Kedves Bőhm András!

2013-02-11 17:58:56

Olvastam a hvg.hu portálon megjelent írásodat, amely a a változatosság kedvéért megint gyurcsányozik egyet. Több ismerősöm is mondta, hogy nem érdemes rá válaszolnom, elvégre, már nem vagy a politikai palettán, és nyilván azért született a dolgozat, mert valamilyen formációban ezzel szeretnél újra szerephez jutni.

Eltelt néhány nap, és én mégis úgy gondoltam, reagálok, mert azok a fáradt és rossz közhelyek, amelyeket felsorolsz, még ma is létező toposzok az úgynevezett balliberális értelmiség berkeiben. Már amelyikben.

Úgy gondolod, Gyurcsány Ferenc az akadálya az ellenzéki együttműködésnek. Nem zavar, hogy az ország sokkal jobb állapotban volt még a világválság kitörése után is, mint most. Ha ennyire kiakadtál az őszödi beszéden - ennyi idő elteltével persze-, miért voksoltál újra elmondójára, amikor bizalmi szavazást kért az országgyűlésben? Kiülhettél volna a függetlenek közé, de nem tetted.

Ha ő ma bejelentené teljes visszavonulását, holnapra tavasz lenne, csökkenne a kenyér és a benzin ára, az éhségmenet is visszafordulna, nem vegzálnák a rokkantakat, nem lennénk bóvliország, nem lett volna visszamenőleges törvénykezés, épségben maradt volna az alkotmány? Lehet, hogy nem értesültél róla, de Gyurcsány Ferenc, és a Demokratikus Koalíció már része az ellenzéki együttműködésnek. Hetek óta tárgyalnak az alkotmányozás, az oktatás, a gazdaság és a külügyek kérdéseiről. Az ülések egy részén - a vetésforgó szabályai szerint - több alkalommal a DK elnökölt.

András, azért is tartom különösnek, hogy szerinted Magyarország korábbi miniszterelnöke lenne az akadálya az ellenzék összeborulásának, mert Te sem gondolhatod komolyan, hogy az LMP Gyurcsány miatt verte szét - igaz, erős külső segédlettel - önmagát. Komolyan elhiszed, hogy Bajnai Gordon azért ment neki a hétvégén az MSZP-nek, mert volt koalíciós miniszterelnököd még aktív politikus? Nem tűnik fel, hogy Bajnai egyesületének alapítói közül csaknem mindenki dolgozott Gyurcsánnyal? Nem is beszélve a szocialistákról. Ő vonuljon vissza, a régi emberei pedig szolgálják tovább a haza üdvét? Azért jelenti be boldog-boldogtalan, hogy pártot alapít - nyilván az ellenzéki egység jegyében -, mert az általad nem kedvelt politikus jelen van? Azon az ellenzéki tárgyalás-sorozaton az MSZP is ott ül, elvégre ők találták ki. Tehát nekik Gyurcsány rendben van. (Fura is lenne, ha nem így lenne...) Ungár Klára is csatlakozott, aki eddig szintén Gyurcsányt ütötte, legutóbb pedig már az ő romavédő tüntetésén szónokolt. Külsősként - mivel nem párt - ott van Kuncze Gábor egyesülete is. Most akkor akadálya az ellenzéki együttműködésnek a DK és Gyurcsány, vagy mégsem?

András, ne akarj erővel valakit visszaléptetni! Csinálj jobbat, különbet! Állítsd elő azt a helyzetet, amelyet kívánatosnak tartasz! Mutasd meg, hogy vannak Benned tartalékok! Szervezz olyan erőt, amelynek van 7000 tagja, jelen van 750 településen, amely nyert már két időközi választást. Ez a Demokratikus Koalíció. Tudod, Gyurcsány pártja, amely egyedüliként tünteti fel a honlapján a gazdálkodása adatait, és amelyet törvénytelenül fosztottak meg frakcióalapítási jogától. Javaslom, hogy Te is szervezz keddtől három napos virrasztást az oktatásért, vagy korábban éhségsztrájkot és élőláncot a regisztráció ellen, járd az ország falvait ugyanekkora erővel, médiajelenléttel és hittel, és akkor Gyurcsány Ferencre tényleg nem lesz szükség. Szavad és akciót hírét hallja meg a New York Times a Figaro és a Spiegel - és akkor eljön a Te időd. De amíg nem így van, több szerénység és méltányosság kéretik.

Nézhetjük a dolgot más szemszögből is. Ugyanazt az energiát, amit ebben a visszavonultatós dolgozatba öltél, másra is fordíthattad volna. A Gyurcsány-kormány idején (is) SZDSZ-képviselő voltál, így írhattad volna azt is: büszke vagyok arra, hogy abban a ciklusban lehettem kormánypárti honatya, amikor deszegregációs, és családon belüli erőszak ellenes törvényt fogadtak el, amikor létrejött a Kenedi-bizottság, amikor állam és egyház elválasztva működött, amikor hiteles és korrekt program indult az egészségügy és az oktatás területén, amikor jött a Mercedes és az uniós innovációs központ, amikor hat új egyetem épült, amikor autópályák, kórházak, művelődési házak épültek. Amikor nem pártkatonákat neveztek ki, amikor idejárt a világ összes vezető politikusa. Tudod - és lehet, hogy ez fáj: ha 2006-ban nincs Gyurcsány, talán nem is lettél volna akkor országgyűlési képviselő.

Horn Gábornak az alkotmányellenes, és az ország számára máig ható súlyos károkat okozó népszavazás éjszakáján tett megjegyzését pedig ne védd meg. Horn bunkó volt, és ki kellett volna rúgni, elvégre ilyen ember nem maradhat koalíciós egyeztetésért felelős (!) államtitkár. Szavainak jelentős szerepe volt pártod későbbi felszámolódásában. Érdemes lenne azt is megnézned, mi történt az SZDSZ-szel Kuncze után... A belső választási csalás, Retkes Attila pajzsra emelésével Pető, Magyar, Konrád és mások távozása, és így tovább... Gyurcsány a hibás??

Kedves András! Gyurcsány nélkül nincs kormányváltás. Hívei rá akarnak és rá is fognak szavazni. Másra aligha. Csakazértis. Márpedig egyetlen voksról sem szabad lemondani 2014-ben.Azokról sem, amelyeket a DK-ra adnak le. Vagy Te otthon maradsz, ha van ellenzéki egység Gyurcsánnyal együtt? Az MSZP még most sem érte el azt az 1,5 milliós szavazótábort, amely miniszterelnök-pártelnöke lemondása idején az övé volt. Jobbról-balról ütve létrehozott egy tisztességes programot megalkotó pártot, amelynek elkötelezett tagjai és szimpatizánsai nélkül semmiféle ellenzéki rendezvény nem létezik. Miért akarsz Te egy demokratát kitiltani, miközben össze sem lehet hasonlítani, mennyivel tett többet ezért az országért, mint mások?

Nem ilyen fárasztó és igaztalan cikkeket kell írni negyvenkettedszer, hanem dolgozni. Javaslom a terepmunkát: pártszervezés, országjárás, be a nép közé... Tudom, hogy ez a nehezebb, de az ellenzéki oldalon mindenkire szükség van, ha le akarják váltani ezt a maffiát. Gyurcsányra, Bajnaira, Mesterházyra, Kunczéra - és Rád is. Csak találd már meg, hogy ki ellen harcolsz.

Forrás: Gréczyblog

Vissza...