Újévi köszöntő

2013-01-05 21:55:00

Nem tudom melyik év volt az első. Csak azt tudom, hogy jó néhány éve, egészen biztosan több mint egy évtizede alakult Veszprémben ki az a hagyomány, hogy az új év kezdetén a megyei jogú városban összegyűlnek mindazok, akik szerepe jelentős vagy annak gondolt a megye és a város gazdasági és kulturális életének alakításában.

Minden év kezdetén több százan jönnek össze egy adott helyszínen a tudományos élet, az oktatás, a kultúra, a sport, az egészségügy, a gazdasági élet fontosabb pozícióit betöltő szereplői és mindazok, akik az elmúlt években valamely területen kimagasló teljesítményt nyújtó tevékenységükért elismerésben részesültek, hogy boldog új évet kívánjanak egymásnak és néhány baráti szót is váltsanak egymással.

Nagyon sok ilyen alkalommal lehettem ott én is.

Ott lehettem annak idején, mint Veszprém egyik jeles oktatási intézményének igazgatója, mint a város képviselője, s voltak olyan évek is, amikor országgyűlési képviselői megbízatásom miatt invitáltak erre a jeles eseményre.

A rendezvény házigazdái hagyományosan a Pannon Egyetem rektora, az MTA Veszprémi Területi Bizottsága elnöke, Veszprém Megyei Jogú Város polgármestere, Veszprém Megye Közgyűlésének elnöke voltak két évvel ezelőttig. A rektor és az akadémia területi elnöke már csak azért is, mert a helyszín hagyományosan az egyetem aulája volt. Persze annak is lehetett szerepe abban, hogy a házigazdák között ez a két, titulusából adódóan mindig fontos tudományos munkát is végző ember ott legyen, hogy ne csupán a mindenkori és a hétköznapjainkat uraló politika és a politikusok legyenek ezeknek a rendezvények a meghatározó szereplői, sokkal inkább azok, akik egy ország fejlődésének, a biztos jövő megteremtésének legfontosabb „építőkövei”. Tapasztalatom szerint a köz-, a felsőoktatás területén teljesítők kiválóságai, az egészség megőrzésének első számú segítői, a szépet és a harmóniát számunkra megteremtők, a művészetet a hétköznapi halandók számára is érthetően megjeleníteni tudó művészek, vagy a sportélet területén rendkívülit nyújtók az elmúlt években mindig sokan tették ezeken az újévköszöntő rendezvényeken a tiszteletüket.

Vélhetően így volt ez a mai napon is a Veszprém Arénában. Merthogy a helyszín tavaly ilyenkor megváltozott. Már nem a Pannon Egyetem Aulája a hagyományos újévi köszöntők helyszíne, hanem a városi sportcsarnok. Nem tudom mi volt az oka, ennek a helyszínváltozásnak. Talán az, hogy évről-évre egyre többen jelentek meg a meghívottak közül ezeken a rendezvényeken? Vagy, hogy egyre nőtt a kiküldött meghívók és így az eseményre invitáltak száma? Esetleg az vált döntő érvvé, hogy létrehozták minden megyében a kormányhivatalokat és a kormánymegbízott is házigazdává vált? Talán érdemes lenne egyszer az évről-évre erre az eseményre meghívott és ott számos tudósítást készítő média szereplőinek ezt is kideríteni.

Az tény, hogy ezek az események mindig fontos társadalmi események voltak. A gazdasági élet szereplői, a települési polgármesterek, hivatalok vezetői, a kimagasló elismeréseket elérők, az oktatók, az intézményvezetők, a művészek igen nagy számban jelentek meg, barátkoztak legalább ilyenkor egymással egyeztettek vélhetően kevésbé hivatalosan is arról, hogyan segítsék a számukra legfontosabbat, a megyét vagy városukat közös örömünkre tovább gazdagítani. Az együttműködés alapjai néha ilyenkor is erősödtek a máshová, másokhoz tartozás ellenére is.

Nem tudom mikor jelentek meg először ezeken a rendezvényeken az egyházak képviselői, de az elmúlt időkben egyre gyakoribb volt az is, hogy ezeken a társasági rendezvényeken ők is tiszteletüket tették. A köszöntőket sokáig hagyományosan házigazdaként is megjelölt politikusok mondták. Ki-ki tehetsége vagy jól megfizetett ünnepi beszédírója segítségével tette, tehette ezt meg. Voltak jó és humoros beszédek, csapnivalóan rosszak és oda nem illőek és néha jókedvű szereplésekkel tarkítottak is. Emlékszem arra, amikor politikusok és a rektor, akár „a három tenor”, még dalra is fakadtak. S voltak kisebb botrányok helyszínei is néha ezek a rendezvények. Pl. amikor a politikus és egy médiamunkás közötti szerelem lángja itt csapott magasba. Sokan talán már csak ilyen események megtörténtének lehetősége miatt is szívesen mentek el ezekre az eseményekre.

