"El lehet innen menni, kérem szépen. "

2012-11-16 19:28:52

Zánkán is a vizet gereblyézik?

"Azok, akik folyton Gyurcsány szállóigévé vált mondatára hivatkoznak, valójában értik is, miért mondta?

Úton-útfélen hallok sokakat vérig sértődni ezen a kijelentésen, versbe foglalták, idézik, ökölbe szorult kézzel. De nem vagyok benne biztos, hogy az idézők akár egy százaléka is tisztában lenne azzal, miért is mondta. Ha ugyanis tudnák, nem vennék magukra ennyien.

Ez a kijelentés ugyanis az Országos Érdekegyeztető Tanács ülésén hangzott el, és a munkáltatóknak szólt, akik sokallták a Magyarországon fizetendő céges járulékokat, és azzal fenyegetőztek, hogy papíron átteszik a cégeiket Szlovákiába. Nos ezt a "hazafias" hozzáállást kritizálta Gyurcsány abban a beszédében, ami miatt ennyi átlagpolgár meg van sértődve... " (Forrás: itt! )

A történet jobb megértését segíti, ha elolvassa Tóta W. írását a HVG.hu-n.

Mit ad Isten, egy fiatal veszprémi Fideszes önkormányzati képviselő még mindig ott tart, amit a Fidesz lejáratógépezete annak idején beleplántált a fejekbe. Pedig azóta nem kevés víz folyt le a Dunán.

Ez a fiatal Fideszes veszprémi nemrég a a Zánkai Új Nemzedék Központ ügyvezetőjévé vált. Meggyőződésem szerint azért, mert egészen "rendkívüli" a baráti köre. Azzal a Mihalovics Péterrel és Óvádi Péterrel együtt került be ifjú Fideszesként a veszprémi testületbe, akik napról-napra egyre több politikai hatalommal bírnak Navracsics Tibor a dolgokat "jótékonyan" irányító felügyelete alatt.

Botrányos kormányzati propagandafilm jelent meg az interneten a napokban. A film azt hivatott hirdetni, hogy a fiatalokat minden ideköti, nem mehetnek el. A néhány perces filmet a Zánkai Új Nemzedék Központ készíttette saját forrásból, négymillió forintért, egy kreatív ügynökségen, a Tintapax Produkciós irodán keresztül - tudta meg a hvg.hu Siklódi Levente ügyvezető igazgatótól. Forrás: HVG.hu

Augusztus végén Zánkán mutatkozott be a "nagy" csapat. Ezen a cikken keresztül lehet megérteni, ki és kik a valódi irányítók: Napló-online

S egy-két régebbi írás, ami a fenti történet szereplőivel erősen összefügg és lényeges dolgokra világít rá.

Már megint hülyének néznek minket?

Amit ebből a jegyzőkönyvrészletből nem tud kideríteni a tisztelt olvasó, azt jobb híján megpróbálom én „közvetíteni”. Képanyag sajnos minderről nem áll rendelkezésünkre. Fontos megjegyezni, miközben Porga Gyula azon kérdésre, hogy elfogadom-e a választ, a tőle balra helyet foglaló Mihalovics Péter és Óvádi Péter igen jól mulatott. Kevésbé finoman mondva, gunyoros képet vágva egymás felé fordulva röhögcsélt. Miért is? Szerintem azért, mert ők egészen pontosan tudják, mi történik a választók szeme elől egyelőre jól elrejtett módon. Óvádi Péter Navracsics Tibor személyi titkáraként „lótifutizik” ebben a városban. Navracsics úr azért is szorgalmazta, hogy képviselőként ott üljön Óvádi Péter a testületben, hogy ilyen módon is rajta tartsa a „szemét”, no nem az ellenzéken, hanem az övéiken. Mihalovics Péter már "túl nagy ember" lett ahhoz, hogy mindig jelen lehessen az ülések egész időtartama alatt. Ezen az ülésnapon is késve érkezett és érzésem szerint Pestről, vélhetően a „szolgálati” gépkocsiján állított be egy egész kis csapatot magával hozva az ülésterembe. A segítőhad azért is vonult be az ülésterembe, hogy meghallgassák a „főnök” (államtitkár úr) polgármestert és annak elmúlt két évben elvégzett és el nem végzett munkáját méltató, s persze egyúttal a Fidesz egészének nagyszerűségét is a nyilvánosság elé táró napirend előtti hozzászólását. Ha nem ért volna ide, biztonsági okokból megjelölték, hogy a méltatást Óvádi Péter olvassa fel okulásul a számunkra. (A felolvasás szerencsére még úgy ahogy megy, önálló gondolatoknak eddig én nyomát sem láttam.)

