Mester Ákos: Ellenzéki dünnyögés

2013-04-13 18:40:14

Nemrég jelent meg egy interjú a 168 Órában, amelyben Pataki Ferenc szociálpszichológus a Fidesz és a társadalom viszonyát elemezte: „Az államcentrikus, minden autonómiát és önkormányzatot felszámoló erő nem tűri el, hogy egy színház-igazgatói, kórházi vagy iskolaigazgatói poszt ne az övé legyen. Napi élmény a kiszolgáltatottság, a függés.

Honpolgári helyett alattvalói helyzetekben élő emberek vannak” – mondta az idős tudós, aki a hatalom totalizálásáról szólva arról a történelmi tapasztalatról is beszélt, hogy a politikai jobboldalnak „vezérszükséglete van”. Egyszerűbben: a jobboldalnak vezér kell. Hogy van-e ilyen közóhaj most a baloldalon is, arról nem szólt. Talán mert nem tartotta fontosnak, aktuálisnak, talán mert a demokratikus ellenzék még annak tisztázását is korainak mondja, hogy milyennek szeretné látni saját miniszterelnök-jelöltjét. Svungja legyen inkább, vagy intellektusa? Vivőerőtől duzzadó, hangos zászlóbontó legyen, vagy higgadt, halk hatalomtechnikus? Harcos vagy hivatalnok? Mágus vagy menedzser? Vezér vagy szakértő? Pattanjon elő hirtelen a semmiből, vagy éppen a múltja, eddigi teljesítménye képesítse őt a közbizalomra?

Tudom, tudom, hallottam már eleget: korai még beszélni erről. Hallottam, hogy van még idő, hogy ne kapkodjunk, ráérünk. Hogy a potenciálisan szóba jöhető jelöltek most magukat és pártjukat próbálják helyzetbe hozni, aki sietteti őket, politikai analfabéta, az izgatott ellenzéki újságírók szíveskedjenek kussolni kicsit. Ők tehát „pozicionálnak”, mi pedig jóváhagyólag, bambán ismételgetjük: korai, korai, korai. És persze tudjuk, a „közel álló szakértők” szerint az a kívánatos, ha közéletileg szedált állapotban is motyogjuk a sztereotip hülyeségeket, hogy majd ha odaérünk a hídhoz, akkor átmegyünk rajta, hogy az idő nekünk dolgozik, Európa nem hagyja, és van még számos önfelmentő hivatkozásunk arra, miért maradunk tétlenek.

Tódítunk még ehhez úgynevezett taktikai szempontokat is; vannak meséink elsietett politikai összeállásokról, igaz történetek az utolsó pillanatokban megkötött koalíciókról, szóval még belefér egy kis kiszorítósdi a kampányrajt előtt, messze még a „fontos idő”, amikor – utolérve saját esélyeinket – befordulunk a választási célegyenesbe.

Lehet, lehet, hogy valóban korai – tűnődöm olykor magam is kicsit elbizonytalanodva, talán mert az én taktikai érzékem kevés, talán nem az idő fogy, hanem a türelem –, fölösleges már most spekulálni az ellenzéki szövetséges válogatott összeállításán, hiszen látnivalóan még tartanak a háziversenyek.

Mondom, mindez lehetséges, de azért elengednék itt egy csöndes, óvatos dünnyögést, amely nem baljóslat, csak aggodalmaskodó és bizonyára teljesen indokolatlan figyelmeztetés. Előtte csak annyit: igaz, hogy vonzódásaink és majdani voksaink különböző demokratikus pártokat preferálnának, ám a lényeget illetően nem egymással van bajunk, hanem az Orbán-kormánnyal. A Medián kutatása azt mutatja, hogy a választókorú népesség húsz százaléka, vagyis 1,6 millió ember kormányváltást szeretne, de a jelenlegi helyzetben nem tud választani az ellenzéki pártok közül.

Tehát van egy – pártot választókból, bizonytalanokból, kiábrándult jobboldaliakból és baloldali türelmetlenekből álló – megnevezhetetlen tábor, amelynek elege van a bolsevik típusú, álkonzervatív hatalomból. Ez a tábor nem érti, miért nincs közös tiltakozás az alkotmány védelmében; nem érti, miért „akadozik az összellenzéki fellépés” (ahogyan a Népszabadság udvariasan összegzi a helyzetet); nem éri be azzal, hogy „az eddigi egyeztetések konstruktívak voltak”. Ez a tábor – függetlenül attól, hogy tagjai közül ki az, aki tűr, vagy ki az, aki tüntet, ki az, aki hallgat, ki az, aki hangosan tiltakozik – vár valamire. Szerintem kár lenne magára hagyni azt a mára kialakulni látszó érzelmi közösséget, amely széteshet, ha nem tudja, mikor és ki mögé sorakozhat.

Ha nem kapunk észbe időben, sok minden megtörténhet, amire ma még nem gondolunk. Még az is előfordulhat, hogy mondjuk öt év múlva nem titokban tartott, zártkörű kis buli lesz a Fidesz harmincadik születésnapja, hanem központilag elrendelt nemzeti ünnep, fanfárokkal, az állami zászló felvonásával, ahogy kell. Megeshet, hogy öt év múlva Orbán Viktor születésnapján fellobogózzák majd a futballstadionokat, és leadnak ötvenöt díszlövést a királyi várból. A kegyelmes kormányzó úr idősebb koalíciós testvére székelyföldi szemléje után díszmagyarban lovagol majd végig az Andrássy úton, a radikálisabb kistestvér pedig gárdájának élén azt követeli: ne csak a Kossuth téren állítsák vissza a ’44-es állapotot.

Na, jó rendben van: ez nem vízió, csak vicc. De egy percig se gondolja senki, hogy komolytalankodom.

A fele se tréfa.

Vissza...