Egy millával többen vagyunk...

2013-02-27 18:18:18

Tulajdonképpen elégedett is lehetnék, akár két okból is. Az egyik az, hogy mint helyiérdekű jövendőmondó már régen mondogatom, hogy Juhász-füvész olyan a demokratikus oldalon, mint randa, levedző kelés a szépasszony popsiján, és az ember, ha már állást foglal, nem bánja, ha véleménye igazolásra kerül, mégha jóslata valóraválása nem éppen kedvező számára, akkor sem…

Aztán azért sem bánom, hogy elvált a Milla Egyesület elnöke és szervezete a májtól, mert én ezt az eseményt kicsit későbbre tippeltem volna - úgy 2013 karácsonytájt hozta volna az angyalka serény csilingelés közepette a szépencsomagolt meglepetést, hogy a Milla kiszáll a választási együttműködésből – úgy talán nagyobbat szólt volna. Így ez a nap lett az a nap, mely nem rengette meg a világot, hozzávetőleg olyan meglepetést okozott a demokratáknak, mint libának a hír, hogy ő szerepel a róka étlapján, mint a konyhafőnök ajánlata. Ilyenkor ad hálát a demokrata annak, hogy Milla, mint szervezet nem létezik, akik közülük meg azt hiszik magukról, hogy ők egy szervezet, azok sajnos tévúton járnak, még, ha erről senki, soha meg nem fogja győzni őket, akkor is.

Nos, nem én leszek az, aki ezt megkísérli, majd rájönnek maguk is az igazságra, mint ahogy rájöhettek az LMP hívei is, hogy vezetőik éveken át hülyét csináltak belőlük, és láthatólag nincs kedvük ma sem ezzel a tevékenységgel felhagyni. Azt mondja a Milla Egyesület, hogy "A Milla számára a politika továbbra is a közügyeket jelenti; a Milla elsődleges bázisa az utca, a közélet pártpolitikán kívüli valamennyi színtere, a választók és civilek tömegei." Remek. De nem lenne hátrányos, ha valaki felvilágosítaná őket, hogy egy parlamentáris demokráciában a politika elsődleges színtere a parlament, és bár az utcagyerekek is értékes tagjai a társadalomnak, de az állam minőségére, a társadalmi igazságosságra, az ország fejlődésére éppen annyi hatásuk van, mint az albán légelhárítás földről öklüket az ég felé rázó katonáinak az ellenséges támadó gépekre. Persze ez a civilkedés kellemes állapot, el is tart néhány embert, merthogy ebben a formában legkönnyebb manipulálni az embereket: „Civil vagyok! Utálom a politikát! Tiszta vagyok! Meg még meg is tudnám oldani az ország gondjait, de nem akarom, mert én nem keveredek a korpa közé, nem képviselek senkit, mert én mindenkit képviselek – persze időnként azt leginkább, aki hálás nekem. Mint például most, remélhetőleg, most éppen a demokratikus ellenzék szétveréséért. Mindegy, béke poraikra, agóniájuk eltart ugyan majd egy darabig, de ha a Fidesz győzne a választásokon, akkor azért nem lesz tovább szükség rájuk, ha valami csoda folytán a magukat demokratikusnak nevező haszonleső kisszerű marakodók győznek, akkor meg azért nem. Majd szépen visszasüppednek az évi két egyre kisebb – nagygyűlés semmitmondásába, hálistennek. Ellenben ez a cirkusz nem jött volna létre a Bajnai-Mesterházy tandem áldásos tevékenysége nélkül. Először talán Bajnairól. Őt, mint a Libák Megmentőjét ismertették meg a néppel (v. ö: Orbán, a nyugdíjak megmentője…) ennek dacára vitathatatlan teljesítménye okán ismeri el az utca embere. Emellett Orbánék itt elkövették azt a hibát, hogy folyamatosan azt kommunikálták, hogy Gyurcsány maga a métely, aki csődbe vitte az országot, de Bajnai valamit korrigálni tudott, és ebbéli teljesítménye dicséretes. Persze ez ostobaság, mert Gyurcsány úgy adta át a kormányt, hogy az államháztartás a lehetőségekhez képest rendben volt, az IMF hitel csokorra kötve várta az utódot, akinek vitathatatlan teljesítménye, hogy a pénzpiaci válság közepette meg tudta őrizni az elődje által elért eredményeket. Az emberek egy része azt gondolja, hogy a Gyurcsány lemondása utáni szocialista töketlenkedés juttatta kormányra Bajnait, de ez tévedés, - ha Gyurcsány marad pártelnök, akkor is ő lett volna a miniszterelnök, és akkor a szocialisták nem roggyannak meg - meglehet, még a kétharmad se jött volna össze a kis Nérónak.. Mindenesetre, amikor felvetődött a hogyan tovább örök kérdése, akkor Bajnai, akit azért már megfertőzött a politika, a demokratikus oldalon légüres teret észlelt, és saját magával vélte azt betölthetőnek. Az elképzelés nem volt rossz, volt pillanat, amikor egy teljesen reális forgatókönyvet lehetett volna a személyére írni, csak sajnos őt is elkapta a tettvágy, hallgatott a környezetében dolgozó, politika ellen beoltott tanácsadókra és ahelyett, hogy minden demokratikus erő miniszterelnök-jelöltje akart volna lenni, inkább elkezdte a saját pecsenyéjét sütögetni. Vélhetőleg attól tartott, hogy a különféle politikai erők korlátozni akarják majd a mozgásterét, ezért vad önmozgásba kezdett és igen rövid idő alatt elhatárolta magát azoktól, akik legalább abban az egyben egyetértettek, hogy Orbánt el kell zavarni a búbánatos francba. Menet közben – és Bajnai mozgásával hitelesíthető módon, rájátszva hiúságára - Mesterházyt is meggyőzték tanácsadói, hogy a szocialistáknak jár a vezető szerep és a vezető tisztség bármiféle összefogásban. Az elképzelés minden szereplő részéről irreális volt, aztán, hogy a kép még zűrösebbé váljon, miként Hamlet atyjának szelleme megjelent a vár fokán Gyurcsány fehér lepedőben, na, ez aztán végképp megzavarta a káposztalevet bizonyos politikai fejekben. Holott a politika magyar mumusa csak azt szerette volna bejelenteni, hogy szervezete és ő, személyesen is, támogatni kíván mindenféle összefogást a mittudoménmicsoda ellen, ami ugyan úgy néz ki, mint a diktatúra, úgy is viselkedik, mint a diktatúra, de nem mondjuk ki a nevét, mert akkor lesznek a Belvárosban, akiknek ez – egészen a vagon ajtajáig - még nem tetszik. Mindezen közben mindenki elkezdett sasszézni, Kónya a Szolidaritástól ha jól emlékszem hallgatott, de Bajnai is bevetette a rongyláb-figurát, annak tudatában, hogy sem neki, sem újszülött szervezetének mérhető támogatottsága nincs, emellett Gyurcsány gazdasági minisztere és utódjaként nanehogymár ő kezdje emlegetni az elmúltnyolcévet!