Most, pontosabban egy éve megváltozott valami. Akkor még talán kevésbé volt érzékelhető, mára talán jobban. S ki tudja még meddig fog tartani, amikor már szinte mindenki érezni fogja. Amikor már azok lesznek majd jóval többen, akik nem vidáman, hanem inkább szorongva és állásuk féltésének kényszeréből vesznek majd részt „jópofizva” ezeken az újévköszöntőkön.

Megváltozott még valami, nemcsak a helyszín. Nemcsak az történt meg, hogy most már a kétharmaddal ránk testált pártpolitikus, a kormánymegbízott is házigazdává vált. Sokkal inkább az változott meg, hogy hatalommániások, nem a város és nem a megye felemelkedésén, hanem a saját egzisztenciájuk és hatalmuk megalapozásán és kiteljesedésén dolgozók, a kevésbé, vagy egyáltalán nem tisztelhető emberek vették át egyre több helyen, intézményben, s így az újévköszöntő megtartásakor is az irányítói szerepet.

Beszélni a „legfontosabbak vagy a magukat legfontosabbnak gondolók” már nem beszélnek ilyen alkalmakkor. Beszélnek helyettük az eseményre invitált professzorok és nagy tiszteletnek örvendő világi és egyházi személyek.

Sajnos nem veszik észre mindeközben, hogy már ők is csak eszközök. S eszközökké váltak azok az intézményvezetők, hivatalvezetők, akiknek a kinevezéséről az önkormányzatok, most már inkább csak a suttogó titkos tanácsadók, papíron persze az állam valamelyik nagy hatalmú hivatalvezetője, minisztere dönt.

Két éve megváltozott nemcsak a köszöntők helyszíne, hanem Magyarország is. Megváltozott, fogyóban a demokrácia. Nemcsak a pénzérmékről, a papírpénzekről és az országhatáron felszerelt üdvözlőtáblákról tűnt el a köztársaság felirat, hanem a hétköznapi szóhasználatból a közgondolkodásból is eltűnőben van. Nem csak az intézmény- és hivatali rendszer van totális átalakítás alatt, hanem a demokrácia leépítése is napirendre került. Helyére napról napra egyre nagyobb teret elfoglalva, a félelemmel teli autokrácia költözik.

Ez az oka annak, hogy hiába voltam idén is meghívottak között, akárcsak tavaly, nem volt meg bennem sem a kedv, sem az akarat a részvételre. A tavalyi év után idén is úgy döntöttem: nem megyek, bár sokakat szeretnék ilyenkor az ott lévők között változatlanul örömmel köszönteni.

No, de nem akarom őket véletlenül sem nehéz helyzetbe hozni. Nem szeretném, ha fürkésző tekintetek gazdái az én ellenzéki szerepvállalásom miatt, a velem szóba állókat pusztán ezért megbízhatatlanabbnak tartanák. Azokkal meg, aki minden valós felhatalmazás és párbeszédek nélkül verik most szét valójában a demokráciát, nincs kedvem még ennyire az év elején sem jókedvűen parolázni. Akik egyre nyilvánvalóbban keverik bajba az országot, annak leépülését segítik felelőtlen tevékenységükkel elő, azokkal szerintem nem szabad, veszélyes és tilos parolázni. Az ilyen emberekkel való barátkozás ugyanis gerincroncsoló, elhitványulást okoz.

Mindaz, ami ma a közigazgatás, a köz- és a felsőoktatás, a kultúra, az egészségügy átszervezésekor történik, az nem az egész ország, nem mindenki kedvére és boldogulására, sokkal inkább a hatalom érdekeinek kiszolgálására, annak gőgös arroganciája függvényeként változik csupán. A ma döntéshozói számára már nem a demokratikus berendezkedésű országok értékrendje, nem az Európához igazodás, hanem Ázsiához, az autoriter társadalmi berendezkedésekhez, a diktatúrákhoz való tartozás vált sajnos a legfontosabbá.

Vissza...