Leváltó hangulatra várva

2013-03-15 08:47:38

Március 15-e alkalmából kitüntették a Videoton edzőit, a kommunistából lett nyilas, echótévés Szaniszlót, Orbán egykori politikai háziasszonyát, Kudlik Júliát, a szélsőjobbos Kárpátia zenekar tagját, a Fidesz-kampányba beszálló CBA-vezér Lázárt, az ezüsthajós Káelt, továbbá egy "történészt", aki néhány éve Horthy-Szálasi-kiállítást rendezett.

Mindezt csak azért tartom fontosnak összefoglalni, mert eközben az ELTE-n már a tanárok névtábláin zsidóznak, és nem olvastam sehol, hogy a kormány, vagy a Fidesz jelezte volna, hogy ez nincs rendjén. A Polt-féle ügyészség sem indított hivatalból nyomozást, holott megtehetné.

Röhejesnek találtam a "Ne írd alá, Janó!" típusú rendezvényeket és írásokat is. Miért ne írta volna alá? Ezért ültették oda. Március idusán II. Vaniliáskarika is megtette a magáét: előléptette Orbán korábbi házitestőrét, a "terrorelhárítót", aki éppen az általa lakott Sándor-palotát zárta le az alaptörvény ellen tiltakozók elől.

Mindez arra utal, amit korábban írtam: polgárháborús veszély van Magyarországon. Nem enyhül a szorítás. Az inak feszülnek, a frontok megmerevednek. A Fidesz tudja: még egy évet kell kibírni, és ha minden így marad, hosszú időre berendezkedhet. Azt teszi ennek érdekében, hogy semmiben nem enged. A túloldalról nem tüntet ki senkit, feljelenti a régi önmagát idéző diákokat, félelemben tartja az országot. Tort ül a populizmus, a demagógia. Eközben Orbán azon röhög, hogy vannak még ellenzéki politikusok, akik 2006-oznak és nyolcéveznek, ahelyett, hogy összevetnék az akkori adatokat és a mostaniakat...

Azt teszi Orbán, amit Kádár 1956 után. Akkor arról nem volt szabad beszélni, hogy Kádár hogyan, milyen legitimációval került hatalomra, hogy forradalom volt, és hogy a Szovjetunió megszálló erő. Ha ezt elfogadtad, viszonylag kellemesen élhettél, apránként gyarapodhattál is. Ma Orbán és helyi kiskirályai tartják félelemben az országot. Aki a szájára veszi a vezért és viselt dolgait, az megnézheti magát: kirúghatják, elszigetelhetik, nem nyerhet pályázatokon. Ma Orbán alaptörvényét és nenyijét kell elfogadni, hogy ne érjen bántódás. Ahogy Kádár idején, úgy Orbán idején is listán szerepelsz: tudják, ki vagy, mit gondolsz, jelentenek rólad. Ha nem vagy velük, senki vagy. Vagy mégis valaki: de akkor gyurcsánybajnai, komcsi, zsidó, buzi, hazaáruló, nem is magyar.

A különbség annyi, hogy most a többség rosszabbul és bizonytalanabbul él. A politikai válság kiegészült az egyre brutálisabb szegénységgel. Akkor január 1-jén felolvasták, hogy minek az ára mennyivel emelkedett. most rezsicsökkentést és adócsökkentést hazudnak, miközben az építési- és kommunális adókat többszörösére emelték. Azt hazudják, hogy nem lehet áthárítani a bankadót és a telefonadót, pedig mindenki látja a számláját és a bankkártyás fizetéseinek költségeit.

És még mindig lehet olykor olyan hangokat hallani, hogy meg kell egyezni a Fidesszel. Hogyan? Kivel? Bárki azt gondolja, hogy aki idáig szem volt a láncban, az hirtelen kiszabadítja magát? A napnál világosabb, hogy mindenkit fognak valamivel, így is lettek kiválasztva. A fideszes képviselők és családjaik élete múlik azon, hogy hűségesek-e Orbánhoz. Aki kiszáll, az áruló. Melyikük kockáztatná meg, hogy lesavazza egy "békemenetes"? Sokan az oligarcházó Ángyánban bíztak: úgy szavazta meg az alaptörvény módosítását, hogy ihaj. Fidesz-vereség kell ahhoz, hogy ez a világ szétessen. Előtte erre semmi esély.

Mondják, a külföld most segíthet. Lehet, de ebben sem bíznék. Ha Orbán elzavarásának az az ára, hogy bedöntik a forintot, a külföldiek eladják magyar papírjaikat, hogy elveszik az uniós támogatásokat és a szavazati jogot, Orbán még inkább vérszemet fog kapni. Már most is eldöntötte: bármi áron hatalomban marad. Tudja, ha itthon képes előállítani az ostromlott vár hősies védőjének képét, tábora a megosztott ellenzékkel szemben kormányon tarthatja. Pont annyira van előre elcsalva a választás, hogy ez ilyen minősíthetetlen teljesítménnyel, és ilyen alacsony támogatottság mellett is sikerüljön.

Orbán Viktort ilyen körülmények között, de idehaza kell legyőzni. Igaz, néhányan még mindig nem értették meg annak a harminc értelmiséginek az ellenzékhez intézett szavát, hogy tessék egy színpadra állni végre, hogy az ellenzéki támogató végre lássa: a ma megosztott szavazatok akár össze is adódhatnak. Ehelyett egyesek még mindig arról papolnak, hogy nincs itt az ideje, meg majd a civilek.

Az ország többsége a közöny előtti utolsó pillanatban a leváltó hangulatra vár. Ebben csak kiegészítő lehet az uniós fellépés, amelyet egyikünknek sem kívánok. Tragédia lenne, ha csak az ország további és gyorsuló gazdasági pusztulása indíthatná el a megtisztulást, bár ez is megtörténhet. A leginkább kívánatos mégis az lenne, hogy a három legfontosabb ellenzéki erő (MSZP, Együtt, DK), másokkal kiegészülve akár, egy színpadra álljon. Ekkor állhat elő a leváltó hangulat. Amikor olyan rossz már minden, hogy az összefogást a helyzet kényszeríti ki.

Különben az lesz a vége, hogy apátiába zuhan a nép, vagy a kezelhetetlen indulat tör fel, mint a gejzír. Csak ezen az oldalon nem kigyúrt, semmisségi törvénnyel megtámogatott, "vicces" Auschwitz-pólós, mindenre elszánt csőcselék indulhat el.

Jó lenne ezt elkerülni... És így sem biztos, hogy sikerül.

Forrás: Gréczyblog

Vissza...