Sötét Magyarország

2013-01-27 18:10:39

Colosseum – korának építészeti remekműve – 2000 éve hirdeti a rómaiak tudását, Róma dicsőségét. Tanúja az emberi kegyetlenségnek, szenvedésnek. Vér és könny előzte meg építését, vér és könny áztatta építőköveit, vér és könny kíséri sorsát napjainkig.

Hódító birodalmak (kivétel nélkül) más népek leigázásának, kirablásának, a „zsákmánynak” köszönhetik gazdagságukat. Róma városának több évszázados fejlődése – épületeinek pompája – szorosan összefügg hódításaival.

A jeruzsálemi templomot Titus légiói 70-ben rombolták le. Vélhetően a zsidó kincsek nagy részét és a zsidó rabszolgák ezreit hurcolták 71-ben Rómába. Ez a történelmi esemény, amely végzetessé vált a zsidó nép további sorsára, közvetlen előzménye a Colosseum felépítésének.

Az épület falán elhelyezett építési felirat alapján valószínűsíthető, hogy a jeruzsálemi templom lerombolását és kifosztását követően Rómába hurcolt zsidó kincsek fedezték – többek között – építésének költségeit. Itt az „ex manibus” felirattal találkozunk, amely a „zsákmányból” latin kifejezésnek felel meg.

Róma birodalmi terjeszkedésének, Palesztina elfoglalásának nincs köze a mai értelembe vett antiszemitizmushoz. Nem ismerték ezt a kifejezést. Zsidóság egy volt a sok leigázott nép közül.

Nem történelmi tévedés és tudatlanság, még csak nem is érzéketlenség, vagy cinizmus vezeti azt a kezet és akaratot, amely tiltakozásul sötétségbe borítja Róma történelmi központjában álló – világ egyik csodájának számító – Colosseumot.

Oka a napjainkban oly divatos, a Jobbik legrosszabb arcát mutató antiszemitizmus. Ennek hírére a jobboldal legszélét elfoglalók, a szent templom lerombolása és a Római birodalom, nem létező, nem ismert antiszemitizmusa között tesznek egyenlőség jelet. Remélve, hogy a „hely szelleme” teszi hiteltelenné a tiltakozást.

Az elmúlt évek tudatos, előre megfontolt szándékkal elkövetett „feszültségmentesítéseinek” köszönhetően, ma már az egyetemes emberi értékek megőrzésének jelképévé vált Róma polgármesteri csukló mozdulata, függetlenül az Amphiteatrum Flavium építésének körülményeitől és költségeinek fedezésétől.

Mikor a római Colosseumban kialszanak a fények, Magyarország elsötétül.

Forrás: rasputyn.wordpress.com

Vissza...