Megyesi Gusztáv: Ők se bölcsészek

2013-04-14 09:42:58

Navracsics miniszterelnök-helyettes szerint a két izsáki rendőrnek, aki a gyanú szerint kihallgatás közben halálra vert egy román állampolgárságú magyar férfit, a lehető legnagyobb büntetést kell kapnia. Nagy kár, mert az izsáki polgármester szerint „egyikükről már el volt döntve, hogy fölveszik a Terrorelhárítási Központba”.

Ezt Tanács István pénteki népszabadságos riportjából tudni, a terrorelhárítás persze nyilván cáfol majd mindent, és mi nem fogjuk érteni, hogy miért.

Hiszen mindkét izsáki rendőr megfelel a kor követelményeinek, a polgármester szerint „pörgős, talpraesett, fiatal csapatról” van szó. A tanúk szerint is hibátlanul teperték le későbbi áldozatukat bilincselésnél a földre, ügyelve, hogy csak a fél feje tapadjon a homokba, levegőt azért kapjon, amúgy pedig a többieken is rajta tartották szemüket a faluban, főleg biciklijüket toló öregasszonyokat büntettek, amikor viszont verekedés tört ki a kocsmában, elbújtak, igaz, ezzel épp a rendőri tradíciókat ápolták.

Nem fogjuk most azt írni, hogy minderről a kormány, netán a kormány feje tehet; erőszakszervezet tértől és időtől függetlenül nem létezhet pofon és szadista hajlamok nélkül, ez volna a szubsztanciája. Hanem azért volna itt kormányfelelősség, már olyan értelemben, hogy a nemzeti ügyek kormánya nemcsak hideg fejjel nemzeti együttműködik az ő népével, de lelkileg is adjusztálja: belemászni a becsületbe, emberek önérzetébe, méltóságába, éreztetni mindenkivel, hogy hol lakik az úristen – ezt a nemzeti kormány nagyon tudja.

Hanem a testi dolgok el lettek itt hanyagolva; hol vannak már a régi, hagyományos értékek, az iskolai körmösök, a csendőrpertuval járó szelíd pofonok, az intézményesített ököljog; hol van az megírva, hogy a centrális erőtérbe nem fér bele némi fizikai ráhatás, abból ért csak igazán a magyar. Ez a hét kifejezetten biztató volt ilyen szempontból.

Rajnai Attila szintén pénteki cikkéből kiderül, hogy Bácsban például szó szerint rovott múltú rendőrök ülnek fontos beosztásokban, és nem mind szimpla sikkasztó, holmi intellektuális bűnöző, hanem az egyik pár éve véletlenül a gyanúsított szemét verte ki a kihallgatáskor, ő vezeti most a főkapitányság vizsgálati osztályát.

Miként az is biztató, hogy nemrég a kormányzó párt székházát gyilkosságért tíz évet ült önkéntes védte a tüntető diákok ellen, a rendőrök szeme láttára rendőrt játszva, s minderre a kormányzó párt vezetőinek csak annyi válaszuk volt, hogy „objektumvédelemre nem bölcsészeket szoktak szerződtetni”.

Jó, a terrorelhárítás egyelőre még a bölcsészdiploma megszerzésének plágiumos szakaszában jár, amennyiben most már rendre külföldi hatóságok túszmentő akcióit állítja be saját sikereinek, igaz, itthon se tétlenkedik. Még emlékszünk a márciusi hóviharra, amikor a terrorelhárítás maga jelentette be, hogy egy tüdőtranszplantált férfit mentett ki a hó fogságából, szinte az utolsó pillanatban.

Nem sokkal később aztán a Kisalfold.hu portálon olvasói levél tudatta, hogy nem a terrorelhárítók mentették ki a beteget, hanem három fiatalember. Egyikük így ír: „Futva előbb odaértünk, mint ők, és nekiálltunk a mentésnek. Lapát hiányában kézzel kezdtük kiásni az autót, úgy, hogy ők tízen mögöttünk álltak, és nézték a szenvedésünk. Kis idő után csak egy törött lapátot tudtak felmutatni, mikor már a testvérem emelte ki az urat a gépkocsiból, és átadtuk a szalagkorlát túloldalára a terrorelhárító uraknak.”

Igaz is, teperésre és bilincsbe verésre nem volt szükség.

A szerző az Élet és Irodalom munkatársa

Forrás: Nol.hu

Vissza...