Az említett urak a szóbeszéd szerint a Vehir „kézzel-vezérlését” is szorgalmasan végzik. A Vehir pedig a Bakony Balaton Média Kft. tulajdonában működő hírportál. Ha alaposan körülnézünk az oldalukon, érdekes dolgokat állapíthatunk meg. A hirdetők között számos olyan cég található, aki kapcsolatban van az Önkormányzattal, illetve az önkormányzat többségi tulajdonú cégei még a hírdetők. (Az Aditus Zrt. jószerével csak itt hirdet, gyakorlatilag attól a pillanattól kezdve, amióta Veszprémmel szerződést kötött. Jelentős mértékű sikerdíjakat tesz zsebre az elnyert pályázati pénzek után. Itt hirdet a Veszprémi Közüzemi Zrt, aminek a város 100%-os tulajdonosa. Itt reklámozza magát az a Vemévszer, amelyik szinte minden építési munkát elnyer a városban és a megyében is és és most pl. együttműködést tervez(ett) az önkormányzat készfizető kezességével megvalósuló Hangvilla projektben. Amíg a többi hírportál csak sóvárog hirdetésekért és belehal a pénztelenségbe, addig ide számolatlanul ömlik a pénz. Egészen pontosan a BBM Kft.-be. Ez a Bakony Balaton Média Kft. kapja azokat a megbízásokat, ahol milliárdos uniós projektek kommunikációs feladatait kell megoldani. Nem véletlenül van pénzük tehát olyan futóverseny megrendezésére, ahol a Fidesz helyi és országos politikusainak a népszerűsítése tűnik a legfontosabb célnak. S úgy látszik van pénze a BBM Kft.nek arra is, hogy közvélemény kutatást rendeljen meg. Veszprémben egy 700 fős mintán, rengeteg kérdést sorra véve. Már írtam a kérdések egy részéről a honlapomon. S írtam arról is, hogy érdekes módon a Bakony Balaton Média Kft. azt az alapítványt kérte fel a közvélemény-kutatás elvégzésére, amely alapítvány alapító tagja az a Bélafi László, aki most a Hangvilla projekt megvalósításába „bevonta” Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzatát. S ott ül a kurátorok között az a Jokesz Antal, aki képviselője annak a Kft.nek, amelyik elkészíthette a város logóját. 

Az alpolgármestert nem érdekli 

 

Tegnap a közgyűlésen kérdéseket intéztem Némedi Lajos alpolgármesterhez. Azért hozzá, mert a szervezeti és működési szabályzat szerint képviselőt - így Mihalovics Pétert - is csak akkor kérdezhetném, ha önkormányzat előzőleg konkrétan olyan feladattal bízná meg, amiről adott esetben a képviselőnél érdeklődhetnék a feladat teljesítésének részleteiről. Még szerencse egyébként, hogy nem kérdezhettem Mihalovics Pétert közvetlenül. Dózsaváros egyik egyéni választókerületi képviselője mára már olyan fontos ember lett, hogy közgyűlésre sem ér rá eljárni. Bizottságoknak nem tagja, már csak tiszteletdíja van Veszprémben, feladata nem igazán. Némedi úr városunkban a közoktatásért is felel (elvileg). Nem is olyan régen a Pannon Egyetemmel Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata együttműködési megállapodást kötött. Rendkívül büszkén emlegették, micsoda nagy szó ez. Gondolom sokan lennének most bajban, ha konkrét dolgot kellene megemlíteniük, mit is remélhetnek ettől, vagy miről is szól ez a megállapodás. A lényeg, hogy volt körülötte jó nagy hírverés. Most meg jól „nyakon vágta" a kormány az érettségi előtt álló és továbbtanulni szándékozó diákokat, azzal, hogy egyik pillanatról a másikra szűkítette durva mértékben az államilag finanszírozott helyek számát. A jogász képzést pl. vidéken államilag finanszírozott formában felszámolta. Jórészt a gazdasági képzéseket is önköltségessé teszi. (Járjanak a gazdagok gyerekei egyetemre, oszt jónapot?!)

"Kérdésemben azt szeretném megtudni, feltette-e már a kérdést a veszprémi önkormányzat Fideszes frakcióvezetőjének, az „Új nemzedék a jövőért program” miniszteri biztosának és ha még nem, akkor fel kívánja-e a számára tenni, hogy a Pannon Egyetem doktoranduszaként és egykor volt francia nyelv-és irodalom szakos bölcsész hallgatóként, vállalná-e azt a fajta röghöz kötöttséget, amelyet egy rendeletben minden előzetes egyeztetés nélkül vezetnek be most azoknak a felsőfokú tanulmányaikat hamarosan elkezdő diákoknak, akik esetleg államilag finanszírozott (nem fizetős) helyhez juthatnak 2012 szeptemberétől? (Vállalná-e ezt úgy, hogy közben tudja, nem kereshet majd többet, mint amennyit ma egy francia szakos középiskolai tanár keres?) Megkérdezte-e már és meg fogja-e kérdezni a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium miniszterének kabinetfőnökét, egyben a Fidesz országgyűlési és önkormányzati képviselőjét arról, egyetért-e azzal, hogy egyik pillanatról a másikra a tavaly ilyenkor még 4900 államilag finanszírozott férőhelyek számát a gazdaságtudományi képzések esetében mindössze 250 fősre csökkentették? Megkérdezi-e, vagy meg fogja-e kérdezni a közeljövőben a Fidelitas Országos Választmányának elnökét arról, helyesnek véli-e, hogy a Pannon Egyetemen mindösszesen 10 államilag finanszírozott férőhelyet biztosítanak a gazdasági pályák iránt érdeklődő, tanulmányaikat ott folytatni kívánó diákok számára? Megkérdezi-e arról, ha még nem tette meg, ezekben az ügyekben mikor tervez felszólalni a Tisztelt Házban annak érdekében is, hogy a 2 év alatt mindössze 4 hozzászólását kicsit gyarapítani is tudja? S megkérdezi-e, mikor tervez egy önálló indítványt ezekben az ügyekben benyújtani annak érdekében, hogy az eddig meglévő és a Vaddisznó Vadaskert működési engedélyéért aggódó beadványa mellett egyéb értékes indítványa is legyen végre?"

Vissza...