Alapot ásott Gyurcsány Ferenc

2012-11-02 05:01:19

Veszprém megyei túrán a volt miniszterelnök és a Demokratikus Koalíció

Berhida - Szegény sorsú családok látogatása mellett földet is ásott a Demokratikus Koalíció országos körútjának Veszprém megyei napján Gyurcsány Ferenc és Molnár Csaba.

A volt miniszterelnök és a DK alelnöke hetek óta járja az országot, a körút szerdán ért Veszprém megyébe, ahol Katanics Sándor és Deák Istvánné választókerületi elnökök idegenvezetése mellett Balatonfűzfőre, Berhidára, Nagyesztergárra és Veszprémbe jutottak el a politikusok. - Az országos túra során közvetlenül tapasztaljuk meg Magyarország másik arcát. Bármerre is járunk, mindenütt nagy szegénységben élő családokhoz kéredzkedünk be, s beszélgetünk velük a problémáikról. Politikusként ugyanis hajlamos az ember elfelejteni, hogy akadnak olyan emberek, akiknek már a hónap közepén is csak fél kiló lisztjük van. Ráadásul nem azért vannak nehéz helyzetben, mert nem akarnak dolgozni, sokkal inkább azért, mert nincs rá lehetőségük - mondta el lapunknak a megyei körút berhida-peremartongyártelepi állomásán Gyurcsány Ferenc, aki Molnár Csaba DK-alelnök társaságában ásót és lapátot ragadott, s beállt dolgozni a közcélú foglalkoztatottak közé. EU-kompatibilis játszótér készül ugyanis a településen, s az új hinta alapját ásták éppen Karácsony József TESZ-vezető (Település Ellátó Szolgálat) iránymutatása mellett a férfiak. A peremartoni megálló mellett Balatonfűzfőn, Berhidán és Veszprémben is egy-egy családnál tett látogatást a DK különítménye, majd a napot egy nehéz helyzetbe került nagyesztergári tehenészetben zárta Gyurcsány Ferenc és csapata.

Forrás: Napló-online

 

Vissza...