Bevezetés a kampány-időszak tudnivalóiba

2013-01-21 18:14:06

A politika – a szakpolitika nem kevésbé – széleskörű mesterségbeli tudást követel. Az athéni alkotmány demokratikus irányú fejlődésének betetőzője, Periklész (i.e.493-429) azonban nemcsak ezt ismerte fel, hanem azt is, hogy bár egy politikai koncepciót csak kevesen tudnak felvázolni és végrehajtani, arra mindannyian képesek vagyunk (képeseknek kell lennünk!), hogy megítéljük.

Mindebből számunkra több más alapigazság következik. Nevezetesen az, hogy rátermett politikus (széleskörű mesterségbeli tudással) nem terem azóta se minden fügefa tövében. Még a tehetségnek is tanulnia, tapasztalatot szereznie kell, hogy kellő ismeretekkel, készségekkel rendelkezzék. Balgák beszéde, hogy „friss arcokra” kell cserélni a megszokottakat, mert akik huzamosabb időn át részesei a közéletnek megkopnak, lejáratódnak, elvesztik hitelüket. Hozzáértőbbek úgy tartják, nem a megszokott arcokat kell eltávolítanunk, hanem a mesterségbeli tudással nem rendelkezőket, az alkalmatlanokat, a rossz (azaz: a nem demokrata) politikusokat, legyenek azok akár megszokottak, akár a közéletben kevéssé előfordultak. Szellőztetni csakugyan kell, kicserélni a megáporodottat, a dohos gondolatokat, de ne öntsük ki a fürdővízzel a gyereket.

A „politikusság” ugyanis szakma, amit a szükséges képességekkel (pl. józan ítélőképességgel, szociális érzékkel, együttműködési készséggel, a közjó szolgálatának megfelelő értékrenddel, tisztességgel, stb.) rendelkezők is csak hosszas előtanulmányok útján és a mindennapos gyakorlati (kormányzati vagy ellenzéki) munkában szerzett sokrétű tapasztalatokkal tudnak elsajátítani. E szakmában se más az ideális közeg, mint a többiben: arányosság mutatkozzék az idősebb és fiatalabb generációkhoz tartozók között, mert kell az utánpótlás, de az azt felkészítők tudáson, tapasztalaton nyugvó bölcsessége is. (A többi között ez okból állítjuk: a regnáló kormányzat a 62 éves kor feletti bírák nyugdíjba menesztésével „lefejezte” a bírói kart.)

Periklész praxeológiájából az is következik, hogy helytelen minden bajunkért felelőssé tenni általában a politikusokat, mondván:”egyik kutya, másik eb”, választani se érdemes közülük. Aki csak ennyit tud, ért a történtekből, politikai analfabétizmusát árulja el; azt, hogy képtelen különbséget tenni az elmúlt huszonvalahány év kormányzatainak politikai irányultságai között. Mert mindent mérlegre téve (tényhamisításokat és tényeket, nyugodt külgazdasági időszakot és válságéveket, törekvéseket és eredményeket, hasznokat és károkozásokat, jellemeket és indítékaikat, okokat és okozatokat) tárgyilagosan meg kell állapítanunk: rendkívüli különbségek mutatkoznak közöttük.

