Egy hozzászólás a "Vincentről"

2012-12-29 16:39:44

Mikor Bokros jól elinflálta a forintot, és ezzel olcsóvá tette a magyar munkaerőt, megindult a tőkebeáramlás az országba. Egyre-másra létesültek a termelőüzemek, többek között vidéken is (ott főleg könnyűipar, varrodák, bútorüzemek, cipőkészítő üzemek, de kisebb műhelyek is), ami azért volt fontos, mert a 25 – 30 % vidéken élő, jórészt képzetlen népességet a munkaerőben ennek a negyedét-ötödét igénylő mezőgazdaság nem tudta eltartani (ma se tudja).

Magyarországnak saját tőkéje, technológiája és főként a világpiacon eladható(!) terméke nem volt, de azt szívesen hozták a németek, osztrákok, végül is európai ország, nincs messze, infrastruktúrája is elfogadható, a munkaerő olcsó (thanksgiving for Bokros), a képzettség meg annyira ezekhez a kisüzemekhez nem volt szükséges.

Aztán jött a Tocsik ügy, és a nagyon utált Bokros érával súlyosbítva ezt már Horn se bírta politikailag. Így aztán megbukott, Orbánék meg beleültek a készbe. Két évig nem csináltak semmit, csak vitették magukat a langy hullámokkal, de aztán valaki a homlokára csapott, hogy ebből így nem lesz világraszóló siker (amelyet azért minden kormányzat szomjúhozik), mert a 4 – 5 % körüli éves GDP növekedéssel nem érjük be belátható időn belül napéldául Ausztriát. Ahhoz 7 – 8 % kellene. Évente. Ki is találták, hogy pénzt kell önteni a nép közé (sajnos, ma sem tudnak többet ennél, csak a célcsoport változott), azzal meglódul a kereslet, a pékek tíz zsemle helyett tizenkettőt fognak sütni, éít, éít, heuréka. Igen ám, de önteni való pénz nem volt (az sohasincs), fenti okból kitalálták, hogy majd jól megemelik a minimálbért, azt ugyanis nem az államnak kell fizetni, hanem a cégeknek. Örült az állam (több adóbevétel, több fogyasztás, nagyobb GDP, és mivel a GDP arányos államadósság egy hányados, még az is csökkent kisujjmozdítás nélkül), valamint örültek a munkavállalók (több pénz állt a házhoz). Egy darabig. Aztán a kis könnyűipari cégek a megnőtt munkaerő költség miatt úgy elmentek innen, mint a sicc. Ez az elmenés már Medgyessy korában történt, mert a gépleszerelés, végkifizetések, adminisztráció nem megy egyik napról a másikra, kapott is a kormány a Parlamentben a FIDESZ-től, hogy Medgyessyék(!) elüldözik innen a cégeket. Mára a magyar könnyűipar gyakorlatilag megszűnt, a kb. 130.000 képzetlen munkavállalót, illetve munkanélkülit azóta az adózóknak kell eltartani. Családostul. Az addig kétszámjegyű ipari növekedés drasztikusan visszaesett, az ország munkaerő olcsóságból következő versenyképessége pedig zuhant: a tőke elkezdett napéldául sokkal inkább Szlovákiába menni (az akkoriban jóval olcsóbb volt). Ezt is fel szokták róni az elmúlt nyolc évnek, pedig semmi köze hozzá, viszont jól rá lehet fogni, mert az okok és az időtényező az átlagpolgárnak nem jelent semmit, hiszen egyik hatását se ismeri.

