Hoffmann Rózsa: ha csúszás lesz, megvesszőzhetnek

2013-01-18 20:33:29

A Hallgatói Hálózat tagjai ezúttal a kormány oktatási konferenciáját hekkelték meg, ismét magyarázkodásra kényszerítve Hoffmann Rózsáékat.

"Ott voltunk az Educatio-n és - bár belénk próbálták folytani a szót - nem hagytuk, hogy a kormány sikerpropagandával etesse a végzősöket" - írta Facebook-oldalán a Hallgatói Hálózat azt követően, hogy bekiabálásokkal zavarták meg a kormány oktatási rendezvényét.

A Hungexpón tartott második köznevelési konferencián - az Index tudósítása szerint - a Hallgatói Hálózat egyik aktivistája bekiabálással zavarta meg Balog Zoltán miniszter beszédét. Hoffmann Rózsa előadása alatt pedig több hahás jelentkezett, hogy kérdezni szeretnének, ezért az államtitkár megszavaztatta a közönséget, hogy feltehessék-e kérdéseiket a diákok.

Miután a többség igennel szavazott, Hoffmann arra kérte a hallgatókat, hogy hadd mondja végig az előadását, és utána rátérhetnek a kérdésekre. A diákok ebbe beleegyeztek, az államtitkár azonban előadása után levonult a színpadról.

Az előadások után tartott sajtótájékoztatóra a Hallgatói Hálózat két aktivistáját engedték be. Egyikük azt kérdezte Balog Zoltántól, terveznek-e a diákhitel 2 helyett egy másik, önfenntartó hitelkonstrukciót. Balog azt válaszolta: a diákhitel 2 közép- és hosszú távon is jó lett volna a diákoknak. Mivel ma a fiatalok félnek a hitelfelvételtől, az új rendszerben inkább arra helyezik a hangsúlyt, hogy az tanulhasson ingyen, aki teljesíti a minőségi követelményeket. 

Hoffmann Rózsától pedig azt kérdezték, hogy mikor lesz végre átlátható a közoktatási rendszer, mikor tudják meg a tanárok, hogy milyen könyvekből kell tanítaniuk, és honnan lesznek eszközeik. Hoffmann azt felelte, nincs tudomása olyan iskoláról, amelyben fennakadás lenne a tanításban. Ezek a változtatások csak 2013 szeptemberétől lépnek életbe, ezért türelmet kért ahhoz, hogy addig mindent elrendezzenek. Az államtitkár úgy fogalmazott, eddig nem volt csúszás az átalakításban, ezért nem szolgáltak rá a bizalmatlanságra.

"Ha a csúszás szeptemberre mégis bekövetkezne, akkor engem megkövezhetnek, megvesszőzhetnek, és gondolom a miniszter úr is szívesen kiveszi a részét ebből" - fordult Balog Zoltán felé Hoffmann Rózsa.

Forrás: Nol.hu

Vissza...