A nagy ókori politikus abban se tévedett, hogy kellő tájékozottsággal mindannyian képesek vagyunk politikai produktumaik megítélésére. Ha nekünk tetsző társadalomban kívánunk élni, úgy meg is kell ítéljük koncepcióikat és azok végrehajtását, netán kudarcaik okait. Tájékozottságon az értendő, hogy a XXI. század választópolgárának különbséget kell tennie: hír és vélemény, álhír és bizonyított tény, mendemonda (szóbeszéd) és pontosan megfogalmazott állítás, hamis vád és bűncselekmény, hazugság és igazság, diktatúra és demokrácia, stb. között. Mert tévhitből csak helytelen következtetés vonható le (ez különben már az ókorban is jól ismert logikai törvényszerűség volt; ma is az). Erre bazírozott az a hamis politikus, aki szeptemberben – mintha az IMF „kívánságlistájából” olvasna fel! – azt állította: az IMF a családi pótlék és a nyugdíjak csökkentését követeli a magyar kormánytól, amely azonban erre nem hajlandó, megvédi a családosok, nyugdíjasaink érdekeit. Kiderült: hazugság volt az egész; az IMF a folyósítandó hitel ellenében nem támasztott efféle követelést. Ugyanez a hazugságon tettenért politikus, aki hátrányok kilátásba helyezésével (zsarolással) és sokak tévedésbe ejtésével (csalással) orozta el a magánnyugdíj-pénztárak (háromezer milliárdos!) vagyonát, akinek szociálpolitikája (a 16%-os egykulcsos adó!) a társadalom harmadát mélyszegénységbe sodorta (és a rokkantellátások, közmunkásfizetések, szociális támogatások brutális csökkentését rendelte el!), a nyugdíjrendszerből pedig minden garanciális biztosítási elemet kiemelt, nos ugyanez a politikus most – a leszálló gazdaság állapotában, amit ő idézett elő! – tízszázalékos rezsi-csökkentést ígér alamizsnaként; valamint kijelenti: ez az év már nem a vetés éve lesz, hanem az aratásé. Lehet. Aki szelet vet, vihart arat.

Ezzel a kijelentéssel a kampány-időszak valószínűleg elkezdődött. Melynek során az ún. előzetes regisztrációval számolnunk már nem kell. Hála az ellenzéki tiltakozásoknak, különösen a Demokratikus Koalíció következetes fellépésének: Gyurcsány Ferenc és társai éhségsztrájkjának, a Batthyány-örökmécsesnél tartott tízezres demonstrációnak, a parlament köré vont élőlánc-tüntetésnek, a köztársasági elnöki palota előtti fáklyás tömeg-megmozdulásnak, az akkor átnyújtott DK-petíciónak, stb. Nem kétséges, hogy mindezek előmozdították az Alkotmánybíróság tisztánlátását, mely – minden kormányfői érvelés dacára – végül is alkotmányellenesnek minősítette az Alaptörvény átmeneti rendelkezései közé suvasztott előzetes regisztráció jogintézményét. E döntés fogadtatásáról annyit érdemes tudni, hogy a kormányfő szerint emiatt többszázezer külföldön lévő magyar állampolgár nem gyakorolhatja választójogát. Nos, aki ezt állítja, vagy ismét hazudik, vagy nem tudja (vagy nem is akarja), hogy 2004 óta külképviseleteinken a magyarok akadálytalanul szavazhattak.

A palástolt diktatúra választási rendszere eme alkotmánybírósági döntéssel sem vált sokkal elfogadhatóbbá. Emlékeztetünk az e hasábokon is megjelent számos írásunkban kifejtettekre, amikor – még az előzetes regisztráció törvényerőre emelése előtt – rámutattunk: az orbáni választási rendszer Mussolini választójogi törvényéhez hasonlóan a kormánypárt egyoldalú előnyét biztosítja. A kormánypártnak kedvezően megrajzolt választókerületi határokhoz tartozik az a mandátumszerzési szabály, amelynek átírása folytán az egyéni körzetekben nyertes jelölt pártját az országos listán is kompenzálni kell. Az egyfordulóssá alakított választás során a nagyszámú határon túli állampolgár ellenőrizhetetlen levélvoksokban adhatja le szavazatát. A Nemzeti Választási Bizottságokban kilenc évre kinevezett fideszesek „felügyelik” majd a választás tisztaságát. A választás a kormánypárt népszerűség-vesztése okán – mielőtt az ellenzék arra felkészülhetne! – akár előrehozott is lehet: volt alelnöke (a köztársasági elnök) bármely időpontra kitűzheti a választás napját.

