Gizella Nap Örömóda nélkül (Múltidéző!)

2013-04-13 18:27:35

Egy évvel ezelőtt is ott voltam Veszprém egyik legjelesebb ünnepén. Az idén május 8-án tapasztalttal ellentétben tavaly jóval többen voltak. Talán a rossz idő volt a kiváltója az idei gyér érdeklődésnek? Vagy esetleg az, hogy idő előtt kiszivárgott, kik lesznek a díjazottak? S a díjazottak személye vonzott kevesebbeket? Esetleg az ünnepi szónokok személye és az ünnepi műsor volt kevésbé érdekes?

A kérdésekre válaszoljon ki-ki ismeretei alapján és érzései szerint.

Magáról az ünnepségről meg kezdjük az elején. Úgy háromnegyed 6 körül értünk párommal az Óváros térre. Meglepő volt, hogy sokan ekkor inkább lefelé jöttek a Várból, s kevesen mentek csak felfelé. Feleségem meg is kérdezte: „Jól tudod te, mikor kezdődik az ünnepi műsor?” Bevallom, kicsit el is bizonytalanodtam. Amint megláttam velünk szembe lefelé jönni a Mohácsi Busójárókat, akik ezúttal még Veszprémben is eltemették a telet, - mindezt ugyan egy kicsit megkésve - megnyugodtam.

A volt Lovassy és Közgazdasági Szakközépiskola épülete előtt több ismerőssel is összefutottunk. S miközben a nemrég megszületett kisbabáik látványában gyönyörködtünk, elkezdtek „szállingózni” a város képviselőtestületének tagjai is a Szentháromság tér irányába.

Nem együtt jöttek, külön-külön érkeztek meg a legtöbben. Czaun János teljesen egyedül, Mihalovics Péter országgyűlési képviselő úr egy barátjával, míg Hudvágner Tamás arab befektetők társaságában haladt el mellettünk. Ekkor elcsíptem egy a fülemnek nem igazán tetsző megjegyzést is az ott le-fel járkálók egyikétől. Valami olyasmit mondott valaki: "Az enyingiek is itt lesznek?!"

Nem szeretem az ilyen pikírt és kissé rasszista ízű megjegyzéseket, ugyanakkor egyáltalán nem csodálkozom már rajtuk. Ma ilyen világot élünk. Nem sokkal előbb a Várkapunál egy lefelé haladó, fiatalokból álló, alig pár fős csapat egyik tagja miután végigmért, ő meg olyasmit mondott, „na, megjöttek a komcsik is”!

Felérve a Szentháromság térre, alig 100-150 ember volt már ott a széksorok előtt és között. Mi előre mentünk, hisz már barátaink közül jó-néhányan mondták, látták a nevünket kiírva az első sorokban a székeken. Úgy látszik a délutáni műsorok alatt is le voltak foglalva névvel azok az ülőhelyek, amiket a rendezvényen részvételüket előre jelzőknek szántak.

Alig pár perc múlva el is kezdődött a Gizella díjak átadási ünnepsége, az ünnepi műsor a Várszínpadon.

A konferanszié, legalább fél tucat Passaui vendéget köszöntött név szerint, s nemcsak dr. Max Stadlert Passau város képviselő-testületének és a Bundestagnak a tagját, a Szövetségi Igazságügyi Minisztérium államtitkárát. Meglepett, hogy régi kedves passaui ismerőseink közül szinte senki, annál több új arc volt viszont jelen. Nem voltak például itt a Passaui Arany főkötősök. Pedig nekik már szobruk is van városunkban az Almádi úti körforgalomban. 3 vendéget is köszöntöttek, emlékeim szerint Abu-Dhabiból, az Egyesült Arab Emírségekből. Egyikük, mint később kiderült, maga a tolmács volt.

Ezt követően Szendi püspök úr és Márfi érsek atya, majd a polgármester tiszteletteljes üdvözlésére és Czaun alpolgármester köszöntésére került sor. Név szerint köszöntötték az országgyűlési képviselőket, köztük (utoljára még) engem is. Jelen volt Bernáth Ildikó, dr. Navracsics Tibor, dr. Horváth Zsolt a kislányával és Mihalovics Péter is. Köszöntötték név szerint Pál Bélát is, aki valamilyen ok miatt mégsem ért oda, s nem köszöntötték -azt gondolom azért, hogy ne „égessék”- Talabér Mártát és Lasztovicza Jenőt, akiknek a helye feliratozva szintén a közelünkben volt található.

