Rend(elet) a lelke mindennek

2013-04-17 19:47:10

Ha kinyitják a Veszprémi 7 Nap április 12-i számát a 8.oldalon és elolvassák a hatályos hirdetményeket, a második bekezdésben azt olvashatják, hogy a Ranolder-díjra várnak jelöléseket a városházán május 31-ig.

Ha figyelmesebben tovább olvassák a hírt, azt is megtudhatják, ez a tájékoztatás először március 1-jén jelent meg és azóta minden héten felhívták a május végi határidőre az újság olvasóinak a figyelmét.

Ma a köznevelési bizottság mit tetszenek gondolni mit tárgyalt? Arról hozott zárt ülésen határozatot, hogy az eddig Ranolder-díjra beérkezett jelölésekben megnevezett személyek közül ki lesz az a 4 szerencsés, akit az április 25-i közgyűlés figyelmébe ajánlanak. A tervek szerint a közgyűlés jövő héten csütörtökön a köznevelési bizottság határozata alapján hozza meg végső döntését és az idei évi városi pedagógus napon át is adják majd várhatóan az elismeréseket.

Az önkormányzat által alapított kitüntetési rendelet (1./2011.(I.28.)) a Ranolder-díjra vonatkozóan minden év március 31-ét írja elő a javaslatok beérkezési határidejének.

Így hát elvileg normálisnak tűnhet, hogy az áprilisi bizottsági ülés foglalkozott zárt ülés keretében ezzel az előterjesztéssel.

Igen ám, de a Veszprémi 7 Nap már a határidő lejárta után két megjelent számában is változatlanul hirdette, hogy van még erre idő, s május 31-ig várják a javaslatokat!

A bizottság tagjaként, képviselőként jeleztem, emiatt a baki miatt kénytelenek leszünk levenni az ügyet a napirendről és kikérve a jegyzői iroda állásfoglalását, a közgyűlésen olyan döntést kell majd hozni, amely segítségével kezelhetővé válik ez az apró hiba. Pl. közölni kell újra a város által évi 23 millióval "támogatott" ingyenes hetilapban (ennyit fizetünk azért, hogy megjelenjenek a lapban a közérdekű hirdetések), hogy a határidő tévesen jelent meg, és emiatt a határidőt módosítva, pl. április 31-ig lehet leadni még a javaslatokat. Mindezek után pedig egy rendkívüli bizottsági ülésen és egy azt követő rendkívüli közgyűlésen még időben meg tudja majd hozni a testület a határozatot és akkor hipp-hopp helyre is állhat a kissé felbolydult rend.

Ugye sejtik mi volt a válasz? Csak nem képzelem, hogy megsértik emiatt a rendeletet? Majd a testület eldönti 25-én mi lesz, de mi mint bizottság tesszük tovább a dolgunkat, mintha semmi sem történt volna. Ott volt a titkárságvezető úrhölgy a bizottsági ülésen, aki ugyan töredelmesen beismerte hogy elkövették a hibát, s ez az időpont nemcsak a Veszprémi 7 Napban, hanem máshol is tévesen jelent meg, de már pl. a városi honlapon azóta korrigálták a hibát és úgy gondolják, aki majd ezután nyújtja be mégis a javaslatát, az majd jövő év áprilisában kerül elbírálásra, az akkori pályázatokkal együtt. Egyébként meg érkezett be már annyi pályázat, amennyiből lehet választani. Ha most egy kicsit el tetszettek csodálkozni ezen a fajta ügykezelésen, jelzem én ilyesmin már egyáltalán nem lepődöm meg. Eddig sem igazán győzött meg arról Szödényi kisasszony, hogy az ügyek intézése során általában a helyzet magaslatán áll. Az viszont engem is meglepett, hogy a bizottság is így, ennyire eszétvesztett módon áll ehhez a kérdéshez. A módosító javaslatom mindössze egyetlen bizottsági tagtársam támogatta. A többiek ellene szavaztak, vagy tartózkodtak. (Fogalmam sincs persze mitől!)

Amikor a napirend tárgyalásához értünk, ismét szót kértem és jeleztem, nem tehetek mást, mint hogy tiltakozásul nem veszek részt a döntéshozatalban. S már csak abban reménykedhetem, a közgyűlés tagjai némileg okosabban állnak majd a problémához. S talán a jegyző úr is segítségükre lesz az eset értelmezésében. Biztos, ami biztos, felkerestem ma az ügyrendi és igazgatási bizottság elnökét és szóban tájékoztattam minderről. S kértem Hartmann Ferencet, segítsen normális mederbe terelni ezt az ügyet. Az ő véleménye is egyezett az enyémmel és jelezte, teljes mértékben egyetért az általam megfogalmazottakkal.

Kíváncsian várom a folytatást!

Vissza...