A demokratikus ellenzék – helyesen – végre szükségét látta az összefogásnak. Pártjai és mozgalmai – az LMP és a 4K kivételével – egyeztetik már a demokratikus államberendezkedés helyreállításának közjogi teendőit, az új alkotmányozás lehetőségeit mérlegelik. (Megfontolhatnák A vég és kezdete Magyarországon c. írásunk 3. részében – az Alaptörvény semmisségéből következő közjogi helyzet kapcsán – általunk felvázoltakat.) Tárgyalnak – az ellenzék kétharmados győzelmében bizakodva (netán elbizakodottan?) – az új parlamenti ciklus szakpolitikai kérdéseiről, stb. Nem időelőttiek, sőt sürgetően időszerűek mindezek az egyeztetések, belátjuk, korábban magunk is szorgalmaztuk.

Laikus elménkben azonban felmerül: nem azt kellene-e mindezt megelőzően felmérniük, hogy a deformált választási rendszer egyáltalán esélyt ad-e ellenzéki győzelemre? Mert, ha nem, úgy annak részrehajló szabályozása miatt helyesebb lenne bizony a választás teljes bojkottját meghirdetniük; semmint vállalniuk az egyenlőtlen küzdelmet, s utóbb kiabálni annak igazságtalan volta miatt.

Ezt támasztaná alá az a tény, hogy novemberben kormányhatározat rendelte el az IdomSoft nevű elektronikus közszolgáltatási rendszereket fejlesztő és üzemeltető informatikai cég államosítását. (Várható volt, mert a nemzeti adatvagyonról szóló törvény kimondta: állami adatnyilvántartásokat magáncégek ne kezeljenek.) Csakhogy az informatikai rendszereket az IdomSoft szerzői joga védi, másrészt mindeddig biztosított volt illetéktelenek részéről az adatok hozzáférhetetlensége. A Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatalának jogelődje, a BM Központi Adatfeldolgozó, Nyilvántartó és Választási Hivatala 2001-ben kötötte első szerződését a céggel, amely azóta az összes parlamenti, önkormányzati és EP-választásokat és népszavazásokat mindenki megelégedésére bonyolította. A cég e módon történő állami kisajátítása a csalás lehetőségének újabb módozatát illeszti a választási rendszerbe.

Ha azonban a demokratikus ellenzék pártjai akként döntenének, hogy a hátrányukra kiképzett választási rendszer keretei között mégis (félretéve korábbi és mai ideológiai és személyes ellentéteiket, külön hegemóniára törekvéseiket) vállalják megmérettetésüket, úgy kérdés: sikerül-e megállapodniuk abban, mely elvek és arányok szerint lesznek képesek biztosítani a 106 egyéni választókerületben közös jelölt-állításaikat?

Ha – nem tudván felülemelkedni önző párt-érdekeiken – erre mihamarabb nem képesek, úgy marad a szegényellenesség, a fokozódó nyomor Magyarországon. Bekövetkezik, amit a Heti Válaszban dr. Bogár László (kormányközeli körök egyik eminense) kilátásba helyezett: kegyetlen jövő vár a társadalom egyharmadára, több mint hárommillió honfitársunkra, mert őket a tehetősebbek megmaradása érdekében a diktatúra az út szélén hagyja. A kampányban persze ennek ellenkezője fog felharsanni. A közmédia kampánygépezetté alakítása megkezdődött. Folytatódik az ellenzék vezéralakjainak besározása korábbi és újabb módszerekkel: hamis vádakkal, feljelentésekkel, beszédeik értelmének kiforgatásával. Egymásra uszításuk hamarosan várható. Lesznek szimbolikus jótétemények, némi keresletvezérelt gazdaságélénkítés is. Meggyőző kormánypárti kampány készül. Orbánra fog szavazni – nem lehetetlen - az is, aki ma nem tudja, fűtsön-e, vagy egyen. Periklész megfordulhat a sírjában.

Búzás Huba

Vissza...