Két levél: Mesterházy Attila a párt tagjainak, Lovas Zoltán Mesterházynak

2013-04-04 05:05:54

Galamus.hu Az alábbiakban közzéteszünk két levelet. Mind a kettőt Lovas Zoltán küldte el a Galamus címére. Az elsőt Mesterházy Attila, az MSZP elnöke írta a párt tagjainak, a másodikat Lovas Zoltán újságíró, dokumentumfilmes írta Mesterházy Attilának.

Az MSZP elnökének levele a párt tagjaihoz

„Kedves Barátom!

A Magyar Szocialista Párt kormányváltásra készül. A március 9-i rendezvényünkön olyan erőt mutattunk, amely egyértelművé tette a Fidesz számára, hogy elsősorban velünk kell megmérkőznie a 2014-es választáson. Mi vagyunk a legfőbb ellenfél. Nem véletlen tehát, hogy azóta megszaporodtak a támadások mind a párt, mind annak politikusai irányában. Ennek része Simon Gábor barátunk koholt vádakkal történő meggyanúsítása ugyanúgy, mint a manipulatív közvéleménykutatási adatok megjelentetése. Az ilyen támadássorozat nem az első és nem is az utolsó. Közösen ezt is vissza fogjuk verni, akár a többit. A Tárki legutóbb például évtizedes MSZP-s mélypontról beszél. Az adatok értékeléséhez nem árt tudni, hogy a TÁRKI korábban annak a Századvég csoportnak volt a cége, amely eddig hárommilliárd forintos szakértői megrendelést kapott a kormánytól, és amelynek volt vezetője ma a kormány szóvivője. Sokat mond az is, hogy az adatokat március 14–15-én vették fel. Akkor, amikor a fél ország a hóban állt, a másik fele pedig a kormány tehetetlenségét nézte a tv-ben. Kevéssé életszerű tehát, hogy eközben az MSZP-re kezdtek el haragudni. Ezek után mindenki eldöntheti, hogy mennyire hisz a közzétett adatoknak. Arról nem is beszélve, hogy a Szonda Ipsos egy héttel korábban 7 százalékkal mért magasabb adatot. Vajon mi történhet egy hét alatt, ami elvihet tőlünk ennyi szavazót? Beindult a Fidesz manipulációs gépezete. Kedves Barátom! A Magyar Szocialista Párt és annak politikusai a következő időszakban is komoly nyomás alatt lesznek. Országos és helyi szinten egyaránt. Ennek fő célja, hogy megtörjék hitünket, akaratunkat, egységünket. Ezért kérem, hogy minden eddiginél jobban őrizzük egymás iránti szolidaritásunkat, összetartásunkat. Ne engedjük, hogy ócska manipulációval, alaptalan gyanúsítgatásokkal gyengítsék egységünket. Ha – ahogy eddig – megőrizzük közösségünk összetartását, lelkesedését és elkötelezettségét, le tudjuk váltani ezt a velejéig romlott rezsimet. A következő időszakban ennek érdekében rendszeres tájékoztatást fogunk eljuttatni hozzád az aktuális politikai események hátteréről, stratégiánkról, politikai tevékenységünkről. Igyekszünk az általunk képviselt, valamint a reakciót igénylő ügyekben rövid kommunikációs segédanyagokkal segíteni a mindennapi munkádat. Egyúttal azt is kérem, hogy ötleteiddel, észrevételeiddel segítsd a közös munkát. Amennyiben észrevételed, javaslatod van, késedelem nélkül juttasd el számunkra az info@mszp.hu e-mail címre. Minden gondolatra, javaslatra szükségünk van, hogy sikeresen vívhassuk meg ezt a küzdelmet. Számítok tisztánlátásodra. Kérem, hogy segíts a párttagok, szimpatizánsok tájékoztatásában. Add tovább nekik az üzenetet: ne dőljenek be a manipulációnak, őrizzék a párt egységét, akcióképességét. Bármekkora legyen a ránk nehezedő nyomás, ne veszítsük szem elől a célt. Meg kell szabadítanunk Magyarországot az Orbánrendszertől. Ha mi nem tesszük, senki nem lesz képes rá. Ez a feladatunk, ez a felelősségünk. Ehhez kérem elszántságod és részvételed.

Budapest, 2013. március 28.

Barátsággal: Mesterházy Attila” 

Lovas Zoltán nyílt levele Mesterházy Attila MSZP elnöknek

„Kedves Attila!

Ismerjük egymást egy ideje, ezért, s a haza sorsán való aggodalom miatt engedd meg, hogy pár szót írjak neked a helyzetről. Levelem közvetlen kiváltó oka az általad pártod tagjainak március 28-ai keltezéssel megírt pártelnöki levél. Ez az írás ugyanis arról tanúskodik számomra, hogy néhány dolgot egyszerűen nem értesz meg, vagy nem akarsz megérteni.

Az MSZP jelenlegi gyengélkedésének oka nem a gaz ellenség. Sőt. Az megtesz mindent önmaga ellen, azaz maga ellen cselekszik. A bajok, a zavarodottság, a csőlátás okát tehát nem a Fideszben és nem Orbánban stb., stb. kellene keresni. Azt hiszem, az MSZP és szélesebb értelemben az egész mai demokratikus ellenzék gyengélkedésének, elbizonytalanodásának az egyik oka az, hogy tehetsége kevésbé gyors ütemben nő, mint ahogyan az ország sorsa rosszabbra fordul. A pár hónapja még megfelelő receptek, hangütés és tempó ma már idejét múlt és kevés. A helyzet, az emberek hangulata radikalizálódik. Ha a lecsúszó középosztály, a klasszikus derékhad nem kap megfelelő válaszokat balról, majd elmegy a szélsőjobbra. Ez már folyik. Történelmi felelősség, hogy ne így legyen!

A bajok másik oka személy szerint Te magad vagy Attila. Jó ideje a kistorta-koncepció keretében, az MSZP egyedüli hatalomszerzésének jegyében gondolkodsz és cselekszel. Ez mindig is halálra ítélt koncepció volt. Az Együtt színre lépése óta mindenképpen az. Az országnak ma és holnap is igazi, érdemi összefogásra, demokratikus alternatívára van szüksége. Ehelyett hónapok óta a színfalak mögött gyilkolod, gyilkoltatod le azt az egyedüli formációt, amely hozhatná a hatalomváltáshoz kellő társadalmi többlettámogatást. Lehet ezt játszani, sőt sikerrel lehet. De akkor látni kell a következményeket is. Ha a demokratikus ellenzék későn és éretlenül áll össze, elbukik. Ha elbukik, bukik vele az ország is. Te magad is! Nem lesz 2018-ban diadalmas, egyedüli MSZP-s győzelem.

Nem hinném, hogy levelemre érdemi választ kapnék. De nem is ez a lényeg. Az lenne a jó, ha levonnád, levonnátok a megfelelő következtetéseket, és az ország érdekében haladéktalanul cselekednétek. Másként mint eddig.

Budapest, 2013. április 2.

Barátsággal:

Lovas Zoltán”

Vissza...