"Nincs csak kicsit fasiszta"

2012-11-10 16:24:18

"Ezek kitagadhatnak, befogadhatnak, az én nemzetem nem kiabál le a könyvespolcról, hogy Mars, büdös zsidó." Radnóti Miklós szavaival emlékezett a költőre a Világos Veszprémért Mozgalom pénteken. Tucatnyinál is több szervezet csatlakozott hozzájuk.

A Szentkirályszabadján megtartott megemlékezést Radnóti halálának évfordulóján, a fasizmus és antiszemitizmus elleni küzdelem nemzetközi napjára szervezték meg. A rendezvény elején Mezriczky Beáta szavalta el a költő egyik versét, majd Praznovszky Mihály mondott beszédet. Az irodalomtörténész felidézte Radnóti szavait, melyeket a bori noteszbe írt és melyet a holtteste mellett találtak meg - magyar is, költő is volt.

Naplója szerint 1942-ben a költő úgy fogalmazott - "...rokonom a hitét váltó Balassa, az evangélikus Berzsenyi és Petőfi, a kálvinista Kölcsey, a katolikus Vörösmarty vagy Babits, ahogy a zsidó szép Ernő vagy Füst Milán...zsidóságomat soha nem tagadtam meg...a zsidóságom életproblémám, mert azzá tették a körülmények, a törvények, a világ. Kényszerből probléma, különben magyar költő vagyok. Rokonaimat felsoroltam, s nem érdekel, csak gyakorlatilag, életileg, hogy mi a véleménye erről a mindenkori miniszterelnöknek. Ezek kitagadhatnak, befogadhatnak, az én nemzetem nem kiabál le a könyvespolcról, hogy Mars, büdös zsidó."

Az irodalomtörténész beszélt arról is, Radnóti és 21 magyar társának gyilkosa is magyar volt, Tállas András hadapródőrmester. Hozzátette, nem hittük volna, hogy akadnak, akik, nem kevesen, újraindítani akarják a bori menetet. Akik azt hiszik, amúgy jó emberek, csak "kicsit fasiszták". Pedig nincs kicsit fasiszta, csak fasiszta van, "elvakult és megvadult, gyilkolni és rabolni készülő acsarkodó és ostoba, aki valahonnan a mélyből előveszi a már kiveszettnek hitt indulatokat" - fogalmazott Praznovszky Mihály.

- Minden így kezdődött Radnóti életében is, minden olyan kicsi volt kezdetben, csak aztán egyre nagyobb lett. A gyűlölet és a sereg, az ordítozás és a karlendítés, a romba dőlt városok száma és a tömegsírok áldozatainak száma - hangsúlyozta.

Vári György publicista úgy fogalmazott, bizonyos értelemben Radnótitól tanultunk beszélni, nyelvünk viseli az ő keze nyomát. Hozzátette, az a dolgunk, hogy felébresszük az emberséghez méltó értelmet szendergéséből, egyre mélyebb álmából. Majd a rendezvény zárásaként Donát Róbert nyugalmazott tanár emlékezett meg a költőről, illetve az egykori Radnóti-menetek szervezőjéről, megálmodójáról, Egyed Lászlóról.

Végül a mintegy száz résztvevő mécsesekkel, egy-egy szál fehér virággal rótta le tiszteletét a szentkirályszabadjai emléktáblánál.

Forrás: Veszport  Képgaléria itt.

A Napló tudósítása ide klikkelve érhető el. Napló képgaléria itt!

A Veszprémi TV híradása ide kattintva nézhető meg.

Vissza...