvényén. Nyilvánvaló, hogy ehhez az elképzeléshez a Milla ragaszkodott, abban a meggyőződésben, hogy a saját támogatottságát tízezrekben tudja majd demonstrálni. Azonban az időjárás közbeszólt. A Milla az Együtt-tel két nappal később tartotta meg immár saját külön a rendezvényét, ahol aztán kiderült, hogy konkrétan rájuk nem voltak kíváncsiak ötezernél többen. Azt hittem, ez kijózanító lesz. Amikor az Alaptörvény negyedik módosítása bekövetkezett, és Bajnai végre úgy lépett, közös egyeztetésre invitálva az ellenzék demokratikus pártjait, ahogy első perctől tennie kellett volna, azt reméltem, március 15-e tanulságát is levonta. De a dolog megállt ott, hogy megállapodtak Alternatív Nemzeti Választási bizottság létrehozásában. Láthatóan maradt a hit, hogy ha még időt adnak maguknak, akkor jelentősen képesek lesznek javítani az ellenzéken belüli tárgyalási pozícióikat. Ez a remény áll a most elindult országjárás mögött. Ez a remény nyilvánul meg a dátumvitákban. Holott világosan kéne beszélni. Konkrétan: milyen feltételeket támasztanak, milyen garanciákat követelnek az MSZP-től a szövetségért cserébe? Igaza van Kakuk Györgynek és Mihancsik Zsófiának (Bajnai Gordonról): abban is őszintének kéne lenni, mi az akadálya, hogy szövetségest találjanak ezekhez a célokhoz a Demokratikus Koalícióban. Mert ha az elveket tekintjük, nehéz lenne magyarázatot találni, hogy eddig miért is nem tették. Nem akarják érteni, hogy a pártot eddig választani nem tudók arra várnak, hogy egy valódi ellensúlyt jelentő erő tűnjön fel végre, amihez csatlakozhatnak. Minél inkább késik a felismerés, annál rosszabb pozícióba manőverezik magukat. Éppen fordítva történik majd, mint várják.

Itt állunk egy gazdasági csődtömeggel a nyakunkban, hazardírozó illuzionistákkal szemben, akik most éppen rezsicsökkentési háborúnak álcázzák azt, hogy egyre inkább valódi ellenségként kezelik Európát. Azért teszik, hogy az önkényuralom hadállásait védhessék a demokratikus kritikával szemben. Láthatóan nem rettennének vissza az Unióból való távozástól sem. A népbutítás már ott tart, hogy fel lehet dobni a valóságtól elrugaszkodott ostobaságokat, majd aláírást gyűjteni hozzá, végül népakaratként szentesíteni. A másik térfélen a magukat az ellenzék vezető erejének tekintő pártok mindeközben még mindig képesek azt a legfontosabbnak gondolni, hogy adott pillanatban melyikük mögött mennyi szimpatizáns áll.

Bármennyire is érvényes szempont lenne ez egy demokráciában – ma nem számít. Ugyanis a kérdés végtelenül súlyos és egyszerű: sikerül-e megszabadulni a jelenlegi rezsim fenntartóitól 2014-ben, vagy nem. Egyfelől csak együtt képesek ezt a célt elérni, másfelől, ha nem lesznek képesek, akkor teljesen eltűnik minden eltérés jelentősége, ami a demokratikus pártok közt fellelhető ma. Miután egyiküknek sincs elegendő ereje önmagában a jelenlegi helyzet megváltoztatására, azt kellene belátni, hogy akkor tökéletesen mindegy, hogy kinek-kinek mennyivel kevesebb vagy több hiányzik az egyedüli győzelemhez. Az egymásra utaltság mindent felülíró kényszere számít kizárólag. Sőt, nem mondhatnak le a többiek támogatásáról sem. Bizony a DK és Gyurcsány támogatásáról sem, és Bokros vagy Ungár Klára pártjának támogatásáról sem. Ez a kőkemény realitás. Mindenki kell ahhoz, hogy a demokratikus akarat érvényesülhessen a diktatórikus akarat felett. Ahhoz, hogy egy önként vállalt egység ereje érvényesülhessen a korbáccsal megteremtett és egyeduralomra épülő egységgel szemben. Vagy-vagy.

De azért sem fontos, hogy kinek éppen mennyi szimpatizánsa van, kedves pártok, mert a feladatok, amelyek előtt állnak, nem adnak lehetőséget az önmegvalósításra. Egyelőre ez a fázis halasztódik. Helyette egy valódi konszenzussal létrehozott program módszeres végrehajtása következhet csupán. A demokratikus jogállam helyreállítása eltarthat évekig. Nem lesz olyan időszak egyelőre, amikor akár a legnagyobb párt is azon gondolkodhatna, hogyan lehetne az ő szemlélete a meghatározó, mert már most meg kell egyezni mindenkivel a legfontosabb kérdésekben egy egész ciklusra vonatkozóan. Már most meg kell egyezni azokban a garanciális elemekben, amelyeket feltételül szabnak a kisebbek a nagyobbnak, cserébe a támogatásukért. Már most meg kell egyezni azokban a kérdésekben, amelyeket a kisebbeknek is tudomásul kell venniük, cserében a legfontosabb céljaik garantálásáért. Már most meg kell egyezni a majdani működés rendjében, be kell látni, el kell határozni, hogy a megállapodás minden pontját a közös érdek, a közös prioritások határozzák meg, Ez a fő rendező elv, nem pedig a pártok mérete. És már most garanciákat kell beépíteni annak biztosítására, hogy ezt a megállapodást tisztességesen be is fogják tartani.

Vagyis totál felesleges további támogatókat gyűjteni külön-külön, mert ehhez az elhatározáshoz a muníciót nem kívülről kell várni, hanem ugyanannak a felelősségérzetnek kell táplálnia, amely ma minden demokrata ellenzéki politikustól elvárható.

Egy ilyen építkezéshez nincs szükség demokratákat kiszorító taktikázgatásra, nem eléggé demokrata szavazók kegyeinek megnyerése érdekében. Nem kell félszemmel arra figyelni, hogy a jobboldali lejárató kampány éppen kit állít a célkeresztjébe, és ahhoz alkalmazkodni, hanem ezt is egységgel kell lesöpörni. A dolog éppen fordítva működik. Nem a választóktól kell várni, hogy mondják meg, miben engedhet a politikus. A politikusnak kell vállalnia a felelősséget, hogy a választót meggyőzze, minek érdekében, milyen kompromisszumokat kell megkötni. Világossá kell tenni egyértelműen, hogy a közös cél elérésének támogatásához milyen kikötések társultak. A legtöbbet garantáltan „az hozza”, ha a választópolgár végre határozottságot, elvi kérdésekben következetességet és mindennek egységes képviseletét tapasztalhatja. Ha azt látnák például, hogy az ellenzék végre képes közösen fellépni a választás tisztaságáért. Hogy együtt dolgoznak azon, hogy a kormányzókat a választási törvények olyan elemeinek kiiktatására kényszerítsék, amelyek csalásra adnak lehetőséget. Ez megváltoztatná a közhangulatot, oldaná az apátiát. Amíg nem érzékeli a választó, hogy van értelme reagálni, addig kivár, addig passzív lesz, és nem tud pártot választani.

Tessék végre felébredni!

Lánczos Vera

Forrás: Galamus.hu

Vissza...