Persze, tettek még Orbánék mást is a „gazdasági felpörgetés” érdekében, mégpedig a támogatott kamatú lakáshoz jutási kölcsön bevezetésével, azaz az építőiparnak az adófizetők számlájára való felfuttatásával. Ezt az ország 5 %-a használta ki, ennek kb. a fele (akiknek volt pénzük) nyerészkedési célból, a 2. vagy 3. lakás családi megszerzése céljából (az adófizetőknek máig nem köszönték meg), de aztán kiderült, hogy a kedvezményes hitel akkora terhet ró az államháztartásra, amelyet kibírni nem lehet. Végül Medgyessynek kellett leállítani (kapott is érte hideget-meleget; nakitől: a FIDESZ-től, hehe). Jórészt ennek következménye lett aztán a devizakölcsönök 2000-es évekbeli aranykora, ha a szomszéd, ismerős, barát tudott lakáshoz jutni, akkor én sem maradhatok ki szemlélet alapján. Az építőipar normál szintre való visszatérésének (leépülésének) ma vagyunk tanúi, mint ez közismert. Az viszont nem közismert, hogy a devizahitelesek még mindmáig jobban jártak, mintha forinthitelt vettek volna fel, fenti okból sosem a devizahitellel volt baj, hanem a hitellel. Azt nem tudják a zemberek fizetni. Ahogy ilyen tömegben a FIDESZ támogatott kamatú lakáskölcsönét se tudnák, ha Medgyessy Orbánék követelésére meghagyja.

Amit Medgyessy még Orbánéktól örökölt, az néhány szakma kiürülése, mégpedig a közszolgálatban. A megnövekedett minimálbér a többi piaci bért is megnyomta (az állami szektort persze nem), és a tanítók, tanárok, nővérek tömegesen hagyták ott az iskolákat meg a kórházakat a több pénzért. Medgyessy úgy gondolta, a közszolgálati béreket megemeli, ezzel az egyensúly újra létrejön, aztán bokrosi mintára megint elinflálja a forintot, és Orbánék közgazdasági ámokfutása máris korrigálva van (akkoriban még nem lett volna probléma elinflálni, lévén devizahitelesből elég kevés). A terv jó volt, csak az időzített bombával nem számolt. Az időzített bombát Járainak hívták, és Orbán örökségeként ült az MNB elnöki székében. Hát ő aztán „küzdött az infláció ellen” (meg is kapta a jutalmát érte már előre az első Orbán kormány által megszavazott horribilis fizetéssel, utána meg a Lex Járai formájában, plusz a jelen magas pozícióba ültetéssel). 12 %-os kamat, 230 forintos euró, Járai győzött, László Csabáék vesztettek, pluszként az ország is, mert akkora kár érte, mint ilyen rövid idő alatt még soha. A könnyűipari cégek nem jöttek vissza, az import olcsó lett, a pénz ment ki az országból, a nem minimálbéres multijaink exportbevétele pedig az erős forint miatt csökkent, és így GDP növekedéssel nem tudtuk kinőni azt a közszolgálati béremelést, amit Medgyessy vezetett be. Fentiek miatt szidják ma a közgazdászok szegény Medgyessyt, pedig nem ő, hanem Járai volt az, aki az akkor Magyarországot sújtó, nem kicsi gazdasági kárért felelős. Hogy kinek a biztatására, az ismert, hogy tudatosan-e, az némileg bizonytalan (mivel Járai feltehetően nem ostoba, a helyzet még szomorúbbnak látszik).

