Újságírásból ez már a legalja

2013-02-24 17:12:34

Nem ért meglepetés, hisz csak az történt, amire számítottam is. Valamivel több mint egy héttel ezelőtt írtam már arról, hogy február 15-én Veszprémben a volt Bányász Székház előtt zajló Jobbik ellenes antirasszista tüntetésről miként számolt be a helyi sajtó. Akkor megjósoltam, hogy a most pénteken megjelenő Veszprémi 7 Nap várhatóan bagatellizálni próbálja majd az ott történteket.

No, nem a Jobbik mondanivalóját, sokkal inkább az ellenük fellépők -a veszprémieket és a társadalom egészét a gonosz gondolatoktól, a gyűlölködéstől is védő- szerepét.

Nem tudom hányan hallottak már róla: „Adócsalás miatt emelt vádat az ügyészég a Dunántúl legnagyobb lapkiadó cégének érdekeltségébe tartozó kft. ügyvezetője ellen. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal vizsgálatában fény derült arra, hogy a Veszprémben is ingyenes hetilapot kiadó vállalat vélhetően „trükközött” a bérek kifizetésénél, illetve a kedvezményes áfakulcs alkalmazásával, hogy minél kevesebb adót kelljen fizetnie. Csaknem 22,5 millió forintos kárt okozott a költségvetésnek egy dunántúli lapkiadó társaság ügyvezetője, aki ellen folytatólagosan elkövetett adócsalás bűntette és magánokirat-hamisítás vétsége miatt emeltek vádat a napokban- értesült a Magyar Hírlap Gulyás Ildikótól. A Veszprém Megyei Főügyészség szóvivője elmondta, a vádlott vezette társaság az önkormányzati közszolgálati hetilap szerkesztésére, megjelentetésére, terjesztésére kiírt pályázat nyerteseként jogosulatlanul alkalmazott termékértékesítésre vonatkozó, kedvezményes adókulcsot.” Már 2012. november 28-án is írt erről a Magyar Hírlap tudósítójaként Füssy Angéla. Íme: „Huszonkétmillió forint adót csalt el a Dunántúl legjelentősebb lapkiadó és terjesztő csoportja – közölte tegnap a Nemzeti Adó-és Vámhivatal. A lapcsoport ügyvezetőjét információink szerint gyanúsítottként hallgatták ki, és a nyomozás lezárását követően vádemelési javaslattal adták át az ügyet a Veszprémi Városi Ügyészségnek. Lapunk úgy értesült, a négy dunántúli megyében is ingyenes hetilapot kiadó Maraton Lapcsoportról van szó, amely nemcsak lapkiadásra és szerkesztésre, hanem további nyomdai munkákra is sorra nyerte a megbízásokat önkormányzatok által kiírt pályázatokon. Az ügy három évvel ezelőtt robbant ki, amikor a veszprémi önkormányzat által helyi lap kiadására kiírt pályázatot a Marathon Lapcsoport nyerte meg a Helyi Témával szemben, úgy, hogy az elvégzett munkát termékértékesítésnek álcázva kedvezményes, ötszázalékos áfával számolta.Kerestük a cégcsoport vezérigazgatóját, Heffler Györgyöt is, de lapzártánkig nem sikerült utolérnünk. Hefflernek a NAV kárenyhítésként hétmillió forintját zárolta.”

Amíg a gyanú nem bizonyosodik be, természetesen jár mindenkinek-így a főszerkesztőnek is- az ártatlanság vélelme, aki mellett hétről hétre mint megbízott felelős szerkesztő Mátyus Tamás írja az évente Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata által 23 millió Ft közpénzzel támogatott lapban megjelenő tudósítások jó részét. S aki mellett még ott ül a szerkesztőbizottságban Joós Eszter, aki egyúttal a Polgármesteri Hivatal sajtószóvivője és a Fideszes városvezetés politikai megbízottjaként tagja leginkább a szerkesztőbizottságnak.

No, ez az igencsak furcsa ügybe kever(edet)t kiadvány most pénteki számában Mátyus Tamás tollából tudósítást közöl „Fórum és tüntetés volt a bányászszékháznál címmel”.

A cikkben egy kukk nincs arról, hogy Gyöngyösi Márton a Jobbik képviselője mint országgyűlési képviselő 2012. november 26-án a Parlamentben olyan javaslattal állt elő, mely szerint listázni kellene a zsidó honfitársainkat. S tulajdonképpen Veszprémben most azért tart fórumot, hogy meggyőzze arról hallgatóságát, mennyire fontos is ez. Ugyan elterelő műveletként már arról beszéltek inkább, hogy ők csak a képviselők és kormánytagok közül akarják tudni- annak nemzetbiztonsági kockázata miatt- kik is a kettős állampolgárok, de egy tudósítónak talán illett volna addig eljutni, hogy az előzményekre is korrekt módon rámutasson. S akik látták a Jobbik rendezvényre invitáló plakátot, talán azt is észrevették -a Jobbik a vele szemben a Kossuth téren még egységesen fellépőket, így az MSZP mellett a Fideszt is vádolta azzal, amikor Gyöngyösi Márton parlamentben tett kijelentései miatt fogtak össze, akkor valójában az igazság ellen fogtak össze.

