A Lokálpatrióták is csatlakoztak!

2013-02-06 16:14:29

2013. február 15-én (pénteken) a Jobbik országgyűlési képviselője Gyöngyösi Márton 16.30-tól a volt Bányász Székházban (Budapest. u.2.) tart előadást a Jobbik veszprémi szervezetének meghívására. Nemcsak a Parlamentben november 26-án elmondott listázási javaslatát tartjuk felháborítónak és elfogadhatatlannak, hanem azt is, hogy ezen a helyszínen rendezik meg a "Jobbik igazságát" hírdető előadását.

Abban az épületben, amelynek helyén egykor a veszprémi zsinagóga állt, és amely épület falán ma is emléktábla jelzi, ide és a környező épületekbe – gettóba - gyűjtötték össze, a veszprémi és Veszprém környéki zsidóságot. Majd erről a helyről hurcolták el őket a haláltáborokba.

Mi, a Világos Veszprémért Mozgalom tagjai, hozzánk társuló civil és politikai szervezetek, magánemberek, nem hagyhatjuk, hogy a szólás szabadságával visszaélve, rasszista eszméket, antiszemita gondolatokat terjesszenek a holokauszttal saját állításuk szerint már torkig lévő Jobbik tagok és szimpatizánsok. Néma tüntetéssel tiltakozunk ezen a napon –nem a Jobbik egyik képviselője, hanem a Jobbik, mint radikális párt rasszista és antiszemita megnyilvánulásai ellen a volt Bányász Székház (Budapest u.2.) épülete előtt 15.45 és 17.00 között.

Várunk mindenkit, aki egyetért céljainkkal, aki felháborítónak tartja a Jobbik listázási szándékát és elfogadhatatlannak tartja ezeknek a gyűlöletkeltő gondolatoknak a terjesztését! Egy néma demonstrációra várunk mindenkit, aki nem kér ebből az országunkat érő gyalázatból!

(Hozzatok magatokkal fehér szegfűt, mécsest, s a várhatóan hűvös időjárás ellenére viseljetek világos, lehetőleg fehér sálat, sapkát, kabátot, vagy tartsatok a kezetekben fehér esernyőt!) A demonstráció néma és méltóságteljes tüntetés lesz szándékaink szerint. Figyeljetek arra, hogy az általatok készített transzparenseken, plakátokon tiltott önkényuralmi jelképek véletlenül se legyenek! „Aki horogkeresztet, SS-jelvényt, nyilaskeresztet, sarló-kalapácsot, ötágú vöröscsillagot vagy ezeket ábrázoló jelképet a) terjeszt; b) nagy nyilvánosság előtt használ; c) közszemlére tesz; ha súlyosabb bűncselekmény nem valósul meg, vétséget követ el, és pénzbüntetéssel büntetendő.”)

Védjük meg együtt Veszprémet a sötétségtől!

Világos Veszprémért Mozgalom

Eddig csatlakozó szervezetek:

Demokratikus Koalíció Veszprém városi és Veszprém megyei szervezetei, Híd a Demokráciáért Egyesület, HIT Gyülekezete, Kádártai Lakosok Egyesülete, Lokálpatrióták a Városért Közhasznú Egyesület, Magyar Szocialista Párt Veszprém, Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetsége Veszprém megyei szervezete, Szabadelvű Polgári Egyesület Veszprém, Szövetségben Együtt Magyarországért Veszprém városi és Veszprém megyei szervezetei, Magyar Szolidaritás Mozgalom Veszprém városi és Veszprém megyei szervezetei, VÁLTOZÁST! 2014 Mozgalom, Veszprémi Polgári Társaskör és a Veszprémi Roma Nemzetiségi Önkormányzat.

Várjuk további civil szervezetek, politikai pártok, tömörülések, magánszemélyek csatlakozását!

Vissza...