Következett azonban Orbánék áldásos tevékenységéből még valami. Mégpedig egy nagyon keserves esemény: Magyarország túlfogyasztóvá vált (a termeléshez képest a jövedelmek előreszaladtak), és ezt valakinek helyre kellett állítani, mert a hitelfelvétel nem folytatódhatott a végtelenségig. Az Orbán-féle gazdasági saller hatásain Medgyessy csak rontott, helyrehozni Járai miatt nem tudta, maradt Gyurcsány. Megjegyzendő, hogy a túlfogyasztás visszafogása igenigen kellemetlen feladat (megszorítások, addig ingyenes szolgáltatások részbeni fizetőssé tétele, stb.), pláne, ha a nép nem tudja, hogy a helyrehozó nem azonos az elkövetővel. Gyurcsány korántsem egy szuicid típus, nem tette azt, hogy hatalomra jutása után azonnal megszorít, aztán a megszorítások miatt halálbiztosan elbukott 2006-os választások után önként és dalolva átadja a hatalmat a korábban is „nagyon sikeres” Orbán/Matolcsy tandemnek. Tudta ugyanis, hogy az átadásból mi következik (ma már mintha mi is informáltabbak lennénk ez ügyben). Hogy nem tette, abban még két ok játszott közre. Az egyik, hogy Gyurcsány 2004-ben az MSZP-s kemény mag ellenében kaparintotta meg a kormánypálcát, ergo, abban az időben parvenünek számított, azaz az MSZP frakció semmilyen megszorítást nem szavazott volna meg neki. A választások közelségét tekintve meg aztán semmiképp se. Neki ahhoz előbb tekintélyre volt szüksége, amit, napéldául, a választások megnyerésével lehetett megszerezni. A másik ok, hogy tudta, a választásokig hátralévő bő másfél év a rendbetételhez kevés. Ahhoz legalább négy kell. Egyébként számíthatott rá, hogy ha már az elődjei se csináltak semmit tizennégy év alatt (sőt! – persze a Bokros-Horn-Medgyessy trió rövid korszakát kivéve), ezt a másfél éves késlekedést az itthoni elmepotentátok el fogják neki nézni (a nemzetközi helyzet kedvező volt, megtehette, az EU-val meg letárgyalták az ügyet barátságosan – akkoriban még ilyen viszonyban voltunk velük). Hát nem nézték el. Abból viszont, hogy olyan dolgokat akarnak rajta leverni, amit nem is tudott volna megtenni, meg nem is volt célszerű, rögtön látszik, hogy a magyar értelmiség bal- és jobboldalt egyesítő közös számonkérő széke Gyurcsányt hülyének nézi. Még ma is.

Aztán az MSZP megnyerte a választásokat, és Gyurcsány a 2006. januári 20 %-ra való ÁFA redukálással még azt az SZDSZ-t is behozta a Parlamentbe, amely mindig adócsökkentéssel kampányolt. Közbevetés: az MSZP-nél a FIDESZ 50 %-kal többet ígért, mégis vesztett (a relatíve becsületesebb párt nyert), ezt a jelenséget a tudósok máig se képesek megemészteni. Első lépésként a frakció leutazott Őszödre, ahol Gyurcsány számára a délelőtt folyamán kiderült, hogy az összegyűltek sokkal inkább a kondér körbeülési sorrendjéről szeretnének beszélni, mintsem a magyarországi egyensúly helyreállításáról, amely, mint tudjuk, Gyurcsány feladata lett. Ha akarta, ha nem. Kénytelen volt hát délután elmondani azt a beszédet, amely nem bevallás, nem tényfeltáró igazságbeszéd, egyáltalán és messze nem az, hanem kizárólag belső használatra készült, retorikáját illetően durva, jókora túlzásokkal zsúfolt, a frakcióra való ráijesztést szolgáló eszköz, amellyel a megszorításokhoz és a kezdeti reformlépésekhez szükséges szavazatokat akarta magának biztosítani (mint később kiderült, sikerrel). Volt(ak) azonban a frakcióban valaki(k), aki(k)nek nem szívügye az önjáró miniszterelnök (lásd a D209-es ügyet korábban), és szépen kicsempészték a beszédet, nem gondolván azzal, hogy a kicsempészéssel a pártjukat, ráadásul önmagukat is hátba szúrják. A Medgyessy ügy megszellőztetését még megúszta az MSZP, de ezt már nem.

És így megkezdődhetett annak az embernek a gyors ütemben való leamortizálása, aki Orbánék kártevése után akarta is a gazdaság rendbe hozását, meg képes is lett volna rá. De ez már egy másik történet.

Ha pedig valaki az első Orbán kormány ténykedéséből nem látta előre, hogy 2010-től mi következik, azt csak sajnálni tudom.

Vissza...