Számos hely maradt meglepetésemre üres az első sorokban. Alig voltak ott a már említetteken kívül a város képviselőtestületének tagjai. Emlékeim szerint Hartai Ervinen kívül még Szolnoki Pál, Némedi Lajos, Vereskuti Béla, és Baumgartner Lajos, no meg Bense László Erik volt jelen szintén a kislányával, s a Veszprém Város Vegyeskarában éneklők között Péterné Rózsa Mária.

Molnár Ernő is csak akkor igyekezett már a Vár irányába, amikor mi este 8 körül visszafelé tartottunk onnan. Mondtam is neki, ne izguljon, van bőven hely! Mire ő vigyorogva azt közölte, majd elolvassa az újságokból mi történt az ünnepi műsoron. Meg elolvassa majd a kritikát is!

Na, ebben tévedsz Ernő gondoltam, idén ugyanis nem lesz kritika! Nem lesz, mert az újságok már meg sem írnák, illetve le sem közölhetnék azt. Egyébként meg Örömóda sem volt, s az ezúttal a hátam mögött ülő Vereskuti Bélának nem is volt így meg az alkalom arra, hogy a dallam felcsendülésekor a tavalyi viselkedéséhez hasonlóan tüntetőleg helyet tudjon esetleg foglalni.

Az ünnepség szépen, normálisan zajlott. Jókai Anna egészen elfogadható módon beszélt. Azt már (sajnos) „természetesnek” tartom, hogy egy nyíltan jobboldali közszereplő nem tudja leplezni érzéseit és nem is véletlenül, s csak felindultságában emlegeti, hogy az elmúlt 8 év „borzalma” után, mennyire repes a szíve most a boldogságtól! Talán meglepő, de a szakrális környezet szépségeit ecsetelő mondatok után, a Teremtő virtuális megjelenítése az Uniós zászlón található 12 csillag közötti kékes térben sem hangzott olyan ijesztően, az én számomra sem. Mindössze azt nem értettem, hogy nemcsak a tiszta, hanem a piszkos (munkás) kézzel elvetett magvak kikelésének emlegetése után miért örültek annyira a „jobbosok”, az írónő enyves kézzel soha el nem vethető magos hasonlatának. Na, persze értem én mégis jól, Jókai Anna nyilvánvalóan úgy gondolta, a jobboldali érzelmű emberek között egyáltalán nincsenek enyveskezűek. Véleményem szerint meg minden bizonnyal sokan vannak ott is.

Jókai Anna beszédét megelőzően természetesen volt (ezúttal árulózás-mentes) polgármesteri köszöntő is, majd Max Stadler üdvözlő mondatai hangzottak el. Előre nem tervezett módon az Abu Dhabiból jövő befektetők egyike, a tolmács segítségével mondott azért rögtönzött köszöntőjében néhány derültséget kiváltó mondatot. Egyrészt megígérte, hogy a számára igazán tetsző városunkban is élni fog majd ezután évente néhány napot vagy hónapot. Persze főleg olyankor, amikor náluk odahaza nagyon nagy lesz majd a meleg. Másrészt befektetéseket is tervez idehozni úgy 3-4 év távolában. (Nahát, nahát! Gondoltam: mégiscsak lesz luxusszálló és élményfürdő is Veszprémben a Lovassy előtti arab beruházásban megvalósuló lemezparkoló megépítése után?)

S a tolmács jóvoltából, aki vélhetően nehezen értette meg, hogy egy Debreczenyi nevű polgármester miért éppen Veszprémet vezeti, kétszer is jól hallhatóan hangzott az el, ebben a szép országban Debrecenbe készülnek az arab üzletemberek a közeljövőben (a veszprémiek számára eddig ki tudja miért komolyan sohasem vehető) befektetéseiket megvalósítani.

Jókai Anna beszédének a végén elkezdett szemerkélni az eső. Így a Gizella díjak átadása, majd az ünnepi műsor zenei programjai már a kinyitott esernyők sűrűjében zajlottak le.

Végül is szép emlék lesz ebből, s a 2010. évi 19. Gizella Nap is szép nap volt.

Katanics Sándor

Forrás: iveszprem.hu

Megjelent: 2010. május 18-án

 

 

Vissza...