Ő már nem változik, itt marad ennek az újra szerencsétlenné tett magyar kultúrának a nyakán. Feneketlenül gyűlöli, ami liberális, ami demokrácia, ami nem úgy hazafi, ahogy azt az ő elrugaszkodott eszmevilága sugallja. Szégyen és közveszély, hogy ennek a józan ítélőképesség nélküli embernek kezébe hatalmat, pénzt, befolyást adnak. Még hozzá alaptörvényileg!
De Medveczky Ádám karmesteren csodálkozom és megdöbbenek. Mint ismeretes, a karnagy úr azt mondta, hogy ha Konrád György kimegy külföldre és onnan kígyót-békát kiabál hazájára, akkor nem magyar. És, amennyiben hasonló kritikával él a Nobel-díjas Kertész Imre, vagy Esterházy Péter, akkor magukra vessenek, mert ők sem magyarok.
Furcsa! Nem tudtam, hogy a jeles muzsikust a kitűnő, szabad szellemű Zeneakadémián okleveles magyarszemlésszé is kiképezték.
Medveczky egykor jó muzsikusként, nagy reményű karmesterként kezdte pályáját. Mi történt ezzel az emberrel? Mitől veszti el emberségét, józanságát, hogyan lesz egy univerzális művészet gyakorlója, durva, embert sértő, művésztársakat gyalázó, vad nacionalistává? Olyanná, aki kétségbe vonja Kertész Imre, Konrád, Esterházy vagy bárki magyarságát. Micsoda belső megtévedés, micsoda a beteges indulat kell ahhoz, hogy egy valaha értékes muzsikus ilyen megveszekedett kijelentésekre ragadtassa magát? A lélektan tud választ adni erre a félelmetes jelenségre. Idők múltán, ki tudja miért, a tehetség fogyatkozik, a nagy remények nem válnak valóra. Helyükbe ellenségesség, a nála kvalitásosabbal szemben gyötrő irigység lép. Ahelyett, hogy minden erejével, szorgalmával, valaha volt jelentős tehetségét tartaná karba , gyűlölködik, magyarkodik, kiosztja, hogy ki magyar, ki meg - szerinte - nem az. Talán Bartók Béla magyarsága ellen is kifogása van karnagyunknak? Hiszen az az ember, aki nagy magyar és ugyan akkor egyetemes alkotóművészként nem tudta elviselni szeretett hazája jobbszélre tolódását, aki Konrádnál, Kertésznél keményebb szavakkal illette kora álmagyarjait, bőven rászolgált mai mérce szerint a "nem magyar" kitételre.
Bartók írja, nem sokkal emigrációba menekülése előtt, egyik levelében: "Sajnos nálunk az úgynevezett keresztény középosztály szinte teljes egészében a náci eszméknek hódol. Szégyellem, hogy én is ebből az osztályból származom." Ha Medveczky következetes, akkor ezen az alapon egy hangnyi Bartókot sem fog vezényelni! De nem ám! Azt a művészt, akit a Horthy-korszak nacionalistái nem győztek támadni, aki szörnyűségnek tartotta a Horthy-korszak lezüllését. Csak hát ugye az a baj, hogy még sem Tormay Cécile, meg Wass gróf, hanem Bartók Béla az, aki minden időkre a művészet és az erkölcsi kiállás legnagyobbjai közé tartozik.
Meg aztán, ha megemlítem Schiff Andrást - hát vele, napjaink egyik legremekebb magyar pianistájával, hogyan állunk? Ő, az emberi méltóságában, magyarságában, hitében folyvást megsértett nagy művész, szintén az emigrációt választotta. S nem fogja be peres száját, hanem nagy elődeihez hasonlóan nem szűnik meg honi viszonyainkat a legkeményebben bírálni. Ahogyan tette ezt Bartók, ahogy tette egykor Bruno Walter, Toscanini vagy Thomas és Heinrich Mann és még annyian!
Mint a magyar Operaházból elűzött remek dirigens, Fischer Ádám és testvére a nem kevésbé jeles muzsikus, Fischer Iván. Medveczkynek ezek a nagyszerű magyar művésztársak nem magyarok? Esetleg Thomas Mann műveit sem veszi a kezébe, mert anno a német próza e nagymestere kora német rezsimjét a lehető legkeményebb "nemnémet" szavakkal illette s kit ezért német állampolgárságától is megfosztották. Medveczky Ádám nyilván nem kíván a "nemmagyar" Schifffel együtt muzsikálni. Művészbarátságot, erkölcsi, esztétikai értéket feláldoz egy megveszekedett álmagyarság, egy gyilkos nacionalizmus oltárán?
Jobb sorsra érdemes művész így pusztítja önmagát, s így pusztítja hazáját, amikor kiutasítaná, egy gonosz és ostoba politikai kurzus és egy belső meghasonlás jegyében a legnagyobb magyarokat. A kígyó meg a béka most már ott van, ahol régebben még muzsikálás volt, ahol a művészi igazmondásnak volt otthona. Titkon - gondolom - Medveczky és társai azért tudják, hogy egy hazug politikai kurzus elkerülhetetlen bukása után helyre áll a rend az értékek körében. A magyarságukból kigyalázott, megsértett művészek, Schifftől Esterházyig és tovább, fényesebben, igazabban lesznek magyar és egyetemes művészek, mint eddig. A talmi, az irigy, a hitvány politikába belázasodottak pedig kihullanak a művészetből. Nekik nem marad más, mint a szégyen, a tükörbe nézés és gyötrelmes felismerése annak - kígyóval, békával, hogyan alázták meg önmagukat, egykori művész mivoltukat.
Tudnom kellett volna persze, hogy 2006-ban Medveczky Ádám a MIÉP-Jobbik közös jelöltje volt.
Szász István szaszi@nepszava.hu /
|
Fekete Györgyön nem csodálkozom. Rapid Györgyként jól emlékszem, mikor az Antall-kormány al-kultuszállamtikárként "büdös bolsikén" tisztes szakembereket úgy rúgott ki rapidul, ahogy csak tudott. Bár akkoriban kicsit azért meglepődtem, mert Feketét, mint jó belsőépítészt ismertem meg. No, de ugye, neki egyszerre mindenki, sok máshoz hasonlóan, nyomorult vörös lett, aki nem Csaba királyfi sosemvolt csillagösvényén érkezdett és nem alázatosan szolgálta az új jobboldali rezsimet.