Tábornokok pere: mindenkit felmentettek

2013-02-28 18:30:07

Csupán egy megjegyzés a hír elé! Ezután az ítélet után nem az ügyészségnek kellene fellebbezni, hanem Polt Péternek lemondani. Bizonyítottság hiányában az úgynevezett tábornokper összes vádlottját felmentette a költségvetési szerv önálló intézkedésre jogosult dolgozója által bűnszövetségben, üzletszerűen elkövetett vesztegetés és más bűncselekmények vádja alól csütörtökön a Kaposvári Törvényszék.

Az eljárás 2010. január 10-én a Katonai Biztonsági Hivataltól kapott információk alapján indult, egy parkolóban történt tettenéréssel kezdték meg az ügy felderítését. Összesen 19 gyanúsítottat hallgattak ki, közülük 18 vádlott lett. A gyanú szerint közel 200 millió forint értékben követtek el visszaélést. A vádiratban szereplő cselekmények tíz évre nyúlnak vissza.

A per január 30-án kezdődött, a vádiratot a Budapesti Katonai Ügyészség nyújtotta be. A vád szerint a dandártábornokok megállapodtak, hogy a honvédség beszállítóinak kifizetett közpénz egy részét visszakérik, és a cégek akkor juthattak hozzá a megrendeléshez, ha az összegből visszaosztottak.

A vád szerint a katonai vezetők bevonták az ügybe Fapál Lászlót is, aki a Gyurcsány-kormány közigazgatási államtitkára volt. Az eljárásban rajta kívül három dandártábornok, hat ezredes, két alezredes, egy őrnagy és négy polgári személy szerepel.

Forrás: Index.hu

Vissza...