Mátyus tudósítása ezekről szót sem ejt. Annál inkább fontos viszont szerinte a veszprémi Jobbik elnökének azon kijelentését az olvasókkal megosztani, mely szerint az ellentüntetők a Ron Werber-i gyűlöletkampány részeként vannak jelen és megpróbálják összeugrasztani a magyart a magyarral.

A Világos Veszprémért Mozgalom szóvivőjétől is pusztán azt tarja fontosnak megosztani, azért fordítottak hátat a fórumra érkező Gyöngyösinek, mert szerintük a társadalomnak is így kellene viselkednie.

A cikk azzal indít, hogy az előadást telt ház várta. Egy szó sincs arról, mit, hány főt is takarhat az a telt ház. Arról sincs egy szó sem, hogy milyen (-akár a betiltott gárda-) egyenruhákban és hányan paroláztak a ház előtt és adtak "testőrséget" a fórumra érkezőknek. Olyan -szintén Mátyus Tamás által készített- fotó került be a tüntetés illusztrációjaként az újságba, ami a 3 tömbben felálló tüntetők mindössze egyetlen csoportját mutatja. S ami szerintem igencsak undorító és átlátszó- a tüntetést így is lekicsinyelni, marginalizálni akaró- manipuláció, leírja, hogy amíg a szóvivő 300-400 fősre taksálta a demonstrálók számát, addig a rendőrség mindössze 150-200 fősre. Nos, aki veszi a fáradtságot és rákeres az interneten, az szerencsére sok fotót találhat az eseményről. Nem egy képen kiválóan látható, valóban jelentős, legalább 300 fős tömeg volt jelen a Jobbik ellenes demonstráción. A rendőrség a gyülekezés pillanataiban (kb. fél négy körül) becsülte 150-200 fősre a tömeget. A tüntetés hivatalosan 15.45-kor kezdődött és fél ötre gyűltek össze a legtöbben a valamikori bányászszékház elé.

No, de valójában nincs jelentőségük a létszámadatoknak azon túl, hogy odabenn legjobb esetben is alig harmad-annyian voltak, mint ahányan odakinn az ellenük fellépők. Amit leírt a tudósító az alapján az érzékelhető, már ezzel is a rasszisták kedvében akart járni. (Arról itt én most nem írok részletesen, miként parolázik a Jobbik helyi vezetőivel az újság felelős szerkesztője. Nem érdekel igazán-csak elszomorító- az egyébként nagyon is világosan mutatott pártszimpátiája.)

Az viszont zavar, ha a leírtak elolvasása után igencsak úgy tűnik, van, aki az adófizetők pénzéből a tények elferdítésén dolgozik, és ezúttal sajnos hatásosan. A legtöbben csupán ebből a hetilapból tudnak ingyenessége és minden háztartásba eljuttatása miatt tájékozódni. Egy ilyen kiadványban különösen kellene ügyelni a kiegyensúlyozottságra és a pontos, korrekt tájékoztatásra. Ehelyett azt érzékeli az ember, hogy a Jobbik térnyerését igyekszik a lap egyre jobban elősegíteni.

Kérdem én, miként lehetséges, hogy a tudósító egy kukkot nem ír arról, ami pedig rendkívüli fontossággal bír. Ennek a volt bányászszékháznak a helyén egykor a veszprémi zsinagóga állt. Ennek az épületnek a falai még most is őrzik azok sóhaját, akiket 1944-ben gettóba kényszerítettek oda. Oda, amely ház falán ma emléktábla jelzi, mi történt itt egykoron. Ahonnan zsidó honfitársaink százait hurcolták el, a megsemmisítésükre létrehozott haláltáborokba. S arról sem szól a tudósítás egyetlen mondata sem, mécsesek és fehér virágok, piros-fehér-zöld kis papírzászlócskák százait helyezték el a tüntetés résztvevői az emléktábla alatt a demonstrációjuk zárásaként. Így emlékezve a tisztességesen gondolkodó és a listázási szándékon felháborodó, a rasszizmust elítélő veszprémiek nevében az egykor ott zajlott tragédiáról. Miként lehetséges az, hogy az újságíró nem kérdezte a Jobbik így szerintem még kegyeletsértést is elkövető tagjait arról, nem gondolják-e, hogy fórumukhoz rendkívül rossz, ízléstelenségre (vagy inkább direkt provokáló magatartásukra) valló helyszínt választottak? S ha már kérdezni nem merte, legalább a tüntetők ezen jelzését tette volna közzé, hogy ne lehessen ebből is azt sejteni, az újságíró sem lát ebben semmi kivetnivalót. Talán még azonosul is vele.

Sajnos nem én vagyok vélhetően az egyetlen, aki minderről azt gondolja, ez már az újságírás legalja. S manapság sajnos ez is megtörténhet, ráadásul az adófizetők nem kevés forintjából.

Vissza...