Ha voltak illúziói, a buszok hátfalára nézve illett volna lemúlni róla, de úgy tűnik, nem ez történt. Mesterházy személyiségét meg agyonnyomja elődje, akinek tehetsége és teljesítményei letagadhatók, de ép ésszel kétségbe nem vonhatók, emellett pártja súlyos egyéniségei és pénzcsinálói úgy utálják hajdani elnöküket, mint Szélestenyerű Fejenagy a kukoricagölödint. Ebből így nem lesz lótúró sem, nem együttműködés. Amit Gyurcsány ajánlott, hogy istenítélet-jelleggel párbajban döntsenek a jelölt személyéről, az illúzió, mert ha ők el is fogadnák az eredményt, a választóik nem. Emellett a választási törvény miatt mindenki kényszerpályán van, és a versenybe még be fog szállni ötmillió önjelölt magánzó is, főleg, ha a jelentkezőknek pénzt oszt Vityka. Közös jelölt kell, más megoldás nincs. A pálya most hálistennek megint tisztult kicsit, itt lenne az ideje megtanulni kompromisszumokat kötni. És talán észre kellene venni, hogy a demokratikus oldal Gyurcsányhoz való viszony olyan, mint a férj és a csúnyaarcú, de okos és szorgalmas, nett és tiszta, lepedővirtuóz feleség viszonya. Lehet takargatni és megtagadni, de ez inkább szánakozást vált ki, de lehet büszkén melléállni és dicsérni jótulajdonságait, eredményeit, felvállalni őt és látványosan szeretni. Orbán mellé állítva maga a tiszta ész, igazmondás és becsület, kár besegíteni a diktátorocskának. Az már Kádárral kapcsolatban is kiderült, hogy a süketelés meg a megtagadás nem vezet sehova, tisztán kell beszélni, elismerve az értékeket és bírálva a hibákat, elítélve az esetleges bűnöket, abból ért a nép.

El kellene kezdeni talán…

Forrás: PuPu blogja

Vissza...