Heller Ágnes: a Fidesz lenini párt

2013-04-12 15:38:45

Paul Lendvai szerint Magyarország nem diktatúra a szó eredeti értelmében, de nem is demokrácia. Az elemző Bécsben a Bruno Kreisky Fórumon fejtette ki véleményét, éspedig abból az alkalomból, hogy bemutatták a vele készült interjúkötetet, majd vitaestet tartottak „Magyarország: remény és aggodalom között” címmel.

Az eseményt, amelyre meghívták Heller Ágnest és Bauer Tamást is, Franz Vranitzky nyitotta meg, írja a Der Standard.

Lendvai úgy értékelte, hogy Magyarországon nincs fasizmus, Orbán pedig nem Puszta-Putyin. Mint rámutatott, a miniszterelnök nacionalista nosztalgiát vegyít populista agitációval, ám közben az idegenszívűeket, mint a zsidókat és a romákat, nem tekinti igaz magyarnak. Lendvai szerint hasonlatosság van a mostani rezsim és a Horthy-éra között: akkor is több párttal működött a parlament, csak éppen a hatalmon lévő pártot nem lehetett leváltani, annak nem okozott gondot az ellenzék.

Heller Ágnes nem értett egyet az összehasonlítással. Azzal érvelt, hogy osztály nélküli tömegtársadalomban élünk, és az embereket könnyen ki lehet használni bármire. És Orbán éppen ezt teszi: mozgósít, közben pedig agymosást végez, lásd a Nemzeti Konzultációt. Heller úgy látja: a Fidesz lenini párt, úgy épül fel, mint egy hadsereg. Mindent Orbán dönt el, a többiek csupán papagájok. Az ideológiában pedig egyértelműen Mussolini hatása mutatkozik meg, amikor a kormányfő pl. arról beszél, hogy a magyarok a legjobbak és a legnagyobbak.

Bauer azt emelte ki, hogy a miniszterelnök nem sokat ért a 21. század valóságából. A rendszer csak azért lehet sikeres, mert a demokráciával és a piacgazdasággal szemben tapasztalható általános kiábrándultságra épít.

Lendvai nem hiszi, hogy jövőre felbukkan egy magyar Beppe Grillo, és nem is gondolja, hogy győz a megosztott és távlat nélküli ellenzék. Heller viszont azt mondja, nem lenne jó, ha a kormányellenes erők már most egyesülnének. Októberig még van idő. Abban viszont mindannyian egyetértettek, hogy az EU-nak alaposabban oda kellene figyelnie a magyar politika alakulására. A választási törvényt pedig problematikusnak minősítették, mert a külföldön leadott szavazatok módot nyújtanak az eredmény meghamisítására.

Bauer rámutatott: a kulcskérdés az, meddig lesz még szolidáris az Európai Néppárt a fiatal demokratákkal. Lendvai végül Jan-Werner Müller politológust idézte, aki új testületet sürgetett az unión belül a koppenhágai kritériumok betartásának ellenőrzésére, mert különben „Magyarországon túl sokat engednének át a véletlennek”.
Forrás: 168ora.hu

Vissza...