Adj egyet ajándékba!

2013-04-17 13:36:51

Csatlakozzanak a veszprémi, megyei vállalkozások is a suspended coffee, vagyis az Adj egyet ajándékba programhoz - ezt kéri a Világos Veszprémért Mozgalom. Az országossá vált kezdeményezés keretében már nem csak egy-egy kávét lehet felajánlani a rászorulóknak, hanem egyéb szolgáltatásokat is.

 

A szervezet sajtótájékoztatóján Nagy Imre szóvivő kiemelte, lényeges, hogy minél többen értesüljenek, halljanak az Olaszországból indult kezdeményezésről, ezzel elősegítve, hogy az ország minden táján ismerjék meg. Mint mondta, azért is fontos az eredetileg suspended coffee, hazánkban az Adj egyet ajándékba! nevet viselő mozgalom, mert Magyarországon a szegénység folyamatosan nő, a középréteg egy része is létbizonytalanságba került. A statisztikák szerint tavaly négymillióan éltek a létminimum alatt.

A Világos Veszprémért Mozgalom és a hozzá csatlakozott politikai és civil szervezetek szerint emiatt megnőtt a társadalmi szolidaritás szerepe, fontosnak tartják, hogy észrevegyük, segítsük egymást, mert a politika nem tudja megoldani ezt a problémát - mondta Nagy Imre.

Az akció a Facebookon indult útjára és futótűzként terjedt el. Az eredeti koncepció szerint a kávézókba, éttermekbe betérő vendégek a saját fogyasztásukon felül (ha akartak) kifizethettek egy-egy plusz kávét, melyet aztán a vendéglátóhely a később oda betérő rászorulóknak adott át térítésmentesen. A hazai változat azonban ezen már túlnőtte magát, most már a csatlakozott vállalkozások között van fagyizó, étterem, fodrász, papírbolt, vetőmagbolt és játszóház is, így egyre többféleképpen tudnak segíteni a mozgalommal szimpatizálók.

Nagy Imre hangsúlyozta, kérik a veszprémi, megyei vállalkozások együttműködését és azt, hogy csatlakozzanak az Adj egyet ajándékba! mozgalomhoz.

Mészáros Mary, a Szolidaritás Veszprém megyei képviselőjeként hozzátette, amennyiben szükséges, segítenek a cégeknek a rendszer kidolgozásában, bevezetésében, hiszen többféleképpen is megoldható annak működtetése. Katanics Sándor, a Demokratikus Koalíció nevében emlékeztetett, van létjogosultsága ennek a kezdeményezésnek, hiszen Magyarországon 1,2 millióan élnek mélyszegénységben, és 600 ezren élik mindennapjaikat havi húszezer forintból. Janicsekné Györgyi pedig elmondta, országosan már több száz hely, vállalkozás lépett be a programba, őket a mozgalom Facebook-oldalán lehet megtalálni.

Forrás: veszpreminapilap.hu

Vissza...