Bumfordi kormány

2010-10-22 20:22:08

Ma én is ott voltam a Demokratikus Koalíció "zászlóbontó" rendezvényén a Szent István parkban. Örülök, hogy ott voltam.  Remek beszédet mondott Gyurcsány Ferenc. Olyan beszédet, ami világosan mutatott rá a manapság tomboló narancssárga bolsevizmus igazi veszélyeire. Meglep, hogy a média ennyire periférikusan számol csak be az ott történtekről. Szerencsére az internet segít áthidalni ezeket a problémákat.

A  kapcsolat.hu -n meghallgathatja teljes terjedelmében az elhangzó beszédeket. Ide klikkelve érheti el a honlapot.   

Egy-két idézet ízelítőül: "A Demokratikus Koalícióhoz csatlakozókat arra kérem, legyenek a szabadság apostolai, mondják el, hogy szabadnak lenni jó."

"Istennek az imákban és nem az alkotmányban a helye". Gyurcsány Ferenc szerint csak azok gyakorolhassák választójogukat, akik a közteherviselésben is részt vesznek. Arra kérte az MSZP-t, hogy bojkottálja az alkotmány előkészítésében való munkálatokat. "A blőd hatalmi ámokfutáshoz ne asszisztáljunk!"

„Hazánknak önmaga nagyságától elszédült bumfordi kormánya van, amely mögött Európa jobb klubjaiban összesúgnak, és azt mondják: itt vannak az új barbárok" .

"A seprő jobban áll a boszorkányok, mint a politikusok kezében" - mondta Gyurcsány, majd hozzátette: hogy az ördög és a boszorkány nem áll messze egymástól. Azzal, hogy a kormány megtiltja az APEH-nek, hogy a magánnyugdíj-pénztári befizetéseket tovább utalja, Orbán sikkaszt. "Ne nyúlkáljon a zsebünkben, mert rá fogunk csapni a kezére".

Itt olvashat korrekt tudósítást az október 22-én, pénteken délután történtekről.

 

Vissza...