2016-ig nem nagyon lesz itt jobb Ă©let

2013-01-29 19:19:35

A Demokratikus Koalíció elnöke délutáni fórumát megelőzően a helyi televízió stúdiójában válaszolt a sajtó munkatársainak kérdéseire. - Elnök úr, milyen tapasztalatokat szerzett a belvárosban tett séta során? - Pápa barokk főtere nagyon szép, az ez egyik legszebb az országban. A város közepe is nagyon szerethető, szép. Hogy mennyire könnyű, jó itt lakni, azt nyilván a helyiek jobban tudják.

- Milyen céllal látogat el az ország különböző településeire?

- Az országjárást éppen egy éve kezdtem Vasason, Miskolcon. Fanyalogva fogadta a magyar közvélemény: - Micsoda hülyeség, hogy egy miniszterelnök, aki gazdag, beköltözik egy lakótelepre. Nyilván hazugság az egész. Én ezt azóta rendszeresen teszem, és tenni fogom, amíg a politikában ellenzékben leszek. Ha kormányon van az ember - és ezzel mentsük fel a kormánypárti kollégákat - ezt nem tudja megcsinálni. Én hétfőn elmegyek Pestről, pénteken megyek vissza, aki kormányoz, az meg nyilvánvalóan Pesten van. Ellenzékben tájékozódunk, kormányon meg kormányzunk. Azt akarom, hogy legyen élményem arról, hogy milyen az ország életének a nehezebbik fele. Valamit megértek, amit korábban talán nem értettem meg ebből a világból. Kisvállalkozóhoz megyek, polgármesterrel találkozom, intézménybe, és családokhoz. Aztán megpróbálom levonni mindennek a tanulságait.

- Hogyan foglalhatók össze az e téren szerzett tapasztalatai?

- Fáradtak vagyunk, nem nagyon bízunk a jövőben. Nem két és fél, hanem sokadik éve nehéz. Ebben a tekintetben ne bántsuk csak a mai kormányt. 2006 óta ez folyamatosan viszonylag nehéz. Azt mondom a pápaiaknak, hogy sokkal jobban élnek, mint az ország keleti felén, és egyik-másik részén. Persze ez őket nem fogja vigasztalni, hiszen mindenkinek a maga baja fáj, de olyan elképesztő szegénységet, amit Szabolcsban, Dél-Biharban, Békésben látok, lehet, hogy el tudtam képzelni, de megélni, szembesülni a reménytelenséggel, azt nem. Az a baj, hogy egy kicsit mindegyikünk elveszítette a hitét abban, hogy ez rövidtávon sokkal könnyebb lesz. Ellenzéki politikusként nyilván kormányváltást akarok, de még ha ez lenne is, 2016-ig  itt jobb élet nem nagyon lesz, márpedig mindenki azt szeretné.

- Mit céloz meg pártja programja?

- Én hiszek ebben az új világban, miközben tudom, hogy az átmeneti időszak a többség számára inkább bajt hoz, mint jót. De azt tudom mondani hasonlatként, hogy aki elkezd edzőterembe járni, az egy darabig csak szenved, és sok hónap kell, mire lát magán egy kis vállizmot. Ez egy nehéz történelmi kor, de az európai egyesült államok az jó ügy, tehát mindinkább növelni kell az együttműködést. A piacgazdaságnál nincs jobban működő történet, nem kell túl sokat hinni az államban, magunkra kell vállalni az egészségügy, az oktatás és sok minden más felelősségét, kötelességét. Legyünk sokszínűek. Én nem hiszek a keresztény konzervatív Magyarországban, de hiszem, hogy kell ilyen is, kell szabadelvű is, szociáldemokrata is, istenfélő, hívő, agnosztikus is. Ebben az értelemben mi egy nagyon nyugatos polgári világot képviselünk, de kétségtelen, hogy ennek nincsen ma többsége Magyarországon. A többség szereti az erős államot, az erős főnököt, a gondoskodást. Nem hiszem, hogy mi nyerni fogunk, de hát nem is az a célunk, hanem hogy legyen 8-10 százalékunk. Összefogás-pártiak vagyunk, bár ebben mi vagyunk a legkisebb játékosok. Van itt három másik szereplő, ez rajtuk fog múlni. Nem azt mondom, hogy kibicelni fogunk, inkább csendestársak leszünk. Mi azt mondjuk, hogy össze kell fogni. Az LMP szakad, nem tudják eldönteni, hogy merre kell menni. A szocialisták a legerősebbek, de a szocialisták egyébként sok tekintetben tehetséges, sikeres elnökét nem tartják annyira jó miniszterelnök-jelöltnek, mint Bajnai Gordont. Utóbbit sokan elfogadnák, de nincsen mögötte szervezet, párt. Ezt összeegyeztetni pokoli nehéz, szerintem csak őszre sikerül. A képlet egyszerű: ha nem fogunk össze, akkor elveszünk. Ha összefogunk, akkor meg fogjuk verni a Fideszt rendesen. El lehet dönteni, hogy melyik a fontosabb.  

Nagy Imre

Forrás: Naplo-online

Vissza...